Szlovákóra – Magyar Nemzet

Szlovákóra – Magyar Nemzet

Szlovákóra
Széthúzás és beolvadás a felvidéki Zoboralján
Magyar Nemzet – 2007. február 3. (24. oldal)

Zsebők Csaba
Zoboralját kevesen ismerik az anyaországban. A Nyitra környékén fekvő majd kéttucatnyi falu volt az egyetlen többségében magyarlakta felvidéki terület, amely 1938-ban nem került vissza Magyarországhoz. Az elmúlt néhány évtizedben a zoboraljai falvak vegyes lakosságúak lettek, nemzettársaink egyre csökkenő arányával.

Olyan falvak alkotják többek között a Nyitra melletti, archaikus népi kultúrájú Zoboralját, mint Gerencsér, Csitár, Pográny, Nyitrageszte, Alsóbodok, Kolon, Zsére, Gímes vagy Barslédec. Kodály Zoltán itt gyűjtött egy sor népdalt, az A csitári hegyek alatt című tüneményt szerencsére sok millió magyar ismeri. Azt már viszont kevésbé jótékony homály fedi, hol is vannak ezek a hegyek. Azt sem sokan tudják, hogy a kortárs magyar zene egyik legeredetibb formációja, a nemzetközi hírű felvidéki Ghymes zenekar alapítói nyitrai főiskolásként az egyik itteni településtől, Gímestől kölcsönözték a nevüket, felhasználván a település régies írásmódját. Hogy a magyar–szlovák határtól körülbelül 60 kilométerre kezdődő Zoboralja magyar népi kultúrája a Kárpát-medence nyugati felében páratlanul archaikusnak számít, azt szintén csak a beavatottak ismerik. Még a fiatalok egy része is gyakorolja a téli, farsangi és húsvéti népszokásokat, a pünkösdölőt, a szentiványi tűzugrást, a balázsolást vagy a villőzést.
Népi házakból viszont már nincsen sok: Pogrányban, Gímesben és Kolonban található még jó pár, de Csitáron már csak két-három ilyen portát sikerült felfedeznünk. Ám a természeti környezet megkapó: a Zobor-hegy büszkén magasodik Nyitra és a környező falvak fölött. Alsócsitár egyébként évekig a túlnyomórészt szlovákok lakta nagyvároshoz tartozott közigazgatásilag, de a falu lakossága néhány évvel ezelőtt úgy döntött, hogy külön jobb lesz.
Begurulunk a falu központjába, és örömmel látjuk, hogy az egyik középület homlokzatán helyet kapott Kodály Zoltán emléktáblája. A szemben lévő ház udvarán ötven év körüli asszony tesz-vesz.
– Alsócsitár tiszta magyar község volt, csak akik ide gyünnek férjhöz, ide nősülnek, meg akik itt vesznek telket, építkeznek, azok többnyire szlovákok – hallhatjuk Ilonkától. – Nekem is az uram meg a menyem szlovák, úgyhogy keveredünk. Megtanulnak az idevalósi gyerekek magyarul, tudják használni, de csak szlovák iskolába járnak. Pogrányban van magyar, de oda meg nincs autóbusz, gyalog nem járhatnak a gyerekecskék két kilométert oda, aztán vissza, mindenkinek nincs autója. Kolon felé még rosszabb az összeköttetés, Gerencsérbe járhatnak busszal, de ott csak szlovák iskola van, mert a magyart bezárták a hatóságok harminc éve. Az én időmben még volt iskola itt, Csitárban is, most már kicsiny ez a falu, annyi gyereket nem szedne össze. De van egy hagyományőrző együttesünk. A fiatalok is tudják, amit kell, különösen azóta, mióta itt vannak a Kodály-napok. Magyarországról is sokan járnak ide, megkoszorúzzák az emlékművet, mi meg együtt énekelünk velök.
Kolon Árpád-kori temploma a falu felett őrködik. Egy bajszos úriember, aki honfoglaló őseinket idézi, útbaigazít minket, merre van a Kertekalja. Kétszer is halljuk tőle, hogy „balre”. Mint később kiderül, értékes tájnyelvi sajátossághoz volt szerencsénk.
– Zoboralján az 1980-as években állami rendelettel megszüntették a magyar óvodákat, helyettük csak szlovák vagy alternatív (szlovák–magyar) intézmények alakultak, amelyekben a magyar óvónők egyáltalán nem tudtak vagy nem mertek magyarul beszélni. Ezért nem hibáztathatjuk őket, hiszen a munkahelyük kerülhetett volna veszélybe – állítja Balkó Gábor volt önkormányzati képviselő, a Zoboralja.sk honlap kiötlője. – Ám hibáztatom egyes közéleti szereplőinket, hogy nem szervezték meg a magyar óvodák megmentését, pedig nagyon fontos kérdésről volt szó. Ezt bizonyítja a koloni magyar intézmény esete: ha 1985-ben a szülőknek nem sikerül megmenteniük, akkor ma biztosan nem volna magyar iskola a falunkban.
Az alsóbodoki eset szintén ezt támasztja alá: annak ellenére, hogy Bodokon hivatalosan nem lehetett magyar foglalkozás, az óvónőknek volt bátorságuk magyarul is kommunikálni a gyerekekkel. Meg is lett az eredménye, hiszen a 2001-es népszámlálás szerint azon a településen alig fogyatkozott a magyarság 1991-hez képest.
Balkó Gábort 1998-ban megválasztottak a Nyitra és Vidéke Célalap elnökének. A szlovákiai magyar célalapok a budapesti központú Rákóczi Szövetséggel együtt azért munkálkodnak, hogy évről évre meggyőzzék a szülőket: iskolaköteles korú gyermeküket magyar oktatási intézménybe adják. Erre azért is van óriási szükség, mert a felvidéki magyar szülők 25-30 százaléka szlovák iskolába járatja a gyermekét, ami többnyire aztán a család elszlovákosodásához vezet. Zoboralján még rosszabb a helyzet: a magyar fiatalok mintegy 40 százaléka jár szlovák osztályokba, miközben amúgy is kevés a gyerek. Ugyanakkor tény, hogy aki szlovák óvodába jár, az általában jobban kommunikál a többségi nemzet nyelvén, ezért a szülők sok esetben nem merik magyar intézménybe íratni a kicsit. Nem véletlen tehát, hogy Balkó Gábor a magyar szülői szövetségek létrehozása mellett 1999-től kezdeményezte a magyar óvodai foglalkozások „hivatalosítását”, hiszen ez stratégiai jelentőségű kérdés Zoboralján. Az egyik központi településen, Pogrányban problémamentesen ment minden, de a „turáni átok” már Nyitracsehin megbontotta a szülők egységét, és nem indult magyar óvodai csoport, pedig volt elég nebuló. A járási iskolaügy szlovák képviselője rábeszélte a szülőket, hogy elegendő a napi félórás magyar foglalkozás is. Egy másik községben, Zsérén Balkó Gáborék mindent előkészítettek, a helyieknek már csak pecsétet kellett volna csináltatniuk, rányomniuk a kérvényre, azt pedig bevinniük a járásra. Kiderült, hogy néhány hangadó magyar nem tartotta fontosnak az anyanyelvű óvodai képzést. Ráadásul ezeket az ügyeket a szlovákiai magyar sajtó – az Új Szóval az élen – nem kezelte különösebben lényeges témaként, elvétve lehetett olvasni, hallani olyan riportokat, interjúkat, publicisztikákat, amelyek a zoboraljai magyar iskolák megmentésére ösztönözték a magyarokat.
Balkó Gábort 2000-ben kiszorították a Magyar Koalíció Pártja nyitrai járási szervezetéből, úgyhogy „csak” a gímesi magyar szülői szövetség vezetőjeként tudott működni. Aztán a tavalyi év végén felkeresték a Rákóczi Szövetség részéről, hogy segítsen a magyar óvodai programban. Legalább hat évet elvesztegetett Zoboralja az óvodákat és végső soron az iskolákat illetően is. Széles körben ismert, hogy az asszimiláció egyik fő oka Kárpát-medence-szerte a sok vegyes házasság, különösen nagy gondot jelent ez Nyitra vidékén, hiszen az ilyen frigyekből született gyerekek közül eddig alig néhány került magyar iskolába. Balkó úrnak meggyőződése, hogy a házasság előtt kell megegyezni a gyereknevelésről, a kétnyelvűségről, az iskolaválasztásról, ezt bele kell nevelni a diákokba, mert ha ez nem történik meg, akkor jönnek a konfliktusok, és a családi béke kedvéért általában a magyarok adják be a derekukat, feláldozva nemzetiségüket. Ilyenre rengeteg példa akad a környéken és a távolabbi településeken is.
– Fel kell készíteni a fiatalságot arra, milyen problémák adódhatnak egy vegyes házasságban. Az esküvő előtt kell tisztázni, miért szeret és választ engem a többségi nemzethez tartozó személy, a két szép szememért, a jó alakomért, vagy azzal együtt is, hogy magyar vagyok, és a „másságomat” elfogadja, mégpedig úgy, hogy kétnyelvű család leszünk, és belátja, hogy ezt a magyar iskola biztosíthatja – magyarázza a honlapalapító.
Hála istennek a szülők egyetértésének vagy megegyezésének köszönhetően néhány kétnyelvű család a magyar iskola mellett dönt. Az arányok azonban még mindig rendkívül rosszak. És még nagyobb gond, hogy a magyarságra jellemző széthúzás a zoboraljai magyarokra is igaz. Ilyen kicsi szigetközösségben ez azonban életveszélyes.
Jellemző az itteni állapotokra, hogy 1998 szeptemberében az akkori koloni polgármester az alsó tagozatos elemi iskola szlovák részlegén beindíttatta az 5. osztályt, amit állítólag nyolc szülő kérvényezett, ugyanakkor a kilencosztályos gímesi iskolában a szlovák és a magyar részleg különválasztását, azaz a külön magyar igazgatóság létrehozását 150 diák szülei kezdeményezték, végül mégsem lett belőle semmi. Kolonból, Gímesből, Barslédecről és Zséréről 1999 januárjának elején összegyűltek a magyar szülők, illetve az iskolai szülői szövetség képviselői, az érintett pedagógusok és polgármesterek, valamint Dolník Erzsébet parlamenti képviselő.
– A megbeszélésen világosan elmondtuk a koloni polgármesternek, hogy oktatási ügyekben nem lehet magánakciózni, s hogy az iskola szlovák részlegének bővítését le kell állítani, mert már akkor voltak magyar szülők, akiknek a gyereke a koloni magyar 4. osztályból nem Gímesre ment magyar felső tagozatra, hanem maradt a helyi szlovák ötödikben – emlékezik Balkó Gábor. – S azt is világossá tettük, hogy Gímesben külön kell választani a közös igazgatóságot. Mindezek ellenére tovább folyt a koloni iskola szlovák részlegének a bővítése, sőt még a külön gímesi magyar igazgatóság létrehozását is megzavarta az akkori polgármester. Azzal állt elő, hogy át kell hozni Kolonba a gímesi magyar részleget, már tanulmányt is készíttetett az iskolaépület bővítéséről. Tehát a 1999. januári szülői-pedagógusi határozatunkat figyelembe sem vette!
Az önkormányzati képviselő felidézi, hogy az akkori koloni polgármester arról nem állíttatott össze tanulmányt, hogy milyen következménnyel járna egy százesztendős iskola áthelyezése. Ráadásul összezavarta négy falu magyarját, és felbőszítette a szlovák illetékeseket, ugyanis azt a látszatot keltette, hogy a magyaroknak már nem csak egy céljuk van. Szomorú módon a felvidéki magyar sajtóban is uralkodóvá lett az a hang, amely szerint tarthatatlan, hogy egy olyan községben, jelesül Gímesben működik magyar iskola, ahol nincs magyar gyerek. Tény, hogy sajnos épp akkoriban nem volt egyetlen helyben lakó csemete sem, akit első osztályba beírattak. Volt azonban ötven helyi és barslédeci diákja a gímesi iskola magyar részlegének. Ha sikerült volna áthelyezni Kolonba a kilencosztályos magyar iskolát, akkor valószínűleg szétesett volna a gímesi magyar részleg, és megpecsételődött volna az ottani és a barslédeci magyar közösség sorsa.
– Tragédia, hogy a gímesi külön magyar igazgatóság ellen szavaztak a Magyar Koalíció Pártjába tartozó helyi önkormányzati képviselők is – háborog Balkó Gábor. – Sajnos az MKP országos vezetése mindezt rendben lévőnek találta. Maradunk mi, civilek, hogy megmentsük a magyar közösséget ezen a tájon.
– Zoboralja kultúráját tekintve a legősibb csücskei közé tartozik a magyarságnak, számomra itt magyarnak lenni büszkeség – vallja Polyák Imre vállalkozó, a gímesi elemi iskola magyar szülői szövetségének jelenlegi elnöke. – Ezért igyekszünk is ápolni a hagyományainkat folklórcsoportjainkban, már az iskolában megpróbáljuk elfogadtatni a hagyományőrzés fontosságát, hogy a gyerekek megismerjék a gyökereiket.
Polyák Imre elengedhetetlennek tartja a magyar szülői szövetségek működését, hiszen gyakorlatilag ezek védik meg a magyar oktatást Nyitra vidékén.
– A magyar osztálynak nagy előnye, hogy a gyerekek jól megtanulnak őseik nyelvén, ugyanakkor a vegyes lakosságú környezetben könnyen elsajátítják a szlovákot, ami az Európai Unióban óriási fegyvertény. Mindemellett kötelező jelleggel egy világnyelven is oktatjuk őket – fejtegeti a történelmi szláv nevet viselő, de magyar nemzetiségű Masaryk Gyula, a koloni iskola igazgatója. – A magyar szülők nagy része azonban emlékszik arra, hogy elemi iskolájukat magyarul végezték ugyan, de utána elég nehezen folytatták a tanulmányaikat a szlovák nyelvű középiskolákban. Ettől meg akarják kímélni a gyerekeiket.
Az igazgató szerint ez a logika nem igazán állja már meg a helyét, mert már nem csak magyarul beszélnek a falusi utcán. Másképp volt ez korábban, húsz-harminc évvel ezelőtt Kolonban ritkán lehetett szlovák szót hallani. Masaryk úr szerint egyébként a zoboraljai magyar osztályokban a diákok olyan nyelvi alapokat kapnak a szlovákórákon, hogy megállják a helyüket az ország bármelyik középiskolájában. Mégis egyre kevesebb a magyar diák a Nyitra melletti falvakban. Ebben az is szerepet játszik, hogy nincsenek magyar gimnáziumok és szakiskolák a környéken, ami eleve meghatározza a hat-hét éves gyerekek szüleinél az iskolaválasztást, hiszen sokan nem merik előre vállalni a kilenc év múlva jelentkező esetleges többletterheket. Egy távolabbi magyar középiskolában való tanulás ugyanis értelemszerűen nem kevés utazási, illetve kollégiumi költséggel jár. Masaryk Gyula úgy látja, az is problematikus, hogy kikerülvén addigi közegéből, egy fiatal miképpen tudja vállalni a magyarságát, hiszen a politika nyomását a nyelvi peremvidékeken különösen lehet érezni.
Polyák Imre úgy tapasztalja, hogy már több olyan család is van, ahol ugyan mindkét szülő magyar iskolát végzett, otthon a gyerekek előtt mégis szlovákul beszélnek, hogy utóbbiak ezt szokják meg, ugyanis a felnőttek nem merik vállalni a munkahelyük miatt, hogy magyar óvodába vagy iskolába járjanak a csemeték. Az sem mellékes, hogy egyes szlovák tévécsatornákon azon viccelődnek, miképpen, milyen akcentussal is beszél az átlag felvidéki magyar ember szlovákul. A köznapi érintkezésben gyakorta felhangzó „mi vagy, magyar?” kérdés pedig akkor használatos a szlovákok körében, ha valaki éppen badarságokat beszél vagy kérdez.
A szülői szövetség vezetője azt is visszatartó erőnek tartja, hogy a magyar iskolákban napi egy órával többet kell tanulniuk a gyerekeknek, mint a konkurens szlovák intézményekben, bár úgy véli, napjainkban a minőség mindenek felett álló követelmény, ezt pedig a környéken a magyar oktatás képviseli leginkább.
– Már egy sor tudományos felmérés bebizonyította, hogy a gyereknek legfogékonyabb korában az anyanyelvén kell tanulnia, mert akkor sokkal jobban megmarad a tananyag – hangsúlyozza Maga Judit igazgatóhelyettes asszony. – Ez a közös, szlovák nyelvű versenyeken egyértelműen igazolódott. A szülők nagy részét viszont még ilyen érvekkel, tapasztalatokkal is nehéz meggyőzni: ők azt mondogatják, hogy a gyerekeknek elsősorban szlovákul kell megtanulniuk ebben az országban. Azt nem látják, hogy erre – főleg a mi vidékünkön – a magyar osztályokban is kitűnő lehetőség nyílik.
Masaryk Gyula az identitás megőrzésének egyik zálogát látja az iskolai énekkarokban és a néptánccsoportokban, amelyekbe szép számban járnak a magyar tanulók. Sokéves munka látszik beérni, ugyanis a koloni hagyományőrző együttes derékhadát fiatalok alkotják, ami nagy szó manapság közel s távol. Bizony fontos a közösségi élet: Maga Judit elmondja, hogy már az óvodáskorú gyermekeket és szüleiket is gyakran meghívják magyar kézműves foglalkozásokra, sőt karácsonyi műsort is tartanak a kicsiknek. Megpróbálnak elbeszélgetni a fiatal szülőkkel, miért is fontos a magyar iskola.
Hogy a magyar kultúrának remélhetőleg van jövője Zoboralján, azt új építmény is hirdeti: a Makovecz Imre tervezte szabadtéri színpad, amelyet községi és pályázati pénzből sikerült tető alá hozni. A múlt nyár elején adták át a közönségnek, rendeztek itt már nemzetközi énekkari találkozót, folklórfesztivált, koncerteket, nosztalgiabulikat, filmvetítéseket. Masaryk Gyula úgy tapasztalja, hogy ebbe az organikus építésű szabadtéri művelődési központba talán több magyar fiatal jön szórakozni, mint amennyi magyar osztályba járt, illetve jár.
Az az ötlete támadt a koloni Balkó Gábornak, hogy be kellene vezetni egy különleges életbiztosítást takarékkal 18 éves korig, amelyhez már a gyermek születésekor meg kellene nyerni a családot, az életbiztosítás feltétele pedig a magyar iskola elvégzése lenne. Ehhez viszont meg kellene találni a támogatókat, akár az anyaországban is, mondjuk a már jól működő csángó keresztapaprogramhoz hasonlóan. A példaadó magatartás is égetően szükséges, állítja Balkó Gábor. Úgy véli, az összes magyar pedagógus gyermekének csakis anyanyelvű osztályba szabadna járnia, így már erkölcsileg elvárható volna, hogy minden fiatal nemzettársunk őseink nyelvén tanuljon. Az is fontos lenne, hogy a közösségi vezetők lehetőleg magyar keresztnevet adjanak gyermekeiknek.
Ugyanakkor mivel a vegyes házasságok továbbra is rendkívül gyakoriak, és a szlovák–magyar párok többsége még mindig szlovák iskolába adja a csemetéjét, el kell érni azt, hogy a szlovák intézményekben tanítsák környezeti nyelvként a magyart. Balkó szerint a zoboraljai kamaszok számára sürgősen meg kellene teremteni az anyagi feltételeket ahhoz, hogy 15 éves koruktól magyar tannyelvű szlovákiai inasiskolákban, szakközépiskolákban vagy gimnáziumokban tanulhassanak a Nyitránál távolabbi dél-szlovákiai városokban. S ahol az országban nagyobb létszámú magyar egyetemista, főiskolás tanul, ott különálló kollégiumot kellene létrehozni a részükre, ezzel ugyanis valamelyest leszorítható lenne a vegyes házasságok száma. Mindezekhez persze már a Magyar Koalíció Pártjának érdekérvényesítő tevékenységére lenne szükség.
– Nem tekinthetünk el attól, hogy 2007-et írunk. Elsősorban az ifjúságra kell hatni, ezért minél több magyar rendezvényt kell szervezni, s a bálokon, a diszkókban magyar zenekar és DJ szolgáltasson döntően magyar zenét! Ez a peremvidéken nagyon fontos, csakúgy, mint a különböző tematikájú magyar filmvetítések, hogy minél szélesebb réteget meg lehessen szólítani. Ilyesmivel már próbálkoztunk, volt is érdeklődés. Ez azonban még kevés, vissza kell nyúlnunk a gyökerekhez: az összes magyarlakta településen meg kell szervezni a cserkészetet, és el kell érnünk, hogy minden településünkön legyen magyar pap.
Balkó Gábor úgy tartja: a magyarság sorsa nagyban függ attól, hogy megfékezik-e a Nyitráról a falvakba tartó szlovák beköltözést. A magyarországi és a szlovákiai magyar vállalkozók segíthetnének a magyar többségű önkormányzatoknak, hogy felvásárolják az eladásra szánt házakat, esetleg telkeket, és hasznosítsák falusi vendéglátásra. Ez már csak azért sem eleve elvetélt ötlet, mert Zoboralja tényleg festői, kicsinységében is változatos, a megmaradt régi épületek meghitt hangulatot árasztanak, a népszokások vonzóak, a konyha pedig remek és megfizethető. Masaryk Gyula tudatja velünk, hogy már működik néhány falusi vendéglátóhely, és természetesen még jócskán vannak, akik magyarul köszöntik az embert. Maga Judit, Masaryk Gyula, Balkó Gábor és Polyák Imre hisz abban, hogy kell lennie magyar jövőnek ebben a pár faluban; ők nem adják fel, tesznek azért, hogy az eljövendő generációk beszéljék az ősök nyelvét, és megismerhessék archaikus kultúrájukat. Jelenleg még mintegy 300 diák tanul a zoboraljai elemi iskolák magyar részlegein, körülbelül 100 itteni illetőségű középiskolás hallgatja magyarul az órákat az ország különböző részein, és legalább 200 húszas éveiben járó nemzettársunkról tudnak a környéken. Amennyiben ezek az ifjak gyermekeiket meggyőződésből magyar iskolába íratják majd, akkor a Nyitra vidéki magyar nyelvsziget fennmaradhat. Ha nem, akkor Zoboralja lesz a negatív példa arra, hogy jelentős szigetmagyarság is képes teljesen elszórványosodni, azután pedig végleg elsüllyedni. Az ilyen jellegű folyamatok pedig az úgynevezett tömbmagyarságnak is komoly figyelmeztetésül szolgálhatnak. Ideje felébredni, hiszen a határ menti Révkomáromban például már csak mintegy 60 százalék a magyarság hivatalos aránya. Balkó Gábor nem kertel: ha a zoboraljai magyarok nem tudják megmenteni az iskoláikat, akkor megérdemlik, hogy eltűnjenek a történelem süllyesztőjében.
Hazafelé indulva Nyitrának vesszük az irányt. A város feletti Zobor-hegy már messziről üdvözli a vándort. Furcsa érzés kerít hatalmába: napnyugtakor a csitári hegyek alatt minden templomtorony egy-egy felkiáltójelnek látszik…
http://mn.mno.hu/index.mno?cikk=395140&rvt=22&rvt2=57