Zsére – Žirany

Zsére – Žirany

Az 1300 lélekszámú község, Nyitrától 14 km-re, a Tribecs hegység délnyugati oldalán, a Zsibrice északnyugati lejtője alatt, enyhén hullámos vidéken fekszik. A község határa 210-470 m tengerszint feletti magasságban, a Zsitvai–dombvidék északnyugati részében a Hunták patak völgyében és a Tribecs hegység lejtőin fekszik. Kataszterének az északi és déli oldalát túlnyomórészt tölgyfaerdő borítja.

A falutól 2 km távolságra, délnyugati irányban emelkedik a Zsibrice, a Tribecs hegyvonulatának 617 m magas csúcsa, amelynek mészköves oldalain kiterjedt erdők és rétek vannak. A hegy keleti oldalán mészkőfejtő üzemel, ahonnan mészégetésre kiváló triaszkori mészkövet termelnek ki. Az északi lejtő képződményei hegymászó edzésekre is alkamasak. Rétjeiről, valamint a sziklás hegyoldalairól szép kilátás nyílik a Zoborra.

A Zsibrice 1954-től védett terület; ez a természeti rezervátum 28,15 ha terül el. Az erdejét nagyobbára tölgy, gyertyán, valamint erdei bükk képezi. Flórájának a további jellemzője a görtvélyfű (scorfhularia vernalis), gólyaorr (geranius lucidum), vöröshere, stb. A Zsibrice csúcsán díszlik a napvirág (helianthemum canum), lednek (lathyrus venetus), amely csak itt található. Gazdag a rovarvilága is (zöld imádkozó sáska), ugyancsak számos hüllő és madár él e vidéken.

A hagyomány úgy tartja, hogy Zsérét még a honfoglalás korában a székelyek alapították. Akkori földesura egy Syra nevű székely hadnagy volt. Zsérét első ízben a Zoboron lévő Szent Hyppolytus – kolostor hatalmas birtokának a vagyonösszeírási okirata említi “Sire“ néven, 1113-ból. A 12. századtól Zsére a Zobori kolostor birtoka. 1343-ban a földig lerombolták, ám hamarosan újra benépesült. 1496-tól a nyitrai érsekség birtokaként a darázsi uradalom gondnoksága alá tartozott a legújabb időkig. Lakossága nagyobbára mezőgazdasági munkával és mészégetéssel foglalkozott. A 18. századból 16 mészégető kemencéről tudunk. A mezőgazdálkodás mellett a lakosság, kivált a téli hónapokban erdőirtással is foglalkozott, az asszonyok munkája meg a csipkeverés volt. 1948 után a falu fejlődésében új szakasz kezdődött. Az ezt követő évben a falu végén korszerű mészégető kemence építésébe kezdtek, amit 1959-ben fejeztek be.

Zsére elöjárósága mindig nagy gondot fordított a falu kulturális életére. A népművelési otthonban a kulturális és politikai élet számos ismert személyiségével találkozhattak a helybéliek. E sokszínű tevékenységet gazdagította még a Megbékélés napjának 1994. szeptember 10-én való megtartása. Ezen ünnepség keretén belül szentelték meg Zsére jelképeit (címer, zászló) és a templomtéren leleplezték a Reménység emlékművét. E jeles ünnepség fölött Michal Kováč, a Szlovák Köztársaság elnöke, valamint Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke vállalt védnökséget. Annak ellenére, hogy a falu jelenleg nehézségekkel küzd, mégis a fejlődés módját keresi. Jó megoldást kínál a mai napig fennmaradt népies építkezés hasznosítása a falusi turizmus élénkítésére.

Zsére lakossága emberemlékezet óta római katolikus. A barokk stílusú, Szent Miklós püspökről elnevezett templom 1734-ben épült. Idővel ez kicsinek bizonyult, ezért 1938-ban lebontották, és a hívők adományaiból új templom építésébe fogtak, ezt 1939 szeptember 10-én szentelték fel. A templomhoz és a plébániához tartozott az egyházi iskola épülete is. Amikor Kodály Zoltán és Bartók Béla a Zoboralján népdalgyűjtő körúton járt, 1904 – 1914 között, többször is meglátogatták Zsérét, ahol több mint 100 népdalt jegyeztek fel. Kodály a Háry János című daljátékához felhasználta az “A jó lovas katonának“ című dal kezdetét. A tankönyvekben és a népdalgyűjteményekben közzétett énekek nagyban emelték a falu népszerűségét. A községet kulturális téren a folklórcsoport és a női kar képviseli, akik a gyönyörű népviselettel, énekekkel, hagyományokkal a határokon túl is méltón képviselik elődeik üzenetét.


Zsére 1300 lélekszámú kisközség, Nyitrától 14 km-re, a Tribecs délnyugati oldalán, a Zsibrice északnyugati lejtője alatt, enyhén hullámos vidéken fekszik. Máig megőrizte a századforduló parasztfalujának jellegét. Lakossága ápolja az elődök szokásait; őrzi a Zoboralja néprajzi sajátosságait.

A FALU TÖRTÉNETÉBŐL

Az élet legősibb nyomát a régmúltból a mintegy félmillió évvel ezelőtt honos ősló maradványai és bölénycsontok tanúsítják, amelyek a falu feletti kőfejtőből kerültek a felszínre. A Zsibrice csúcsán ma is látható a hallstatti korból származó várvédő sánc romja. A történelmi források szerint Marcus Aurelius római császár idejében e helyen római légió (legio fulminatrix) őrizte–védte ezt a vidéket a markomannok támadásaival szemben.

Több legenda is fennmaradt a falu keletkezéséről. Az egyik az, hogy amikor az Úr a falvakat osztotta széjjel, az egyik véletlenül kicsúszott a kezéből, ez lett Zsére. A másik monda úgy tartja, hogy a Teremtő zsákban, a hátán vitte a falukat, s amikor a Zsibricére, a szemközti csúcsra akart átlépni, az egyik kiesett a zsák lyukából, amit az Útisten nem vett észre. Innen származik az a szólásmondás, hogy a zséreiekről még az Úristen sem tud. Ezek a nyomok a Zsibricén napjainkban is megvannak, a helyiek Isten lábnyomának tartják őket.

Úgy tartja a hagyomány, hogy a zoboraljai településeket még a honfoglalás korában a székelyek alapították. Zsére akkori földesura egy Syra nevű székely hadnagy volt. Zsérét első ízben a Zoboron lévő Szent Hyppolytus-kolostor hatalmas birtokának a vagyonösszeírási okirata említi Sire néven, 1113-ból. A 12.századtól Zsére a zobori kolostor birtoka. 1343-ban a földig lerombolták, ám hamarosan újra benépesült. 1496-tól a nyitrai érsekség birtokaként a darázsi uradalom gondnoksága alá tartozott a legújabb időkig. A község bizonyára sokat szenvedett a török háborúk idejében, hi-szen a törökök valamennyi környékbeli települést többször kifosztottak és felégettek. Tehát Zsére sem lehetett kivétel, noha a fő útvonalon kívül esett. Ebben az időben az okiratok már Zsére néven említik; a szlovák Žirany név 1773-ból maradt fenn. 1549-ben a településnek kilenc portája; 1626-ban 62 jobbágya volt. Lakossága nagyobbára mezőgazdasági munkával és mészégetéssel foglalkozott (a közelben kiváló mészkő található). Ocskay László kurucai (1708-ban) előbb Zsérére menekültek, innen az útjuk Pogrányon át az érsekújvári erődbe vezetett. Az 1751.év okmánya a községben 118 családot említ; 1787-ben már 124 lakóházról és 192 lakos-ról ír. A 18.századból 16 mészégető kemencéről tudunk. 1790-ben Zsére népe föllázadt az úrbéri túlkapások ellen. Az ezt követő években tűzvész puszított a faluban, az iskola és a katolikus temp-lom is megsemmisült. A 19.században ismét lázadás tört ki a felsőbbség ellen, amivel elérték a dézsma csökkentését, valamint az érsekségi erdő egy részét használatba kapták. 1828-ban 112 lakóháza és 781 lakosa volt a községnek. A két tantermes iskola a századfordulón (1901) épült. Maga az első világháború ugyan nem nagyon érintette Zsérét, ám a lakosság soraiból számos áldozatot szedett.

Az első Csehszlovák Köztársaság megalakulását a zséreiek nyugalommal fogadták, amiben közrejátszhatott az is, hogy távol voltak a főbb közlekedési vonalaktól. A mezőgazdálkodás mellett a lakosság, kivált a téli hónapokban, erdőirtással is foglalkozott; az asszonyok munkája meg a csipkeverés volt. Rohonci Mór helyi születésű cisztercita tanító hozta a falu első rádióját 1925 karácsonyán a helyi római katolikus plébániára. Az önkéntes tűzoltótestületet Kiss Flórián alapította meg 1930-ban, melynek parancsnoka 1931-től Simek Vilmos lett; az új motorfecskendőt is ebben az évben kapták. Simek Vilmos évente (1932-től) egy-két színdarabot tanított be a diák és felnőtt műkedvelőknek. Évenként kétszer– háromszor táncmulatságot is rendeztek. A társadalmi és kulturális élet tehát rohamosan fejlődésnek indult. 1934-ben Bede Leó Zsibrice néven fúvószenekart alapított, 11 taggal. Ez a zenekar a tánc-mulatságokan kívül a templomban és az egyházi körmeneteken is részt vett. Az Izbék és Aranyosmarót közötti vasútvonal építésébe 1936-ban kezdtek, amelyet 1938.május 15-én adtak át ünnepélyes külsőségek között az utazóknak; a helyi vasútállomás is ekkor készült el; az akkori csehszlovák közlekedési miniszter, Bechyňe is az első utasok között érkezett a nem mindennapi eseményre. A becses vendéget a falu elöljárósága, valamint az egész lakosság szeretettel köszöntötte. 1938.május 8-án a Pozsonyi Rádió egyenes adásban ismertette meg hallgatóit Zsére népszokásaival. Ezt az adást Manga János, a kitűnő néprajzos vezette. A római katolikus templom alapkövét szintén ebben az évben tették le. Az 1.bécsi döntésnek azt a határozatát, hogy Zsére Csehszlovákiában maradt, s nem csatolják Magyarországhoz, a lakosság belenyugvással fogadta, noha az egész falu színtiszta magyar volt. Még abban az évben a Magyarországhoz került területről két család a Latka-majorra települt át, ahol földet is kaptak. A Nyitra és Aranyosmarót közti betonút 1941-ben készült el. 1944.szeptember 10-én a falu néhány lakosa egy orosz partizánnal találkozott, aki térképet kért és kapott tőlük. A környékbeli hegyeken 12 partizán rejtőzködött, akik később Besztercebánya irányába távoztak. Ugyanezen a napon német „Stützpunkt“ (támaszpont) foglalta el a már kiürített iskolaépületet; miután ezek október 28-án elvonultak, helyükbe egy újabb német fegyveres egység érkezett, akik számára a zséreieknek tankcsapdákat kellett ásniuk, amiért fizetést kaptak. A lakosságot szinte naponta 50—60 brit és amerikai repülőgép átreplülése nyugtalanította Pozsony vagy Trencsén irányából. November 12-én egy magyar egészségügyi század orvossal és lelkésszel itt húzódott meg; misét is celebráltak nekik. A lakosságot a politika hidegen hagyta; a kommunista pártot csak 1945 feb-ruárjában szervezték meg. A németek 1945.március 18-án hagyták el a községet, a szovjet katonák 1945.március 28-án vonultak be; ideiglenesen beszállásoltak az iskolába, a kántortanítói lakásba, valamint a plébániára.

1945-ben megválasztották a helyi nemzeti bizottság tisztségviselőit. 1948 után a falu fejlődésében új szakasz kezdődött. Az ezt követő évben a falu végén korszerű mészégető kemence építésébe fogtak, ám különböző nehézségek miatt az építést abbahagyták, majd 1957-ben újból hozzákezdtek; 1959-ben fejezték be. A második típusú egységes földműves-szövetkezetet 1958-ban létesítették. Első elnöke Piros József, későbbi Szórád Ferenc volt. Ezt 1961.november 1-jén bizonyos problémák és gyenge terméseredmények miatt állami gazdasággá szervezték át. A helyi posta 1955-ben, a telefonhálózat 1958-ban kezdte meg a szolgáltatását; a falu villamosításának kezdete 1959-re esik.

A régi tűzoltószertár épülete helyén 1960-ban új bevásárló központot építettek; a kántortanítói lakást kultúrházzá alakították át, amely hamarosan kicsinek bizonyult. Zsére 1968-ban gazdago-dott a hangosbemondóval; a temetőben halottasház épült, felújítot-ták az úthálózatot, így javult a falu összeköttetése a környező településekkel. Letették az új iskolaépület alapkövét; az épületben az óvoda is helyet kapott. Ebben az időben adták át rendeltetésének az új tűzoltószertárt is. A Cigányok nevű falurészben a romák vályogvetéssel foglalkoztak. Ezt a nem éppen legbarátságosabb és leggondozottabb helyet 1968-ban az új kultúrotthon építésének megkezdése előtt felszámolták, a gödrös, egyenetlen felületet földdel feltöltötték, és parkká alakították. Az új iskola 1969-ben nyílt meg. A hnb irodái egy ideig a helyi vendéglő egyik részében kaptak helyet, ezért 1970-ben elhatározták, hogy önsegéllyel új épületet emelnek. Ekkor szanálták a régi iskolát és a kántortanítói lakást. A rá következő évben pedig a közvilágítást szerelték be. Ekkor alakult a vegyes énekkar is, amelyet Simek Viktor pedagógus hozott létre, és sikeresen irányított. Csatornázták a falut, és elkezdődött a családi házak tömeges építése. 1973-ban önsegéllyel új bevásárló központ építésébe kezdtek, ezt 1975.december 30-án – vendéglátó helyiséggel együtt – ünnepélyesen adták át a nyilvánosságnak. A vendéglő és az üzlet régi épületét átalakították; helyet kapott benne a    könyvtár, az ifjúsági klub és egyéb szervezetek, valamint a Falumúzeum. 1977. július 1-jén alakult meg az új Zsibrice nevű fúvószenekar, 11 taggal. Ebben az időben a falu szélén aszfaltkészítő üzemrészt létesítettek, számos munkahelyhez jutott a helyi lakosság. A gyümölcs- és zöldségbolt szintén önsegéllyel épült 1978-ban. Ugyanez év szeptemberében a község határában rendezték meg Szlovákia bajnoki autóversenyét, 1979.április 1-jén szintén itt álltak rajthoz ezek a versenyzők; majd október 7-én az országos, azaz a Csehszlovák bajnoki autóversenyt rendezték meg itt. Az új halottasházat 1981-ben adták át rendeltetésének. 1983-ban fogtak hozzá az új hnb-épület építéséhez; az óvoda étkezdéjének felújítása is ekkor történt. A községháza épületét 1987.augusztus 28-án adták át ünnepélyes keretek között; némelyik kulturális szervezet is itt kapott helyet. Zsére elöljárósága mindig nagy gondot fordított a falu kulturális életére. A népművelési otthonban a kulturális és politikai élet számos ismert személyiségével találkozhattak a helybéliek; évente színielőadások, táncmulatságok, népünnepélyek, valamint tanfolyamok megrendezésére is itt került sor. Kiemelten törődnek a nyugdíjasok gondjaival és az ifjúság nevelésével. E sokszínű tevékenységet gazdagította még a megbékélés napjának 1994.szeptember 10-én való megtartása. Az ünnepség szentmisével kezdődött délelőtt 10 órakor, ahol egyúttal megszentelték Zsére jelképeit (címer, zászló, transzparens). A Megbékélés emlékművét a Templom téren leplezték le. Ünnepi beszédet magyar és szlovák nyelven, a sajnos azóta már elhunyt Holocsy István, a Komáromi Jókai Színház akkori igazgatója mondott. E jeles ünnepség fölött Michal Kováč, a Szlovák Köztársaság elnöke, valamint Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnöke vállalt védnökséget. Annak ellenére, hogy a falu jelenleg nehézségekkel küzd, mégis a fejlődés módját keresi; e cél elérését a falu lakosságának apadása és elöregedése is nehezíti. Jó megoldást kínál a mai napig fennmaradt népies építkezés hasznosítása a falusi turizmus élénkítésére.

A lakosság létszámának alakulása:
Év: / A lakosság száma:
1869    924
1880    774
1890    898
1900    894
1910    983
1921  1008
1930  1029
1940  1073
1948  1233
1961  1368
1970  1404
1980  1329
1991  1251
2001  1287

A TERMÉSZETI KÖRNYEZET

A község határa 210–470 m tengerszint feleti magasságban, a Zsitvai-dombvidék északnyugati részében, a Hunták patak völgyében és a Tribecs hegység lejtőin fekszik. Határa enyhén hullámos, közepesen tagolt, talaját másodkori mészkő és kvarc, kevés gránit, későharmadkori agyag és homok alkotja. A földje eredeti barna talaj. Kataszterének az észai és déli oldalát túlnyomórészt tölgy-faerdő borítja. A falutól 2 km távolságra, délnynugati irányban emelkedik a Zsibrice, a Tribecs hegyvonultának 617 m magas csúcsa, amelynek mészköves oldalain kiterjedt erdők és rétek vannak. A hegy keleti oldalán mészkőfejtő üzemel, ahonnan mészégetésre kiváló triászkori mészkövet termelnek ki. Az északi lejtő képződményei hegymászó edzésekre is alkalmasak. Rétjeiről, valamint a sziklás hegyoldalairól szép kilátás nyílik a Zoborra. A Zsibrice 1954-től védett terület; ez a természeti rezervátum 28,15 hektáron terül el. Ugyancsak védettek a délkeleti oldalán lévő lejtői, amelyeket szabálytalanul, fiatal erdők borítanak, mintegy szemléltetéseként a triászkori mészkőn kialakult sziklák és erdőségek társulásának. Az erdejét nagyobbára tölgy gyertyán, valamint erdei bükk képezi. Flórájának a további jellemző képviselői: görtvélyfű (Scorphulária vernalis), gólyaorr (Geranius lucidum), vöröshere stb. A Zsibrice csúcsán díszlik a napvirág (Helianthemum canum), lednek (Ladhyrus venetus), amely csak itt található. Gazdag a rovarvilága is (képviselője: a zöld imádkozó sáska), ugyancsak számos hüllő és madár él e vidéken.
A flórájának és faunájának életére részben hatással van a közeli aktív kőfejtés. A falutól délre, mintegy 2 km-re emelkedik az Elő-hegy, a Tribecs egyik csúcsa; 531 m magas. Füves hegygerincén található az 1956-ban felfedezett 61,7 m mély szakadék – barlang nyílása; ennek függőleges kürtője 40m mély. A karsztkő képződéseit, amelyek sárga színű, karfiol alakú cseppkövek, veszélyezteti a közeli kőfejtés munkája. A Tribecs hegységnek ez a jelentős karsztképződménye nincs nyitva a nyilvánosság azámára. A 82. számú háznál állt egy védett vadgesztenye, kb.130 éves volt, törzsének kerülete 330cm; 1990 táján kiszáradt és kivágták. Zsérénél ered a Hunták patak, amely kelet–nyugati irányban folyik keresztül az ún. Zsérei-hágón, leválasztva a Zobort a Nagy-Tribecstől, Zsére és Ásgút között.

MŰEMLÉKEK

Zsére lakossága emberemlékezet óta római katolikus; más vallás nem terjedt el. Hosszú évekig nem volt saját templomuk, ezért Meny-hére jártak át istentiszteletekre. A barokk stílusú, Szent Miklós püspökről elnevezett templom 1734-ben épült. Egyhajós, félkörívben végződő szentéllyel, és a főhomlokzat elé épített toronnyal. A templom homlokzatát enyhén kiemelkedő falsávok tagolják, az ablakai félkörívesek. Idővel a templom kicsinek bizonyult, ezért 1938-ban lebontották, és a hívők adományaiból új templom építésébe fogtak; ezt 1939.szeptember 10-én szentelték föl.   Ez is egyhajós építmény, sokszögűen záródó szentéllyel; a hajóhoz két félköralakú oldalkápolna, a szentélyhez ugyan-csak két sekrestye kapcsolódik. A magas torony a nyugati homlokzat déli sarkán aszimmetrikusan helyezkedik el. A temp-lom sima homlokzatát félköríves ablakpárkányok tagolják; melyeket fölül és alul párkány díszít; a fal mellett falpillérsor áll. Az északi homlokzat elé alacsony bejárati előcsarnokot építettek, amelynek sima tetejére Jézus szívének a plasztikáját helyezték, amelyet Kupecsek Leó ajándékozott a templomnak. Magát a tornyot téglalap alakú ablakok tagolják, a csúcson, valamennyi oldalon, jó akusztikájú, félköríves, hangablak van, falsávkeretben. A tornyot sátortető fedi. A temp-lomhajó és a szentély mennyezete sima vasbeton, kazettás megoldású; az oldalkápolnáé viszont félköríves. Ezeket a mennyezeteket Szórád Ferenc zsérei származású templomfestő freskói díszítik (1970). A kőkarzat a bejárat fölött van. A főoltáron Szent Miklós püspök képe látható az említett mestertől (1939-ben készült). Az oltár oldalain Jézus szíve és Mária szíve szobrok vannak. Az oldalkápolnában látható a Pietá- és a Szent Teréz-oltár A Pietá-oltár alsó részébe helyezték a szent sírt. A Szent Teréz-oltár oldalain látható Szent József és Szűz Mária plasztikája. A templom-hajóban van a Szűz Mária a gyermekkel nevű dombormű, a váll-lep-les Szűz Mária a gyermekkel, Szent Ferenc, Szent József, Szent Tádé, valamint a Lourdes-i Szűz Mária szobra. 1939-ből származik a keresztút 14 stációjának sokszínű domborműve, melyeket faragott rámákba helyeztek. Mind a szószék, mind a keresztelőmedence gazdag domborműdíszítésekben, ezek a templom építése idejéből valók. A fakereszt a sokszínű feszülettel e század elejéről maradt fönn. A szószéket Š. Bača fafaragónak Jézus a báránnyal nevű domborműve díszíti. A templomban hét körmeneti zászló található; a márvány szenteltvíztartók még a barokk templom építésének idejéből maradtak ránk. A karzaton lévő orgona már az új templom építésekor készült a Važanský cégnél, Nyitrán. A karzaton lévő Jézus szíve és Mária szíve szobrokat a Jézus szíve napján kiviszik a körmenetbe. Az előcsarnokban levő kép Szent Antalt ábrázolja a gyermekkel az ölében, amint kenyeret oszt a koldusoknak, ugyan-csak itt látható Szent Alajos szobra.

A templom kertjében levő lourdes-i barlangot Gál Bálint és felesége, Szórád Karolina építtette 1927-ben. A kis kőépítmény fél-köríves, a falmélyedésben a Lourdes-i Szűz Mária és Szent Bernadett szobra áll. Mellette van Döllér József pap sírja öntöttvas sírkereszttel. A templom előtt egy körmeneti fakereszt van MISSIO 1940 felirattal. A plébánia kertjében egy kőkereszt áll kőkorpusszal, 1823-ból; a talapzatán J.K.E.N. monogram olvasható. A temetőben van egy fekete márványból készült síremlék öntöttvas feszülettel, amely központi kereszt formájú; 1899-ben Vanyó János feleségével, Szórád Klárával és fiával, Vanyó Mihállyal, annak feleségével, Rácz Katalinnal állíttatta. A temető közpoti keresztje márványból készült, magas oszlopon áll nagy kőkorpusszal; Kupecsek Leó (1881–1961) magánvállalkozó ajándékozta a temetőnek. Érdekes beton síremlékek is maradtak fenn, amelyekre csupán az elhunytak nevét vésték.

A 230-as számú ház előtt található egy út menti képoszlop, Molnár Ilona özvegyasszony építtette 1912-ben. E kis, négyzet alapú építményt falsávkeretek tagolják; a bejárat fölötti falmélyedésben Szűz Mária szobra áll; bent pedig Szent Vendel plasztikája látható. A 253-as számú ház kertjét a 20. század elején készült képoszlop díszíti. Ez az építmény ma már alacsonynak tűnik, mivel a falait földdel beszórták; a szoborfülkéjében Pietá-szobrocska van. A 82-es számú ház előtt lévő képosz-lop valószínűleg szintén századunk elejéről származik; kőből épült, a falmélyedésében ugyancsak Pietá-szobor van. A községbe vezető út mentén található képoszlop a múlt század végéről maradt ránk. Ez karcsú, négyzet alapú, nyeregtetős építmény; a fülkéjében Szent János szobra látható. A Körtvélyes dűlőben álló, öntöttvas korpusszal ellátott kőkeresztet Szórád Ferenc állíttatta a századunk első felében. Egykor ez út menti kereszt volt, mert Kolonba erre vezetett az út.

A zsérei határban felállított, úgynevezett jegyző keresztjéhez érdekes esemény fűződik: 1880 táján egy Spitzer nevezetű zsidó kocsmáros telepedett le a faluban. Előtte ószeres volt, amivel pénzt szerzett. Kocsmájában a parasztok elköltötték a kis pénzüket, és így adósságba keveredtek. Az adóssághoz a hitelező kamatot és nem létező újabb hiteleket számított föl. Szövetkezett Jankovicscsal, a gímesi jegyzővel, akinek a körzetébe tartozott Zsérén kívül több falu is. Közösen sok parasztot forgattak ki a vagyonából. Spitzer 30 éven át nyomorgatta a zséreieket, valamint a környékbelieket. 200 hold földet szerzett, s a szerzésben Jankovics jegyző úr sem maradt el mögötte. Tehát nem csoda, hogy a sanyargatott falusiakban nőtt a gyűlölet a két uzsorás iránt, akik nem is merészkedtek a nép közé menni. Egy napon Jankovicsot elérte a végzete. Lóháton Gímesről Zsérére ment adót beszedni, s visszatértében rálőttek. Jankovics holtan esett le a lováról az út porába. A cselekedetei ellenére a zséreiek keresztet emeltek ezen a helyen, az ún.jegyző keresztjét. Spitzer vendéglős pedig a nép haragja elől nyugatra menekült. Maga a kereszt két vadgesztenye között áll, mintegy 200 lépésnyire attól a helytől, ahol a vasútvonal átszeli az aranyosmaróti utat. A szőlőhegyen található még a Szent Orbán szobra.

Az 1973-ban megnyitott vendéglő falán lévő emléktáblát Csehszlovákia felszabadításának 30. évfordulója alkalmából helyezték föl. A Templom tér felső végén levő Megbékélés emlékművet, Gonda György dorogi művész munkáját, 1994.szeptember 10-én leplezték le. A szétterülő alacsony talapzaton négyzetes oszlop áll, amelynek a csúcsán Zsére község címerének domborműve van, s alatta felirat szlovák és magyar nyelven. A szobor hátulsó felébe a 14 Nyitra környéki magyar falu nevét vésték (Alsóbodok, Berencs, Geszte, Gímes, Kalász, Királyi, Lédec, Nagycétény, Nagykér, Nyitracsehi, Nyitragerencsér, Pográny, Zsére).

A KÖZSÉG FONTOSABB ÉPÜLETEI

Jelentős épület a római katolikus plébánia (154-es házszám); ez a falu életének lelki központja. Az egyházközség a nyitrai székes-egyház esperesi hivatalának a felügyelete alá tartozott, a nyitrai alesperesi körzetbe. Az eredeti plébánia nem sokkal a barokk temp-lom befejezése után épült; a mait a múlt század második felében emelték, később több ízben átépítették és átalakították. Ez L alap-rajzú, földszintes épület, teljesen átépített homlokzattal. A bejá- ratánál a falon fakereszt van. 1945-ben a szovjet katonák rövid időre elfoglalták. A plébániához tartozó gazdasági épület szintén L alaprajzú, az eredeti formájában maradt fenn. Kis ablakain a vas-rács is eredeti.

A templomhoz és a plébániához tartozott az egyházi iskola épülete is. Valószínűleg már ennek előtte is volt iskolaépület, mivel a Zoboralján mindig nagy figyelmet szenteltek a gyermeknevelésnek. Feljegyzés a régi iskoláról nem maradt. 1901-ben a templom mellé új iskolaépületet és önálló kántorlakást építettek. Ez egyszerű, földszintes építmény volt. Amikor Kodály Zoltán és Bartók Béla a Zoboralján népdalgyűjtő körúton járt, 1904 és 1914 között, többször is fölkeresték az iskolát. 1944-ben először a német katonák foglalták el az iskola épületét, majd 1945-ben rövid időre az orosz egységeké lett. Ez az épület a későbbiek folyamán már nem felelt meg a modern oktatás követelményeinek, ezért 1967 és 1969 között új, korszerű alapiskolát építettek; az óvoda is itt kapott helyet. A régi iskola tantermét kulturális célokra használták, ám az épület állaga fokozatosan romlott, ezért a kántorlakással együtt 1970-ben le kellett bontani. A helyén 1971-ben parkot létesítettek.

Az Izbék–Aranyosmarót vasútvonal jelentősen megjavította a község összeköttetését a környező falvakkal. A vasútállomás építésébe 1936-ban fogtak, s 1938.május 8-án adták át az utazóközönségnek. Az épület máig megőrizte az eredeti formáját; négyzet alapú, földszintes, háromtengelyes, a homlokzatát falsávkeretek és keretelésben lévő, téglalap alakú, könyöklőpárkányos ablakok tagolják. A vasútállomás melléképületei is fennmaradtak.

Figyelemet érdemel a községi hivatal, eredetileg hnb-épület volt; 1983 és 1987 között építették. E tekintélyes, korszerű, emeletes épület Zsére adminisztratív és kulturális központja.

ZSÉRE IPARA

A falunak fejlett ipara van. Az 1949 és 1959 között épült mészégető üzem csakhamar kerületi jelentőségűvé nőtt. 1975 után a falu szélén felépült a Nyirtai Járási Útkarbantartó Vállalat helyi részlege; 1992-ben magánosították, s a termelési ágazatát tőzegkészítés-re állították át.

Zsérén egy jelentős technikai műemlék maradt fenn egészen a közelmúltig. Egy olajütő, amely több mint 150 éves. Az olajpréselés nem volt elterjedt iparág, az első világháború után hanyatlásnak indult, és 1945 után teljesen megszűnt. A prést 1957-ben használták utoljára. Piros József volt az utolsó tulajdonosa. A sajtoló használatának, az olajütésnek a fortélya a családban nemzedékről nemzedékre szállt. A Zoboralja másik olajütője Egersze-gen sajtolt. Az olajütés időszaka viszonylag rövid idő volt (6–7 hét), ezért a munka megszakítás nélkül folyt, ugyanis a környékbeli termelők olajosmagvait is itt sajtolták.

A berendezés legfontosabb része maga az orsós sajtológép. Ehhez tartozik az olajosmagvak kézi őrlője, valamint egy nagy teknő a megőrölt magvak keverésére, és egy kemence a megnedvesített őrlemény pörkölésére. Egy négytagú kiszolgáló személyzet nyolc-órás munkaidő alatt 18, illetve ennél is több liter jó minőségű étolajat tudott kisajtolni. Ez az olajmennyiség több tényezőtől függött; pl. a mag fajtájától, az olajtartalmától, a préselés alatti töltések számától és egyéb tényezőktől. A fenti prés elsősorban kendermagolaj nyerésére szolgált. Ennek különleges, fűszeres íze van, ezért a savanyú káposztából készített saláta ízesítésére használták. Továbbá préseltek itt makkot (bükk és tölgy termése), lenmagot, napraforgómagot, tökmagot, szóját és szilvamagot. A préselés után visszamaradt mellékterméket, a pogácsát a magas tápértéke miatt a háziállatok takarmányozására használták. Ez a pogácsa cukorral ízesítve a zsérei gyerekek kedvelt csemegéje volt; ezért a tanítás után szívesen tértek be a présházba. A berendezést a 80-as években a Nyitrai Mezőgazdasági Múzeum vásárolta meg, később az Agrokomplex területén helyezték el. Mind a mai napig működőképes.

ZSÉRE JELLEGZETES ZOBORALJAI NÉPRAJZÁBÓL

Népi építészet

A szabálytalanul elterülő falu magvát a lencse alakú, tágas tér ké-pezi, amelyen a római katolikus templom dominál. Eredetileg csak a tér két szélén voltak épületek. Ennek a déli részén emelt újabb épületek megváltoztatták a tér eredeti arculatát. Itt találhatók a falu legrégebbről fennmaradt házai, amelyeknek a homlokzata az utca felé néz.

Zsére házai egykor a hozzáférhető agyagból készültek, a döngölt agyagba rozsszalmát tettek kötőanyagként. A tetőzetet zsúppal fedték. A falakat és az ereszaljat fehérre meszelték. Ilyen Bencz Tamás utódainak a 70-es házszám alatti portája is; a hosszú ház kéttengelyes, sima homlokzattal, amelyet két kis rácsos ablak tagol. Ennek az eredeti lakórészét, valószínűleg a század elején, magtárrá alakították át. Be az épületbe a gádorokon jutunk. A hom-lokzatból nézve a széles háromszög alakú tetőnek ereszalja van.   E házhoz később kétszobás lakrészt építettek, amely a századelő építészeti jegyeit viseli magán. Az udvarból fából ácsolt feljáró vezet a padlásra. Az új lakrésszel egy időben építették a hátsó gazdasági helyiségeket. Nagy kár lenne, ha ez a Zoboraljára jellemző parasztház tönkremenne. Piros Borbálának 80-as szám alatti háza a múlt század második feléből való; földszintes, kéttengelyes, tég-lalap alaprajzú épület, jellegzetesen kis ablakokkal és sima hom-lokzattal. A bejárata félgádor. A széles, háromszög alakú teteje ereszaljjal végződik; a hátul hozzáépült gazdasági résznek az ereszalja téglapillérekkel van alátámasztva.

Zsérén a múlt század végéről számos hasonló parasztház maradt fenn; valamennyit vályogból rakták, illetve döngölték, a mennyeze-tet mestergerendákkal rögzítve. Ez az építkezési forma 1945-ig maradt fenn. Valamennyi kéttengelyes, téglalap alaprajzú, földszin-tes, többnyire sima homlokzattal és téglalap alakú ablakokkal; a tetőzetük, frontálisan nézve, háromszög alakú, és ereszaljjal vég-ződik. A Nagy Béla 162-es számú házának kertjében egy vályogból épült házmaradvány található, amelynek ereszalja és gádoros bejárata volt. A Kovács Domonkos 119-es számú háza kissé keskenyebb, a homlokzata a 108-as szám alatti parasztházéhoz hasonló. A főhomlokzatában kereteléses ablakok vannak; a koronapárkánya ívszerű, magát a homlokzatot geometriai alakzatok díszítik. A pitvarba gádoron keresztül jutunk; a gazdasági része ennek is magasabb. Szórád Ferenc 121-es számú házának szintén hasonló a homlokzata. A 129–130-as szám alatti porta olyan, mint a 119-es számúé, csak nincs gádora. A főhomlokzata színes kikép-zésű. A hátsó részén gazdasági épületek vannak. Érdekes a hom-lokzaton az a szoborfülke, ahol a ház védőszentje van, fából faragott rámában.Az imént leírt házak homlokzata a későbbi átépítések révén nyerte el a mai formáját

Ebből az időből való a 173-as számú ház is; földszintes, egy-szerű kéttengelyes, ereszaljjal. Kovács Ilona 183-as, valamint a 192-es számú parasztház főhomlokzata igényesebb kivitelezésű, a ko-ronapárkánya farkasfog-díszítésű. Egyike a nagyon szép házaknak az Elgyütt János 202-es szám alatti háza; kéttengelyes, téglalap alaprajzú, földszintes, nem mindennapi megoldású főhomlokzat-tal. Sárga alapszínű, az ablakai keretelésesek, a keretelések sar-kait hármas falsáv díszíti. Érdekes a csipkézett koronapárkánya, és a vázás tulipánnal való díszítése. Az 1930-ban épült 157-es számú épület, valamikor Gál Bálinté volt, valószínűleg egy régebbi ház elemeinek a felhasználásával készült. Kéttengelyes, földszintes és téglalap alaprajzú építmény. A főhomlokzatának ablakai igényesebb megoldásúak voltak; az ablakok keretelésben ültek, faragott kő sávval és farkasfogszerű koronapárkánnyal díszítve. Ezt a főhomlokzatot az utóbbi átépítéskor szemmel láthatóan egy-szerűsítették.

Az önálló fészerek vályogból épültek, téglalap alaprajzúak, nyeregtetősek, a bejáratuk kapuszerű. A faluban számos ilyen fészer maradt fönn, de mivel nem használják őket, az állaguk fokozatosan romlik. A gazdasági épületek falát és kapuját általában veszszőből fonták.

Számos udvarban fennmaradtak a két- és háromszintes galambdúcok, magas faoszlopokon. Az udvarokban a századok folyamán kis nyári konyhákat építettek, vályogból. A századelőn még a gémeskutak voltak jellemzőek, később kerekeskútra alakítottá kát őket. Mind a mai napig fennmaradt a községi kerekeskút, a 162–180-as számú házak előtt.

A lakóházak belső berendezése

Zsére jellegzetes kéttengelyes házaiban két vagy három lakóhelyiség volt. A hátsó szobába és a pitvarba kizárólag az udvarból vezetett a bejárat. A pitvart a folyosó befalazásával nyerték, mögötte volt a konyha. Három helyiség esetében a harmadik kam-raként szolgált, de szükség eseten lakóhelyiségként is használták. Valamennyi házimunkát a pitvarban végezték el. A konyhában helyezték el az edényeket, ugyancsak itt volt a tűzhely szabad kéménnyel. A kemencét (siskó) a konyhából fűtötték. E helyiségek berendezése egyszerű volt. Legszebb az első szoba, az ún.tiszta-szoba volt; ebben semminemű szennyező munkát nem végeztek. A kemence a szoba sarkában, a konyhától elválasztó falban állott, amellyel egyúttal a tisztaszobát is fűtötték. Ennek a berendezését a sarokpadok, később székek képezték; az asztalán mindig kenyér volt konyharuhával letakarva; az ágyat magasra vetették, a bölcsőt és egyéb dísztárgyakat is itt helyezték el. A téli hónapokban ebben a helyiségben fontak a guzsalyon, és szőttek a szövőszéken. A kemencepadkán a nagypapa hált a fiúunokákkal, az ágyban pedig a nagymama a leányunokáival. Azok a gyerekek, akik az említett helyen nem fértek el, az összetolt padokon háltak. Az ifjú házasok szállása a szerszámoskamrában volt. A nyári hónapokban a felnőttek az istállóban vagy a padláson aludtak. Zsérén évszázadokon át ez a szokás járta.

Ruházat

A letűnt korokban a falvakban kendert termesztettek, hogy ruházatra ne kelljen drága kelmét vásárolni. A kendert főleg a téli hónapokban dolgozták föl; a fonalból vásznat szőttek. Zsérén sem volt másképp. Az itteni öltözködésre hatással volt a közeli hegyaljai községek népviselete.

Ingek. A hosszú ingek egyaránt felső és alsó ruhadarabként szolgáltak. Az ingujjakat hímezték, többnyire egyszerű hímzéssel, amely keskeny csíkokból és házilag készült csipkéből állt. A rövid ingekre „metéllést“ és széles, színes hímzést varrtak. A hímzett ingvállak ugyancsak színesen készültek; a kék, zöld és piros szőtt minták közé „metéllést“ és fonalmintákat varrtak. Hasonló hímzés került a ruhaujj váll- és alsó (csukló) szakaszára. Ünnepnapokon kétféle inget viseltek. A menyasszony lenvászon ingének az ujjára vastag házicérnával rávarrott zöld, kék vagy fekete „szőr“ került. Az ingujj csuklórészére fátyolcsipkét tűztek. Ezeket az ingeket kékítőben mosták.

Szoknyák. Az asszonyok először az ún.keményszoknyát öltötték magukra, amely nagyon kikeményített vászonból készült; alatta volt az ún.pendelyszoknya. Ez nem volt redőzött, a derékban szövetdarabbal húzták össze, így szélessé és gömbölyűvé vált. Erre került az öt-hat vasalt szoknya. A két felsőszoknyára gyárilag készült csipkét varrtak. A felsőszoknya kelméje olyan anyagból volt, hogy megfeleljen a viselője korának, valamint a megjelenés alkalmának; selyemből, bársonyból, delénből, klottból, szaténból, kamgarnból és egyéb anyagokból varrták. A szoknya alját 20-25 cm szélesen kék-piros, rózsaszín-kék, zöld-piros színű szalagok díszítették, összhangban a szoknyaanyag színével; a selyemszoknya aljára színes szegélyt varrtak. A 30-as években jött divatba a „tirangli“, ezt erősen keményítették, és zöld-piros szalaggal ékesítették.

Ruhák, kötények. Az ünnepnapokon viselt kötényt toledóhímzéssel tették ünnepélyesebbé. A lenvászon ruhákra, valamint a klott- és selyemruhákra kötött csipkét varrtak. A hétköznapokon hordott ruhák kékfestőből, házi vászonból és vízfolyásos vászonból valók voltak.

Mellények. A mellényeket a szoknya anyagából varrták; azokat a nyak alatt gombolták, deréktól lejjebb szögletesen vagy kerekítve végződtek, a nyakkivágást, a karnyílást, valamint a derékrészt széles szalaggal ékesítették. A mellény hátulsó részére V alakban rózsaszín szalagot varrtak; továbbá síkokkal, hálóval és gyöngyökkel tették szebbé. A régebbi korokban a mellény elejedíszítés nélküli volt mindaddig, amíg a vállkendőt viselték. A lányok és az asszonyok a téli hónapokban bélelt kabátot öltöttek magukra, jobb időkben meg vékony, selyem „jupkát“ (ujjas mellény). Ezek a kabátok gyöngyszövetből, virágmintás bársonyból, selyemből és sáfolyból készültek. A vállkendőt az asszonyok a kabát és a jupka fölé kötötték; ennek a kelméje selyem, klott, ternó, kékfestő, kasmír, fehér vasalt vagy tirangli volt.

Fejfedők és hajviselet. A fiatal lányok haját középen elválasztva, két copfba fonták, és hosszú hajhálóval fogták egybe, az idősebbek meg ún.kóbászba fonva viselték, amelynek a végét „szitkával“ vagy „lapátkával“ rögzítették. Az asszonyok fejdísze a drótkontyra erősített fejkötő vagy a süsü volt. Nyakukon testhez simuló többsoros gyöngy nyakéket viseltek, a kendőbe virágot tűztek. A meny-asszonyok fejére pecsétes hajkötő, a keblükre meg rozmaring járt.

Egészen az 50-es évekig Zsérén is pártát viseltek a lányok, ez a díszes fejék az ünnepi öltözék tartozéka volt. A pártát gazdagon díszítették piros és zöld szalaggal, s rávarrott gyöngyökkel; a hajadonok jobbára az egyházi szertartások alkamára tették a fejükre. A menyasszonyok pártáját még zöld koszorúval egészítették ki. A nyoszolyólányok is pártát viseltek; ezt később koszorúval váltották fel.

Férfiviselet. A férfiak vászongatyát és bőrből készült „szárnyút“ hordtak; ünnepnapokon damasztkötényt, azaz habos festő kötényt kötöttek, ehhez fekete lajbi, csizma és fekete kalap járult. Ezt a 20-as években fekete posztóból varratott divatos öltöny váltotta fel. Ennek a nadrágszárát szűkre szabták, a mellényre ezüstgombsort varrtak. A gyolcsing elejére hímzést és színes gombokat tettek. A legények kalapjáról nem hiányozhatott a bokréta.

Gyermekruha. A gyermekek ruházata 5–6 éves koruktól fogva szinte azonos a felnőttekével. A fiúk férfiinget, a leányok női inget viseltek. A fiúk fejére kalap illett, a leányok pedig szalagokkal díszített „lepejes“ sapkát hordtak.

Népszokások

Az ifjúság szokásai. A felnőtté váló fiú nem léphetett magától értetődően a legények sorába. Ezt bizonyos feltételekhez kötötték; eme szándékát be kellett jelentenie. Az volt a szokás, hogy a fonó ajtajában egy legény kijelentette: ma cihelés lesz. Megszabták, hogy a legényjelöltnek mennyi pálinkát kell meginnia. Ha ettől ódzkodott, akkor a mestergerendához kötötték, majd addig pörgették, míg e feltételbe bele nem egyezett. Az az ifjú, aki ezt a próbát kiállta, utána szabadon járhatott a kocsmába, a fonóba és a lányokhoz. A cihelt legény egy keresztapát is választhatott, akit egész életében annak is szólított.

Legénybíró-választás. A háromnapos farsangi mulatság után a legények délelőtt 9 és 10 óra között összejöttek a kocsmában, s megkezdődött a bíróválasztás; majd a falurészek szerint az asztalhoz ültek. Minden csoportnak egy bírójelöltje volt. Ezek a jelöltek egymás után egy-egy kör pálinkát rendeltek, vagyis valamenynyi jelenlévőnek. Az lett a bíró, aki az utolsó kört kérte, egyben ő fizette az egész számlát is, ami bizony tetemes összegre rúgott. A bíró mellé hasonló módon még két ülnököt választottak. Ezek a tisztségek kötelességgel is jártak: ők rendezték a helyi táncmulatságokat, ott ügyeltek a rendre; a legények közötti esetleges félreértéseket és összetűzéseket elsimították. Május első vasárnapján a lányoknak májusfát állítottak. Azon a napon, délután, a legénybíró szalagokkal díszített vesszővel, az ún.villővel járta körbe a falut. A két ülnök kivont karddal lépdelt mellette, ami azt jelentette, hogy bármikor megvédik a falu népét. Ezt a menetet cigányzenekar, legények és a gyermekek kísérték; valamennyi lányos háznál megálltak. A leányt általában a kedvese forgatta meg, s egyúttal meghívta az esti mulatságba. E tánc után a leányzó májusfaárat fizetett. A leányok azon versengtek, hogy ki fizet többet, hisz ez az anyagi helyzetüket jelezte.

A falu bírája. Ezt a tisztséget olyan személy töltötte be, aki a faluban köztiszteletnek örvendett, e kiváltság jelképe a pálca volt. Amikor a bírói kötelességét látta el, a pálcát is magával vitte. A farsang utolsó napján este 10 óra tájban pálcájával megverte a mestergerendát; ezzel a három hónapos farsangi vigadalom végét jelezte.
1936-tól a falu bírái, elnökei és polgármesterei a következők voltak: 1936: Licskó Simon, bíró; 1939: Bencz Vazul, bíró, később polgármester; 1945–46: Maňúch István mint elnök 1945-ig; 1948–1950: Varga János, elnök; 1951–1960: Zsebi József, elnök; 1962: Bencz Edmund, elnök, 1963: Gál László, elnök, 1991-től polgármester.

Lakodalom. A párválasztásnál meghatározó volt a fiatalok anyagi és társadalmi helyzete. Ritkán került össze olyan pár, amelynek tagjai eltérő társadalmi rétegből származtak. A párválasztásnál a szülők és a rokonok döntöttek. A menyegző napján a menyasszony kelengyéjét ládába, a suskába rakták, a többi hozománnyal együtt szekéren, vidám kíséret mellett az új otthonba, azaz a vőlegény házához vitték. A lenvászon alsónemű és a hétköznapi ruha került a suskába, az ünnepi meg a tulipános ládába. A rossz nyelvek szerint gyakran megesett, hogy a ládába nehezéket tettek, hogy a menyasszony hozománya gazdagabbnak tűnjék. A leánykérésnél a vőlegény megbízottjai kérdéseket tettek föl a Bibliából. Ha a kérdezettek nem tudtak érdemben válaszolni, akkor rossz megítélést kaptak. Az esküvő ideje alatt a Templom téren fúvószenekar játszott. A násznép szalagokból készített zászlókkal integetett; kurjongatott, és táncolt. A gyermekek a „sisikón“ álltak, s az érkezőket égő gyertyákkal fogadták. Éjfél után a menyasszony fejéről levették a szalagokkal díszített pártát, és fűzős végű főkötőre cserélték; ezután már főkötő nélkül nem lép-hetett a nyilvánosság elé. A lakodalom másnapján 10–15 rokon finom ebédet vitt a menyasszonynak; étkezés közben tréfálkoztak vele. Az örömszülők a rokonoknak, a papnak és a tanítónak „kóstolót“ és „örömkalácsot“ küldtek. Az 1950-es évekig a lakodalmakat „villővel“ tarkították.

Karácsony. A karácsonyi ünnepeket a zséreiek is szigorú böjttel várták. A karácsony örömét és varázsát a mézes ostya, alma, szőlő és a dió jelképezte. Egyik fontos szokás volt, hogy a ház ura karácsonyeste köszöntőt mondott, amelyben minden jót kívánt: gazdag termést, sok szerencsét, békét a családnak és az országnak. A szoba mindegyik sarkába egy-egy diót dobtak ajándékként az angyaloknak. A gazdasszony tömjénnel füstölte ki a házat, az ajtót és az ablakokat kereszttel jelölte meg, és a rossz szellemek rontása ellen fokhagymával kente be; este már csak ült, hogy majd a kotlóstyúk is hasonlóan üljön a tojáson. A főétel a mákosguba volt. Karácsonykor nem volt szabad a lakást kiseperni, nehogy a szeméttel együtt a szerencse is kikerüljön.

Babonák és hiedelmek. A zséreieknek az életében a hiedelmek jelentős szerepet játszottak, mert azt színessé és érdekessé tették. Hitték, hogy az átok beteljesül, és vannak boszorkányok. Ezt a szélhámosságra hajlamos személyek kihasználták; visszaéltek a hiszékeny emberek bizalmával. Ezek a csalók azt híresztelték magukról, hogy boszorkányok; szörnyűséges meséikkel félelemben tartották a lakosságot. Voltak, akik ennek hatására éjjelenként nem mertek kimenni; tehát a „boszorkányok“ nyugodtan lophattak. Az emberek még azt is elhitték, hogy a boszorkányok az esőt is viszsza tudják tartani. Aszály idején összehordták a feneketlen szakajtókat, s nyilvános helyen elégették, abban a hiszemben, hogy ezzel a boszorkányoknak is végük. A nyári jégveréskor a nagymama, a manyi az udvarra kidobált minden olyan eszközt (szivanó, pemete, sütőlapát), amelyet kenyérsütésnél használtak; az elsőszülött gyermek kifutott az udvarra, a kezébe jeget markolt, és megette. Úgy hitték, hogy ezzel megállítják a jégesést. Továbbá azt is hitték, hogy aki pénteken vagy napnyugta után kölcsönt kér, az eladja a szerencséjét; meg azt is, hogy aki böjt idején táncol, annak köny-nyelmű lesz a házassága; no meg aki pénteken énekel, az vasárnap szomorkodni fog.

Tananajozás. Ez az esemény a farsang utolsó előtti vasárnapján történt, s szerepe a melegebb időjárás kívánása volt. Az énekesek énekét szalonnával, kolbásszal és tojással köszönték meg. Ahol nem kaptak semmit, ott a legrosszabbat kívánták.

Sárdózás. A fiúk farsang utolsó vasárnapján csoportokba verődve, zenekarral, járták a falut, kezükben pálcával taktus verve, különleges mondókákat mondtak (hogy Sárdó gyűjjön, meleget hozzon), amiért szalonnát, kolbászt, kalácsot és pénzt is kaptak ajándékul, s ezt illedelmesen megköszönték. Amit a legények kaptak a sárdózásnál, azt ők a táncmulatság alatt el is fogyasztották.

Villőzés. Ez virágvasárnapi népszokás volt. A zséreiek Nyitrára, a ferencesek templomába mentek húsvéti passióra. A villőt vivő lányok énekeltek. Nyitráról mindenki sietett haza, hogy jelen lehessen a villőzésen; ez a téltől való búcsúzás jelképe volt. Maga a villő fűzfaág volt, színes szalagokkal díszítve.

Szent Iván-napi tűzugrás. Ez volt a legszebb népszokás; Szent János napján rendezték. Amikor az égbolton megjelentek a csillagok, akkor a legények a magukkal vitt szalmakévét meggyújtották. Ettől a tűztől a lányok mitegy 8–10 m távolságra felsorakoztak; a legények kurjongattak, és régi, dallamos énekeket énekeltek. Akinek kiénekelték a nevét, az a kedvesével átugrotta a tüzet, majd a többiek következtek. Néha olyan párt is összehoztak, amelynek tagjai nem tartoztak egymáshoz. Az utolsó nevek elhangzása után egy rövid ének következett, majd valamennyien hazamentek. Ez a szokás a 60-as évekig tartott; ma már legfeljebb csak tüzet gyújtanak.E népszokást a Duna Televízióban a zsérei folklórcsoport mutatta be.

Népi gyógyászat. A rátermett falusiak kihasználták a temészet, az erdő és a rét ajándékát; valamennyi hozzáférhető anyagot. E gyógyászat fortélya nemzedékről nemzedékre szállt. Például ha egy gyerek megbetegedett, homporás (ótvar) lett, a fejét kocsonyazsírral kenték be. A sebekre gáliccal kevert disznózsírt tettek. Számos ehhez hasonló receptjük volt.

Valláshoz kötődő szokások. Zsére népe kizárólag római katolikus vallású volt; ehhez erős gyökerek kötötték. A helyi lelkészt mindig nagy tisztelet övezte. (Zsére papjai voltak: Döller József, Kuna Pál, Porubszky János, Családy András, Zaťko Ján, dr.Kalina István, Branikovics Imre és Martinik Anton, a jelenlegi pap). A régi temp-lomban kijelölt helyük volt a hívőknek; a gyerekeké és a fiatal lányoké a szentély volt. Azt a leányt, aki oda nem fért be, már idősebbnek nyilvánították. Ez a szokás az új templomban már nem volt érvényes. A zsérei hiedelem úgy tartja, hogy amilyen az ember vasárnapja, olyan lesz a halála is. Az erős katolikus hitet bizonyítja a sok házvédő szobor, amelyek a lakóházak homlokzatán levő falmélyedésekben vannak elhelyezve. Szűz Mária szobra a 3-as, a 21-es, a 43-as, az 57-es, a 207-es, a 235-ös, a 307-es, a 368-as, a 386-os, valamint a 424-es számú házak falán található meg; a 348-as, a 350-es és a 355-ös számú házak védőszentje a Lourdes-i Szűz Mária. A Jézus szíve szobor a 231-es, a 363-as, a 375-ös és a 383-as számú házat védi; a Szűz Mária szíve szobor a 180-as, a Szent Józsefet a gyermekkel ábrázoló szobor pedig a 372-es számú házak felett őrködik. Szűz Máriát a gyermekkel ábrázoló szobor a 292-es, valamint a 296-os számú házak védelmezője. A 92–93-as számú házon ma is látható a századunk elején fából faragott Mária-ház Szűz Mária képével. Vannak a faluban olyan házak is, ahol két szoborfülke is található: mint a 259-es és a 279-es szám alattiak, ahol két Jézus szíve szobor van; a 299-es számú parasztház homlokzatán ugyancsak két Szűz Mária-szobor őrködik, ebből az egyik az épület ormán áll.

Egyéb szokások. A faluban elterjedt volt a csipkeverés, ami ismert volt az egész környéken; ugyancsak Zsére hírnevessége a karcolással díszített húsvéti tojás. A táncok közül a karikázó, lassú és a gyors csárdás, a két férfi és egy nő csárdása, valamint a verbunkos.

Kodály Zoltán és Bartók Béla Zsérén

A zséreiek gyakran és örömmel énekeltek, a szép népdalaikat máig megőrizték, s ezek a világ népi örökségének a részét képezik. Ebben nagy érdemeket szerzett a két világhírű népzenegyűjtő és zeneszerző, Bartók Béla (1881–1945) és Kodály Zoltán (1882–1967), a magyar zene nagyjai. Bartók a 20.század egyik legnagyobb zeneszerzője, aki az akkori Magyarországról 1940-ben az Egyesült Államokba vándorolt ki. Mindketten 1906-tól kezdődően kutatták a Zoboralja népzenéjét. 1914-ig Zsérét több ízben is felkeresték, főképpen Kodály Zoltán. Erről Dallos László, a község krónikása, a századunk 30-as éveiben értékes tudósítást hagyott ránk. A kéziratában írja: „A zsérei pap, Kuna Pál bejelentette, hogy estére aki csak teheti, mindenki jöjjön az iskolába, kivált azok, akik szépen énekelnek, mert Pestről jön két úr egy kis készülékkel, ami nemcsak fölveszi a hangot, de le is játssza azt.
Nagy volt az érdeklődés, az iskola megtelt emberekkel, sokuknak csak az udvaron maradt hely. A pesti urak a Kuna Pál plébános úrral, a tanító úrral és a tanítónővel alig tudtak bejutni az épületbe.

Ekkor én a negyedik osztályba jártam, az elsők között érkeztem a tanterembe, és az első padban vártam, de nem a budapesti urakra, hanem a csodamasinára, ami visszaénekli azt a dalt, amit elénekelnek előtte. Bár az is motoszkált a fejemben, hogy vajon milyenek is lehetnek azok a pesti urak. Persze már ennek előtte is láttam úriembereket, mint a plébános urat, vagy a ghymesi jegyző urat, aki szerdánként adót szedni járt hozzánk, a tanfelügyelő úrral is találkoztam a vizsgák alkalmából. No, és Pogrányból is járt ide a doktor úr; évente kétszer. Egyszer, a választások alkalmával, a főszolgabíró urat is láttam, de pesti urat még nem. A püspök urat is láttam, aki négyfogatos hintón érkezett a bérmálásra, akire a helybeli legények lóháton vártak a falu határánál, a díszkapunál meg a bíró úr fogadta. Erre az eseményre gondoltam, amikor a fantáziám csapongott. Ha azok az urak ilyen nagyok voltak, vajon milyenek lehetnek ezek a pestiek… Beismerem, hogy csalódtam, de nemcsak én, hanem mások is. Az öltözékük nem különbözött a tanító úrétól, az sem tetszett, hogy az egyik úr szakállt viselt. Ennek előtte számos borotválatlan koldust láttam, szakállas zsidó ószerest láttam, de borotválatlan urat még nem. Hogy nemcsak én vélekedtem így, az is bizonyítja, hogy Zsérén nem Kodályról és Bartókról beszéltek, hanem csak Szakállas és Nemszakállasként emlegették őket. Az első dalt a csodamasinába a plébános úr, Kuna Pál énekelte, hogy melyiket, arra már nem emlékszem, pedig figyelmesen, szemrebbenés nélkül hallgattuk végig; majd a masina rekedt hangon visszaénekete az éneket. Később többen is felbátorodtak, és két hétig minden este énekeltek a masinába. Közülük az azóta elhunyt anyám is énekelt, az „Álom esett a szemembe“ kezdetű dalt. Csupán egyetlen ember nem akart kötélnek állni, Elgyütt József, a dudás. Ő csak ellenszolgáltatásért volt hajlandó énekelni; tehát nem volt mit tenniük, el kellett vele menniük a kocsmába, ahol egy-két verdung pálinkától megoldódott a nyelve, sőt a dudája is megszólalt:
Elesett a lúd a jégen,
Majd felkel a jövő héten…
A jelenlévők szintén énekelni kezdtek, és kísérték a dudát:
Jóska bácsi, dudájjon ked,
Hosszú nótát ne húzzon ked,
Gyengék vagyunk, elfáradunk,
Talán bizony meg is halunk.
Mindkét ismert népdalgyűjtő és zeneszerző a paplakban volt elszállásolva; gyűjtőútaikra innen jártak a környék falvaiba. Ezt a kutatást Zoboralja szlovák településeire is kiterjesztették. Kodály és Bartók az első világháború után is fönntartotta a kapcsolatot a zséreiekkel; rendszeresen leveleztek Kuna Pállal, annak haláláig.“
Kodály 1906 és 1917 között 99 népdalt jegyzett föl Zsérén. Nem túlzás azt állítani, hogy mindkét világhírű mester el volt ragadtatva a zséreiektől; mind az emberektől, mind a szép népdalaiktól.Kodály a Háry János című daljátékához fölhasználta az „A jó lovas katonának“ című dal kezdetét, ahol a verbunkos melódiája képezi a vokális részt. A tankönyvekben és a népdalgyűjteményekben közzétett énekek nagyban emelték a falu népszerűségét; egyben ismertté vált a község a világ zenetudósai és a néprajzosai sorában. Mind Kodály, mind Bartók megérdemelné, hogy az irántuk való megbecsülés és tisztelet jeléül egy domborművet helyezzenek el róluk a parókia falán.
Zsérén mások is gyűjtöttek népdalokat, miként Manga János, Arany László és Ág Tibor. Ők is tiszteletet érdemelnek.

A tájház

A tájházat a volt üzlet oldalszárnyából és a kereskedő lakásából alakították ki; gádoros bejárattal. Ünnepélyes megnyitása 1977.december 11-én volt néhány száz kíváncsi, főleg helybeli ember részvételével. A látogató először a pitvarba jut, ahol a kender feldolgozására szolgáló tárgyak és szerszámok vannak kiállítva. Itt kapott helyet néhány helybeli népviseleti ruhával teli láda (suska) is. A falon lévő polcokra különféle kerámiák (kancsók, csészék stb.) kerültek. A pitvarból nyílik a konyha, ahonnan a kemencét (siskó) fűtötték. Ide kerültek a konyhaedények, valamint a fűtéshez szükséges eszközök.

A tisztaszobában (első szoba) kiemelt helyet foglal el a kemence, amellyel a helyiséget fűtötték-fűtik. Ennek a padkáján nappal ültek, éjjel aludtak. A kemence mellé került a guzsaly és a szövőszék, amelyek a téli hónapok nélkülözhetetlen munkaeszközei voltak. Mellette találjuk a bölcsőt és a vetett ágyat. A fal mellett sarokpad, előtte pedig asztal áll, amelyen flaskó poharakkal (verdung), tál és tányérok vannak. Erről soha nem hiányozhatott az abrosszal letakart kenyér. A guzsaly ugyancsk a a pad közepébe került. Ennek a szobának a falát különféle tárgyak, dísztárgyak és egyházi témájú képek, tányérok, valamint szépen faragott polcok díszítik.

A zséreiek az itt összegyűjtött tárgyakkal megőrizték elődeik munkaeszközeit és lakáskultúráját. Ez dicséretre méltó tett; példájukat más falvak is követhetnék.

A FALU BÜSZKESÉGE

Az elődök üzenetét tolmácsolja a vegyeskar is, amelyet 1971-ben hoztak létre. A következetes és szorgalmas munkával nemcsak a Zoboralján vált ismertté, hanem egyész Szlovákiában, sőt külföldön is. Szinte nincs olyan fesztivál, ahonnan üres kézzel térnének haza. Ebben az énekkari tagok mellett kiemelkedő érdeme van Simek Viktornak, a kar alapítójának, vezetőjének és egyben karnagyának. 1981-ben a galántai Kodály-napokon, a csehszlovákiai magyar énekkarok országos versenyén a vegyeskar harmadszor kapott aranykoszorút; a zsűri is elismerésben részesítette. Itt a kassai Csermely együttessel az énekkarok élvonalába került. A rá következő évben a pozsonyi Szlovák Filharmónia koncerttermében is fellépett.

A fenti énekkar több ízben turnézott Magyarországon (Budapesten is) és Csehországban. A fellépéseik során főképp népdalokat, klasszikus műveket adtak elő, de nem feledkeztek meg a kortárs zeneszerzők alkotásairól sem. A folklórcsoport helyi népszoká-sok színpadra vitelével ugyancsak nagy sikert aratott, mint pl. a Zsérei lakodalmassal, és a Farsangi szokásokkal; ezeket a Szlovák Televízió két ízben is felvette, és Zoboraljai farsangok címmel közvetítette.

1984-től ezt a nemes munkát húsztagú női kar folytatta. Ezt az énekkart 1991-ben átszervezték, és a Zoboralja nevet vette föl. Nemcsak a tiszta énekhangjával kápráztatja el a hallgatóit, hanem gyönyörű népviseletével is. Az énekkar hírnevét a Zsérei Községi Hivatal falára kifüggesztett számos elismerés igencsak öregbíti.

Simek Viktor dr. kitűnő festő, aki a népi motívumú festményeit számos helyen kiállította.

A községet kulturális téren a 70-es években alapított folklórcsoport is képviseli. Itt meg kell említeni Vanyó Gergelyt, az egyik alapítótagot, aki a csoport fellépésével a határon túl is sok szép eredményt ért el. Hosszú ideig a helyi egyházi énekkarnak is vezetője volt.

A ZSÉREI TEMETŐBEN NYUGVÓ JELENTŐSEBB SZEMÉLYEK:

Brankovics Imre (1905. nov. 5. – 1991. febr. 20.), zsérei esperes.
Családy András (1911. nov. 20. – 1985. okt. 10.), harminc évig plébános és esperes volt.
Porubszky János (1893 – 1954. júl. 2.), esperes; Zsérén 1933-tól 38 éven át szolgált; az ő idejében épült az új templom.
Simek Vilmos (1902. ápr. 14.–1991. febr. 4.), kántortanító, Zsérére mint ifjú házas költözött 1931-ben, és a helybeli iskola igazgatója és kántortanítója lett. Megszakítás nélkül kántorkodott, egészen 85 éves koráig. Vezette az egyházi énekkart, valamint a falusi énekkart is. Szorosan együttműködött Manga János etnográfussal, műsort adtak a rádiónak. A helyi műkedvelőkkel több mint 50 színdarabot tanított be. Hosszú ideig a helybeli tűzoltótestület élén állt; ugyancsak ő írta a falu krónikáját.
* * *
A falu fejlődése kesőbb is folytatódott. Az 1990-es évekig sok új házat és más épületett emeltek. Jelenleg a gázművesítés és a vízvezeték-hálózat befejezése folyik.
A község vezetőinek az az érdekük, hogy a lakosság életkörülményi javuljanak, életszínvonala növekedjék.