Nyitracsehi – Čechynce

Nyitracsehi – Čechynce

A 1076 lakosú falu Nyitrától 10 kilométerre délnyugatra található, a Nyitra folyó bal partján. A jórészt mezőgazdasági jellegű település a közelmúltban önállósult, és így szebb jövőt remélhet, mint akár egy évtizeddel ezelőtt.

A község történelméből

A település határa már a régi korokban lakott volt, erről tanúskodnak a magyar kultúra településeinek leletei, amelyek a korai bronzkorból származnak. Az archeológiai kutatások során hallstatti, La Téne-kori, valamint 8. századi és a Nagymorva Birodalom idejéből származó szláv településeket tártak fel. Két település a 9-11. századból (a Nyitra folyó jobboldali teraszán és a Regina-majornál), illetve a 10-11. századból való (a kápolna mellett).

A települést írásban először 1248-ban IV. Béla oklevelében említik Cheg néven, de minden bizonnyal egy korábbi településből fejlődött ki. Az oklevélből megtudjuk, hogy Emőke, Csehi és Cabaj községek a nyitrai vár birtokaihoz tartoztak, és jobbágyok lakták. 1285-ben a község neve Chey, és hamarosan a nemesi sorba emelt egykori jobbágyok tulajdona volt. 1323-ban Károly Róbert király megerősítette IV. Lászlónak a nyitrai püspökség birtokaira vonatkozó adománylevelét. Hasonló tulajdont igazolt 1364-ben Nagy László király. Később Mátyás király a községet egyik hős lovagjának, Lábatlan Gergelynek és nővérének, Katalinnak ajándékozta. Ők azonban 1477-ben a községet Nyitra megye egy másik településével, Gerencsérrel együtt az esztergomi káptalannak ajándékozták, s a legújabb időkig az ő tulajdonukban maradt. 1558-ban szőlőhegyet létesítettek a falu határában, és az évszázadok során a szőlőtermesztés a község legjellemzőbb tevékenységévé vált. Csehi ugyanabban az időben került török fennhatóság alá, amikor Magyarország legnagyobb része. 1554-ben a törökök elpusztították Nagycétényt, 1599-ben a nagyvezér Érsekújvár, Léva és Nyitra környékén portyázott. A támadások elől Nyitracsehi sem menekült meg. A település a 16. és a 17. században az érsekújvári ejálet, a nyitrai náhije és az esztergomi tímár hatáskörébe tartozott. 1664-ben a község adót fizetett, és Ali ben Bekir, Hüsszejn ben Abdullah és Iszmail tulajdona volt. A község határában feküdt Kisfalu település, amelyet 1898-ban Falu néven jegyeztek be. A török adószedők jegyzéke itt 1664-ben 17 háztartást és 23 adófizetőt tart számon (Hegyi Gergől, Hegyi Balás, fia Istók, Ferenc György, fia Istók, Hajdú Alberd, Tót György, Ujvár János, Tót Pál, Harcsa Tamás, fia István, Varga Jakab, fia István, Cserman Balázs, fia Ferkó, Lengyer István, Hajdúk Miklós, Molnár Miklós, Molnár Pál, fiai István és András, Tót Pál, Varga Miklós). Az adóösszeírásból megtudjuk, hogy a helyi lakosság a mezőgazdaságon és szőlőtermesztésen túl (tizedet fizettek a mustból) méhészettel (tized a kaptárak után), pásztorkodással (legeltetési tized) is foglalkozott. Adót fizettek a szénáért, fáért, sertésekért és a helyi malom egész éves működtetéséért.

A törökök kiűzése után a település ismét az esztergomi káptalan kizárólagos tulajdonába került. 1715-ben 20 háztartást tartottak nyilván. Az 1751-es összeírás 43 jobbágy- és 5 szabad családot említ. A szőlőhegyen kívül kiterjedt gyümölcsöskertek voltak a községben, valamint két vízi- és két hajómalom üzemelt.

1787-ben a falunak 45 házban 258 lakosa volt. A főbb közlekedési útvonalaktól félre eső település nyugodt életét nem zavarták meg katonai események. A falu Nyitra árnyékában fejlődött, akárcsak plébániája, Nagy-Emőke. Csehi 19. századi növekedéséről tanúskodik, hogy a községnek 1828-ban 71 lakóháza és 494 lakosa volt.

A falut nem kerülték el a természeti csapások és a járványok. A leggyakoribb veszélyt a tüzek jelentették, a szalmatetők és különféle faszerkezetek egykettőre lángra lobbantak. A legnagyobb tűzvész 1876. július 10-én pusztított, amikor leégett a fél falu, és életét vesztette egy asszony és két gyermek. A következő tűz 1877 augusztus 30-án ütött ki. 1893-ban a község legnagyobb földesura az esztergomi káptalan, amely az 1025 katasztrális hold kiterjedésű határból 293-at birtokolt (192 k.h. szántóföld, 1 k.h. kert, 71 k.h. rét, 24 k.h. legelő, 3 k.h. erdő, 1 k.h. nádas és 1 k.h. parlag). A többi határrész a 21 legtehetősebb helyi gazda tulajdonában volt, és néhány derékszíjnyi földterületet a helyi zsellérek is birtokoltak. Így élt a mezőgazdasággal és szőlőtermesztéssel foglalkozó, magyar nemzetiségű falu egészen 1918-ig. Az első világháború a települést nem érintette, de lakosai közül 13-an vesztették életüket a harctereken.

1918 után Csehi az I. Csehszlovák Köztársaság része lett, és lényeges változásokra került sor. Az esztergomi káptalan 162 hektáros földterületét, amelyen a falu lakosai gazdálkodtak, az állam bérlet formájában konfiskálta, és eladta a lakosoknak. 10 hektárt kapott a helyi pap. Az esztergomi káptalan majorjához tartozott 37 ha földterület, amelyen Kracson István gazdálkodott. A földeket a helyi gazdáknak kínálták fel megvásárlásra, de mivel ők haboztak, Štefan Šulek és Štefan Pevný költözött a községbe családostól, hogy gazdálkodjon. Nem voltak nagyon sikeresek, ezért a föld ismételt megvásárlása után Jozef Misečko és Ján Horáček érkezett a helyükre, és egészen a szövetkezet megalakulásáig gazdálkodtak. Az önkéntes tűzoltó-egyesület 1926. június 6-án alakult, első parancsnoka Száraz Vince volt. Nyitra környékén gyakoriak voltak a mezőgazdasági munkások sztrájkjai. A községben a legnagyobb 1929-ben volt. A következő évtizedben különféle kulturális és társadalmi szervezetek és egyesületek alakultak, amelyek hozzájárultak a kultúra terjesztéséhez a lakosság körében. Fontos szerepe volt a helyi iskolának is.

A bécsi döntés után 1938 novemberében a lakosság csalódottan vette tudomásul, hogy a községet nem csatolják Magyarországhoz, a határ Kiscétény és Nemespann között húzódott. 1944-ben a települést megszállták a németek, akik partizánokat ejtettek foglyul, és augusztusban elhurcoltak 11 fiatal fiút. 1944 telén minden 16 és 60 év közötti férfit hadiállások építésére köteleztek, és értéktelen pénzzel fizettek a munkájukért. A németek ugyanebben az évben felrobbantották az egy évvel korábban épült betonhidat. A faluba 1945. március 29-én vonult be a II. ukrán front 795. alakulata, amely két napig tartózkodott itt. A faluért vívott harcban három szovjet katona esett el, ők a helyi temetőben nyugosznak.

A viharos háború utáni évek nem érintették annyira Csehit, mint 1948 és az azt követő évtizedek. A helyi lakosság számára ez a korszak ígéretesen kezdődött, hiszen 1952-ben megalakult a CSEMADOK helyi szervezete, színi előadásokat tartottak, igyekeztek megőrizni elődeink kulturális örökségét, különféle társadalmi és kulturális rendezvényeket szerveztek. 1956-ban vezették be a községbe az áramot. Ugyanebben az évben árvíz sújtotta a települést, összedőlt a régi kultúrház és egy lakóház is. Új lakóházak épültek, a régi házakat korszerűsítették. A község arculata jelentősen megváltozott. Portalanították az utakat, javult a község összeköttetése a környék településeivel. Komoly próbatételt jelentett a szövetkezet megalapítása, jóllehet a Nyitrai járásban ez volt az egyik legutolsó. A helyi földművesek nehezen váltak meg földjüktől, amely évszázadokon keresztül biztosította a megélhetésüket.

Szerencsétlenséget jelentett a település számára összevonása Kiscéténnyel közös községgé Nitrany néven. Az indokolatlan és önkényes döntés Csehi fejlődésének több éves visszaesését okozta. Néhány kivételtől eltekintve (1969-ben megerősítették a járdákat, 1970-71-ben felépült az új iskola) Nyitracsehiben szinte semmi sem fejlődött. Nehézkessé vált az új családi házak építéséhez szükséges építési engedélyek kiadása, Csehi lassanként kihalásra ítélt településsé vált. A reménytelen helyzetben apró fénysugárt jelentett 1968, de a demokratikus igyekezetet csakhamar letörték. Ebben az évben a bérmálkozás alkalmából a községbe látogatott Lazík Ambróz nyitrai püspök.

A lakosság 1990-ben népszavazás útján kérte a község különválását, és 1991. január 1-je óta Csehi ismét önálló település. Polgármestere Száraz Vendel lett. A község ismét szabadon dönthetett sorsáról, és a fejlődés hamarosan megindult. 1991-ben bekerítették a temetőt, 1991-92-ben 48 új családi ház építésére adtak engedélyt, így egy teljesen új utca jött létre. 1992-ben épült meg a községi gázvezeték, 1994 óta üzemel a kábeltelevízió, és 1996-1998 között elkészült a községi hivatal új épülete, illetve a művelődési ház. 1997-ben szentelték fel a község új jelképeit – a községi címert, zászlót és pecsétet. Az új pósta 1998 szeptember 2-án kezdte a műkődését. Jelenleg a vízvezeték és a csatornarendszer felújításán dolgoznak. A lakosság bízik benne, hogy a település jövője szebb lesz, mint a közelmúlt volt.

A lakosság számának alakulása kezdettől fogva emelkedő tendenciát mutat. 1869-ben a községnek 416 lakosa volt, 1890-ben már 511, 1910-ben 633 lakost számláltak, 1930-ban számuk 688, majd 1948-ban már 892, és 1970 év-ig 1120 lélek. 1980-ig a lakosság száma csökkent 1108-ra és 1991-ben már csak 1074 lélek élt itt.

TERMÉSZET

A település határa a löszös zsitvai dombvidék szélén, a Nyitra folyó baloldali öblében és teraszán fekszik, 131-210 m tengerszint feletti magasságban. Az erdők nélküli határt, ahol a dombvidéket lapos völgyek és aluviális síkságok tagolják, késő harmadkori üledék alkotja, melyet lösz és folyóparti üledék takar. Földje fekete és öblözeti föld. A határt régebben gyakran elöntötte a Nyitra folyó.

MŰEMLÉKEK

A község lakossága mindig katolikus vallású volt. A római katolikus egyház birtokain más vallás nem is nagyon terjedhetett el. Nagyemőkében 1700-ban létesült a plébánia, amelynek leányegyháza volt Csehi, Nagylapás, Kislapás és Lapásgyarmat. A templomra utaló első adat 1715-ből származik. 1715. december 30-án a halotti anyakönyvben említik a Csehi egyházfit. A következő adat 1741-es keltezésű, ekkor az isten háza olyan rossz állapotban volt, hogy újat kellett építeni. A templom alighanem abban az időben épült, amikor Csehi az esztergomi káptalan tulajdona lett. Ez volt a szokás az egyházi birtokokon, nehogy más vallás is elterjedjen a településen. A községben eredetileg a 15. században vagy még korábban épült gótikus templom állhatott. Egy 19. századi bizonyíték szerint a település közepén állt, a régi iskola közelében. A Keresztelő Szent János nevét viselő mai római katolikus templom 1741-ben épült barok-klasszicista stílusban, minden bizonnyal a régebbi alapokon. Építője Andreas Thabor. A kanonoki vizitációban, amely egyértelműen bizonyítja a régebbi templom létezését, feljegyezték, hogy csak a szentély tetejét borította cserép, gerendás mennyezete volt. A kórus fából, a torony kőből épült. A templom körül húzódott a temető, amelyet deszkakerítés és sánc védett a legelésző állatoktól. 1787-ben Csehin kívül a többi község különvált a nagyemőkei plébániától. 1796. június 27-én villámcsapás érte a templomot, és porig égett. Azonnal hozzáláttak az új templom építéséhez, amelyet Gosztonyi István püspök 1798-ban szentelt fel.

1928-ban a templomot kereszthajóval és sekrestyével bővítették. Egyhajós építmény, a szentély sokszöges záródású, kereszthajós, hozzáépített sekrestyével és beépített toronnyal. A homlokzatot falsávkeretek és félköríves befejezésű ablakok tagolják ablakkeretekben. A főbejárat melletti falfülkékben Szent Teréz szobra és Jézus szíve-szobor látható. A homlokzat közepén helyezkedik el a kupolatetős torony. A belső tér poroszsüveg-boltozatos, amely oszlopok párkányfejeire támaszkodik. A boltozati freskókat zséréből Szórád Ferenc festette 1949-ben és 1974-ben. A festmények bibliai jeleneteket ábrázolnak, Kluka Lajos kurátor idejében készültek Nagy Lajos és felesége, Hajdú Emerencia anyagi támogatásával. A főoltár központi festménye Krisztus keresztelését ábrázolja, 1914-ben festette a nyitrai Juhary, az oltármenza a 20. szd. elejéről származik, rajta Szent Imre, Szent Erzsébet és két kerub szobra látható. A Fájdalmas Szűzanya-mellékoltár ugyancsak a 20. szd. elejéről származik, kétoldalt a kerubok plasztikái díszítik. A barokk keresztelőkút a 18. században készült. A templomot további szobrok is díszítik, Szent Teréz, Szent József, Szűz Mária a gyermekkel, Jézus szíve, Szűz Mária szíve és Szent Antal szobra. A Keresztút 14 állomásának képei Luigi Morgan litográfiái a 20. szd. elejéről. A szentély falán függ egy régi fakereszt korpusszal, népi alkotás, a 19. században készült. A kóruson található orgonát Rieger Ottó cége készítette századunk elején. A toronyban lévő klasszicista harangot 1698-ban öntötték.

A község rendkívül értékes műemléke a polikrómozott, fából készült Keresztrefeszítés plasztika, amely alighanem a régi kereszt 1833-ból korpusza volt a római katolikus templom mellett. A 30 cm magas plasztika népi alkotás a 18. szd. második feléből. A templom előtt áll a régi fakereszt, rajta a 19 S LN MISSIO 24 felirat olvasható. A temetőben sok kisebb műemléket és plasztikát találunk. A templomhoz vezető út mentén áll az I. világháború áldozatainak emlékműve, amelyet 1931-ben állíttatott Hajdú József. A talapzaton elhelyezett táblán a 13 áldozat neve olvasható, fent a Szentháromság-szoborcsoportot látjuk. Melette van szent Cirillés Metód szoborcsoport és szent István-király szobra 1996-bal felállítva. Nepomuki szent János szobra 1995-ben volt felállítva.
A temető központi kőkeresztjét kis korpusszal 1833-ban állíttatta Baban Mária, a közelmúltban felújították. A talapzat alsó részén a Fájdalmas Szűzanya szobra látható, a táblán olvasható felirat: AJ 1833 31-o ORBIS. A lourdes-i barlangot 1970-ben építtették a Rózsafüzér Társulat tagjai. A barlangban a lourdes-i Szűz Mária és a térdeplő Szent Bernadett szobrát találjuk. A falakon hálaadó táblák függnek. A vaskeresztet korpusszal 1992-ben állíttatta Földes Emil. Lent egy angyal domborműve és az AVE CRUX felirat látható. A Boldogságos Szűz Mária szobrát Száraz Ferenc és felesége, Hajdu Rozália emeltette 1910-ben. A kőkereszt öntöttvas korpusszal 1882-ből származik, Juhász Katalin és gyermekei, Lőrinc és Katalin állíttatták. Alatta van eltemetve Földes József. A temető bejáratával szemben álló Szent Flórián-szobrot 1992-ben a község állíttatta. Az óvoda kertjében egy kőkeresztet találunk öntöttvas korpusszal, ez 1790-ben készült, és napjainkban új talapzaton áll. Az új alapiskola kertjében 1994-ben emelt képoszlop áll, a fülkében Szűz Mária szíve- és Jézus szíve-szobor van. A 142-es számú ház kertjében is áll egy képoszlop, itt az oszlopon elhelyezett Mária-szoborfülkében eredetileg Szent Vendel szobra állt, ma Szent Pál apostol szobrát találjuk benne. A műemlék a 19. szd. 2. feléből származik, 1924-ben megjavították, majd többször felújították. Eredetileg a régi iskola kertjében állt. A Hétfájdalmú Szűz Mária út menti kápolnáját (a 95-ös számú ház mellett) a 19. szd. elején építtette a Németh család klasszicista stílusban. A 20. szd. elején Németh Miklós megjavította. Négyzet alakú kis építmény poroszsüveg-boltozattal. Homlokzatai simák, háromszögletű falazott oromban végződnek, fülkével. A kápolnában eredetileg Szűz Mária faszobra, a 19. szd. elejéről származó népi alkotás állt, napjainkban polikrómozott Pieta-szoborcsoport van. A Nagycéténybe vezető út mentén út menti vaskereszt áll öntöttvas korpusszal. Eredetileg egy régi fakereszt állt itt századunk 30-as éveiből, amelyet Hajdú József épített. A régi keresztet 1995-ben Suba József anyagi támogatásával cserélték ki a jelenlegire. A szőlőhegyre vezető út mentén három kis képoszlopot találunk. Eredetileg a fából készült és szalmával fedett Mária-házikókat a fára akasztották, 1980 táján cserélték ki őket a mostaniakra, amelyek pléhből készültek, és vasoszlopon állnak. A lakosok a szőlőbe menet vagy hazafelé meg-megálltak a képoszlopoknál imádkozni, de a legnagyobb itt zajló ünnepség a hálaadás volt. Az első fülkében Szűz Mária képe látható, a másodikban a kis Jézus, Szűz Mária és Szent József képe, a harmadikban pedig Jézus szívéé. A szőlőhegy elején a szőlészetet jelképező vasoszlop áll. A Lapásgyarmatra vezető út mentén az idén fejezte be Száraz Ferenc a lourdes-i barlangot, amely vasbetonból készült, és vaskereszttel fejeződik be, melynek korpusza is van. A szőlőben található Szent Orbán püspök polikrómozott szobra, 1942-ben állította Pócsik István (a 30-as számú borház előtt). Korábban egy régi Szent Orbán-szobor állt itt, amelyet az egyházi feljegyzések már 1860-ban említenek – körmenet adott hálát a szőlőtermelők védőszentjének a pünkösd utáni második napon. Ezt az ünnepet a községben 1816 óta tartják számon.

A község többi épülete

A község fontos épülete az iskola, amely hosszú ideig a kultúra egyetlen terjesztője volt Nyitracsehiben. Az első római katolikus iskolát 1831-ban alapították a községben, de működéséről nincsenek részletes adatok. 1842-ben az iskola épületét, amely a többi házzal párhuzamosan állt, a környező lakóházakkal együtt lebontották, és új iskolát építettek. Az épületet többször átépítették, és egy ideig 1920-után római katolikus szlovák iskolaként szolgált. Abban az időben létesült a művelődési ház. 1944-ben az egyház az épületet eladta egy hitelszövetkezetnek. A népi házakhoz hasonló, L alaprajzú földszintes épület 1956-ban összedölt, a helyén épült a 142-es számú ház. A magyar oktatási nyelvű újabb iskola 1933-ban épült. Földszintes L alaprajzú épület négytengelyes főhomlokzattal, melynek középső kéttengelyű lapos rizalitja egyenes orommban végződik. 1944. december 22-én az egész épületbe beköltöztek a német katonák. A felújított és a közelmúltban kibővített épületben 1974-től óvoda működik. Az 1970-71-es években készült el az új iskola, amely megfelel a modern oktatás elvárásainak. Az iskolaépületben kapott helyet a községi könyvtár is.

A régi kultúrház egy ideig a római katolikus szlovák iskola épületében volt, később erre a célra átépítették az községi istállóépületét. 1962-ben a kultúrház épületét felújították, de hamarosan ismét romos állapotba került. Ennek ellenére a község társadalmi és kulturális szervezetei (CSEMADOK, Ifjúsági Szövetség, sportklub stb.) aktívan dolgoztak, és az épületet jól kihasználták. 1998-ban a művelődési ház a községi hivatal új épületében kapott helyet, 1998-től pósta is. Az egykori helyi nemzeti bizottság épülete eredetileg a régi kultúrház mellett állt. Téglalap alaprajzú földszintes épület volt két helyiséggel. Az épületet 1962-ben felújították. 1997-ben a hivatal új épületbe költözött, mivel a régi helyiségek már nem feleltek meg az új elvárásoknak.
1959-ben épült a vendéglő és a vegyesáru-kereskedés közös épülete, amely mindmáig ezt a célt szolgálja. A régi halottasház századunk 40-es éveiben épült egyszerű földszintes épület, homlokzata kereszttel végződő oromzatú. Az új halottasházat 1975-ben adták át, bejáratánál fakeresztet találunk.

A Község néprajza

A község legkorábbi házai az utca irányába kéttengelyes homlokzatúak. A 19. szd. végén épült házakra jellemző, hogy a két-vagy háromtengelyes épületek téglából vagy döngölt agyagból készültek. A nyitott vagy zárt udvarokban akár hat lakásegység is sorakozott egymás után, mögöttük pedig istállók voltak. A bevakolt és meszelt, gyakran sötét lábazatú, közös tetejű házak napjainkra eredeti formájukban nem maradtak meg. Megmaradtak viszont a régi földszintes, téglalap alaprajzú kéttengelyes házak, amelyeknek főhomlokzata háromszögű falazott oromban végződik. Ezek a házak ereszaljával fordulnak az udvar felé (45-ös, 46-os, 58-as, 59-es, 68-as, 70-es hsz.). A 20. szd. első felére jellemző újabb háztípusnak már háromtengelyes homlokzata, két ablaka és egy, nyitott pilléres folyosóra vezető bejárata van. Mind földszintes téglalap alapú építmények, hátul hozzáépített gazdasági épületekkel (35-ös, 49-es, 53-as, 57-es, 64-es, 67-es, 71-es, 72-es, 117-es, 118-as, 119-es, 120-as hsz.). A 20. szd. 30-as éveiben épült házak az előzőekhez hasonlók, de háromtengelyes ablakhomlokzatuk van (61-es, 62-es, 63-as, 122-es hsz.). Ebben az időben több ház homlokzatát építészetileg igényesebben alakították ki (ablakkeretekkel, falsávkeretekkel, koronapárkánnyal). A 41-42-es számú ház homlokzatán a kereszten függő Jézus öntöttvas domborműve látható. 1945 után négyzet alakú kertes házak épültek. Néhány ház udvarában megmaradt az önálló gazdasági épület és a nyárikonyha.

A község jellemzője a szőlőtermelés, amely a 16. szd. közepén kezdődött. A dombvidék délnyugati lejtőin szőlőhegy húzódik, ahol kezdetben a Kadarka öntermő fajtáit termesztették. A 19. szd. végén filoxéra pusztította el a termést, azótai Otelót termelnek. Napjainkban áttértek a nemesebb szőlőfajták termesztésére. A szőlőhegyen ma kb. 170 borospince, borház (hajlok) van. Eredeti 19. századi típusuk nyeregtetővel épült, a présházból lehetett bejutni a kimélyített pincébe. Az épületeket eredetileg szalmatető fedte, néhány borház kivételével később a szalmát kemény fedőanyagra cserélték. A 20. szd. első felében téglalap alaprajzú földszintes borházak épültek kontyolt tetővel. A zárt bejárat mögött – amely fölött gyakran pohár szimbólum díszeleg – található a présház, mögötte pedig egy szoba. A présházból nyílik a lejárat a föld alatti pincébe. A borház föld feletti helyiségeit gerendaboltozat fedi. A szőlőhegyen a 20. szd. elejéről származó kerekes kút is van, gúla alakú pléhtetője vaskereszttel végződik.

A helyi népviselet a Berencs, Cétény, Lapás és Alsószőllős környéki népviseletek csoportjába tartozik, azokhoz hasonló. A gyerekek kecellésszoknyát és egyszerű hosszú inget, ún. végig subát hordtak. A ruha anyaga sötét karton vagy batiszt. A maradék anyagból inget, “kacát” varrtak. A gyerekek fejére “fiketőcske” került. A nők szűk ujjú (sipujjú) rövid inget viseltek, amely vastagabb vászonból készült. A bő ujjú ingeket gyolcsból varrták és slingeltek voltak. Az ingeket mindig keményítették, és az alakjuk miatt “dudaingnek” nevezték. Az ünnepi alsószoknya is keményített és vasalt volt, de nem rakott. Négy vagy öt ilyen szoknya suhogott, ringott, ha a lányok végigsétáltak az utcán. A hétköznapi alsószoknyát kék, zöld, fekete és piros harasztzsinór szegélyezte. Ezek a zsinórok tartották meg a felső szoknyát, amely így guriga alakot kapott. A vászonból varrt inget “pöntölnek” nevezték. A fehér virágos kék szoknyát kezdetben ünnepi alkalmakkor viselték, később tánchoz (bandába), majd végül munkához “a dombra”. A lányok és fiatal asszonyok világosabb anyagból varrt szoknyát viseltek. Ha a széle elkopott, beszegték zsinórral. A felső szoknyát nagy hajtásokba ráncolták. Az ünnepi kötény csak fekete anyagból készült, és csipke szegélyezte. Táncba a lányok fogacskával díszített fehér kötényt viseltek, munkához két, zászlós kötényt vagy vászonból varrt kötényt kötöttek. Nyáron lajblit viseltek, télen pedig egyszerű derékig érő, testhez álló bélelt fekete kabátot, “kacát”, amely “farokban” végződött. A jupka is téli viselet volt, de nem annyira testhez simuló. A fejükön bársonyból vagy rózsás anyagból varrt főkötőt viseltek. A mellényhez a nyakukban sálat viseltek, de hasonló volt a különféle anyagokból varrt fejkendő is. A lányok két oldalra fésülték a hajukat, majd egy coffba, birkocsba fonták, és a végébe szalagot kötöttek. Az asszonyok és menyecskék befonták a hajukat, majd kontyba tűzték, és a főkötőt szalagokkal a kontyra húzva viselték. Tánchoz csak kendő került a kontyra. A nők nyáron 10-18 soros gyöngysort viseltek. Télen a népviseletet nagy és kis pokróc egészítette ki, esetleg perzsa pokróc, amely tulajdonképpen egy meleg kendő volt, és a jupkára terítve viselték. Télen kemény szárú csizmát hordtak, nyáron pedig magas sarkú, ún. steklis bőrpapucsot. Rendkívül szép volt az itteni párta, melynek fő díszítő elemei a rozmaringágak voltak. A férfiak fekete fényes zsinóros ruhát hordtak. Az ing finom kék vászonból készült, a fekete kalapot ünnepi alkalmakkor rozmaringággal díszítették. A férfiak is kemény szárú csizmát viseltek. Munkához egyszerű, kendervászonból varrt ruhát hordtak.

Csehi lakossága ugyanazokat az ünnepeket tartotta számon, mint a Zoboralja többi katolikus-szőlőtermelő települése (farsang, virágvasárnap, húsvét, Szent Orbán napja, Luca-járás, Mikulás, karácsony, újév stb.). Ezeket az ünnepeket mindmáig megtartják. Ugyancsak jelentős esemény a gyermekszületés, keresztelő, első áldozás, lakodalom stb.

A helyi népdalkincs gazdagságából 1906 és 1916 közötti zoboralji népdalkutató útja során sokat lejegyzett a világhírű magyar zeneszerző, népdalkutató és pedagógus, a Kossuth-díjas Kodály Zoltán (1882-1967). Kezdetben a kutatásban és gyűjtésben a másik világhírű magyar zeneszerző és népdalkutató, Bartók Béla (1881-1945) is segített.

A község jeles személyiségei

Dobrovits János (1856-1914), kántortanító.
Gajdár Jenő (1896-1947), kántortanító, felesége Csabay Irma.

Reško Sándor okl. mérnök
Száraz Vendel

Irodalom:

Nyitracsehi krónikája, kézirat
Baross M.: Magyarország földbirtokosai, Budapest 1893.
Blaskovics J. : Az újvári ejálet török adóösszeírásai, Pozsony 1993.
Borovszky S. : Nyitra vármegye, Budapest 1898.
Eppatus Nitriensis eiusque Praefulum memoria, kézirat
Jókai M. – Méry M. : Szlovákiai magyar népviseletek, Bratislava 1998.
Kluka Lajos (szül. 1914) elbeszélése alapján, Csehi 340 hsz.
Memoria basilicae Strigoniensis 1856 consecratae, kézirat.
Pramene k dejinám osídlenia Slovenska z 5. až 13. storočia I., Nitra 1989.
Súpis pamiatok na Slovensku II., Bratislava 1968.

Honismereti Kiskönyvtár 115. szám
Kiadja a Komáromi (Komárno) Nyomda és Kiadó Kft., a csehi önkormányzat megbízásából 1998-ban 1000 pld.
Felelős kiadó: Dr. Szénássy Árpád
Munkatárs: Reško Alexander
Fényképek: Szénássy Árpád
Nyomdai előkészítés, nyomás: DOLIS Kft., Bratislava

A sorozat kiadványok megrendelhetők, megvásárolhatók:
Komáromi KT kiadó Kft
Mederčská č. 9
945 01 Komárno
Tel.: 035 7700869