Aixinger László: Magyarnak lenni…

Aixinger László: Magyarnak lenni…

Magyarnak lenni…

Valamilyen összejövetel alkalmával a távozás sietségében egy magyar uriember elcserélte kalapját Deák Ferencével. Amikor erre otthon rájött, azonnal elsietett Deák ferenchez és nagy bocsánatkérések közepette nyujtotta át neki az elcserélt kalapot. Mentségül még így szólt:
– Igazán nem tehetek róla, de nekünk körülbelül egyforma a fejünk.
-Körül igen, de belül nem – válaszolta Deák – egyébként nagyon köszönöm, hogy visszahozta kalapomat.
Ez a hitelesnek mondott kis történet juthat akkor eszünkbe, ha valamely embertársunk felfuvalkodik és többnek véli magát, mint amennyit a valóságban ér. Mert nagyon sokról lehetne mondani alaposabb vizsgálat után, hogy "megmérettél és könnyűnek találtattál". De ugyanez áll népekre és nemzetekre is, amelyek a történelem serpenyőjére helyezve nem egyszer sülyednek nagyon mélyre, sőt teljesen el is tűnnek.

Ugyancsak Deák mondotta egy híres beszédében: "Nemzetek lesznek – nemzetek vesznek". Mi is értünk meg már olyan időket, amelyekben ennek a mondásnak igazságát előttünk lefolyt eseményekből állapíthattuk meg! Az a két évtized, amely a két világháboru befejezése óta eltelt, rejt magában annyi tanulságot, mint a történelem folyamatában akármelyik százéves korszak. Ezeket a tanulságokat pedig fel kell sorakoztatnunk időnként lelkünkben, hogy megerősítsenek és viharállókká tegyenek.
Mi magyarok nem tartozunk a Sors kegyeltjei közé. Egy évezred óta több boruban mint napsugárba, több szenvedésben mint jólétben, több fájdalomban mint örömben, több küzdelemben mint békében volt részünk. Majdnem állandóan ellenséges eszmeáramlatok és hatalmi törekvések kereszttüzében állottunk. Megfogyatkoztunk, mert megtizedelt a tatár, török és egyéb ellenség. Belső harcok is minduntalan apasztották erőinket. Idegen érdekekért ontottunk sok-sok vért.
Mégis megmaradtunk.
Szinte csoda, hogy így történt! Árpád apánkkal 100 000 magyar jött be a Kárpátok völgyébe. Mátyás király idejében 500 év előtt már meghaladtuk a négy milliót. A XVIII. század elején a török dúlás után pedig alig 2 millióra csökkent a számunk. Kis nemzetté lettünk és az vagyunk ma is. Ezt kell szemünk előtt tartanunk mindenkor. Hatalmi eszközökkel mi nem javíthatjuk meg rangsorunkat a nemzetek versenyében, hanem csakis szellemi, erkölcsi és műveltségi fölényünkkel, – mint azt már előírta nekünk száz évvel ezelőtt Széchényi István, amikor szinte paracsként mondotta ki, hogy törekedjék minden magyar arra, hogy "kiművelt emberfő"-vé minősüljön. Akkor aztán belül is megközelítheti fejünk a Deák Ferencét…
Ime Deák Ferencnek a haza bölcsének még egy igénytelennek látszó alkalmi kijelentéséből is mennyi súlyos következtetést vonhatunk le!
A sok balszerencse és viszály, amely nemzetünk életképességét ezerszer tette próbára kifejlesztett bennünk egy nemzetfenntartó nagy erényt: a hűséget magyarságunkhoz.

Aixinger László