A tisztító tűzönjárás – JURTA Látványtár – Csehi – 2014. 9. 28.

A szervezők némelyest módosítottan elevenítették fel a hagyományt: nem Szent Iván éjszakáján, hanem Szent Mihály napján, amely az ősi napéjegyenlőség tájára esik, mintegy ott áll a tél kapujában, amikor a természetben, az időjárásban is változás áll be, és nem tűzugrást, hanem a tűzönjárást mutatták be, amelyet a jelenlevők közül többen ki is próbáltak.  Hál` Istennek az idő is kedvező volt, a vénasszonyok nyara gyönyörű délutánt varázsolt az összesereglett népes nézőseregnek. Biztonsági okokból csak a felkészülés pillanatait fényképezhettük, de ezek is elárulják a rendezvény magasztos mivoltát.

(Cs.M.)

„A zoborvidéki népesség hagyományaival kapcsolatban már a múltban is többen feltették a kérdést, hogy «Nap- vagy tűzimádók lettek volna?» Nincs kizárva, hogy Kelet «győzhetetlen Napisten» imádása gyökeret vert a Kárpát-medencében letelepült törökös népek egyik-másik törzsében vagy csoportjában.  Néhány adat az ezzel kapcsolatban megőrzött zoboralji hagyományokra: a barslédeci puszta neve egyik neve Hajnalgyep, ugyanúgy a községben található egy Hajnalkert is. Kora hajnalban, az erdei tisztás gyepén vagy szűkebb családi körben, a kertben tűzgyújtással köszöntötték a hegyek ormán felbukkanó napot mint minden életnek forrását. A napisten tisztelete bontakozik ki előttünk. Egy másik közeli faluban mint határjelzés szerepelt a Táncosfa. A fa nem mozgó dolog, nem ő táncolt, hanem körülötte táncolhattak az itt lakók elei. A Hajnalgyepen kellett lennie egy szép tisztáson az áldozati helynek, ahol a nép, élén papjaival, máglyát rakva várta hegyek mögül felbukkanó tűzkorongot. Amint megcsillant a nap karimája, lángra lobbant a farakás, felzendült az ének s megkezdődött a szertartásos tánc.  Barslédecen még a XX. század elején is gyakori volt az úgynevezett hajnalégetés, melyet szeles időbe a Hajnalkertben végeztek. Lakodalmak alkalmával éjfélkor vacsoráztak, s hajnalban a vőlegény házánál zeneszó mellett zsuppokból tüzet raktak, azt dáridózva körültáncolták. … A régi kor dalos emlékeire többen rátaláltak a Zobor körül lévő falvakban; részben kiadva megtalálhatók Bartók és Kodály gyűjteményeiben. De nézzük csak az itt elterjedt szentiváni ének szövegét, amelyet már Ipolyi Arnold is megemlített , akitől Jókai kikölcsönözve átadta a «Bálványosvár»-ban szereplő székely hajadonoknak:

Tüzet megrakáljuk,
négy szögre rakáljuk,
egyik szögén ülnek
szép öreg emberek,
másik szögén ülnek
szép öreg asszonyok,
harmadikán ülnek
szép ifjú legények,
negyedikén ülnek
szép hajadon lányok.

Többen rámutattak, hogy ezen elrendezés nemcsak közönséges csoportosulást jelent. A tűznek négyszögletes rakása és az embereknek ilyen elhelyezkedése a négy világtájat, a Napisten uralmának az egész Világra való kiterjedését példázza. Kifejezi azt is, hogy az egész nép jelen van, minden korosztály, minkét nem, hogy a tűznek és Istenének tiszteletet tegyen.”
(Részletek Csámpai Ottó: „Palócok és székelyek? Hajnalégetők gyermekei a Zoboralján” című tanulmányából: Turán. Budapest 2001/1, 96-100. o.)