Lédec – Ladice

Lédec – Ladice

Lédec hivatalos honlapja

Az alig nyolcszáz lelket számláló kisközség Aranyosmaróttól nyugatra, a Zsitvai-dombvidék és a Tribecs délnyugati nyúlványának találkozásánál fekszik; 14 kilométerre az egykori megyeszékhelytől. A Derence patak partján, félkör alakban terül el. Mind a mai napig megőrizte a megőgazdasági jellegét, de a falu vezetősége a jövőben több figyelmet óhajt fordítani a turizmus és az üdülési lehetőségek kihasználására.

A község történetéből

Lédec határábán – 1950-ben – III. Valentinianus (425-455) aranypénze, valamint a római kori tartományi kultúrából származó cseréptöredékek kerültek elő. Összefüggőbb településre utal a Nagymorva Birodalom idejéből származó szláv temetkezési helynek a csonthalmaza is, amelyet az 1958-1960-as években tártak fel a régészek.

A 9. és a 10. századból való szláv kerámiatöredékeket, vedervasalás-maradványokat és egyéb leleket hoztak a felszínre (az akkori harcosoknak kést, nyílvesszőt és tegezt, a túlvilági útra ved-recskékben enni- és innivalót tettek a sírba). Ugyancsak értékes az a szláv kard, amelyet az egyik harcos sírja őrzött meg. A lakosság száma kiváltképpen a 9. században gyarapodott, amihez a termőföldet erdőirtással biztosították. Ezt az irtványt néhány évig parlagon hagyták, majd fölszántották. Az első írásos említés 1075-ból maradt a faluról, az esztergomi érsekség birtokaként említve Leuduch, Leduch néven; az érsekség tulajdona volt a legújabb időkig (1918). 1353-ban Maior, Minor Ledneche néven utalnak rá. Az őslakosságot székelyek váltották föl, tartja a helyi hagyomány; a számos Székely családnév is erre utal. Mivel a fő közlekedési vonalaktól oldalt esik, ezért gyakran ki volt szolgátatva a közeli Gímes várát ostromló katonák ,,magánportyázásainak”. A praedialistákat (egyházi nemeseket), akiket az esztergomi érsekség telepített a faluba, a verebélyi nemesek-praedialisták fennhatósága alá vonták; hasonló székhelyek Garamszentgyörgyön, Lélen és Vajkán voltak. A szőlészetnek emberemlékezet óta nagy hagyománya volt a faluban; bizonyíték rá, hogy Hippolit érsek már 1492-ben 23 forintot kapott a lédeci bor eladásából. 1536 óta tudunk a község malmáról; 1571-ben 30 telkes jobbágyról és 42 föld nélküli zséllérről maradt feljegyzés. Ghyczy György újvári várkapitány Verancsics érseket arról tudatja, hogy Lédec mellett ütköztek meg a törökkel (1571); ekkor László atya volt a falu papja. A törökök a falut 1573-ban felperzselték, a helyi emlékezet szerint csupán azok a lakosok menekültek meg, akik a megerősített templomban rejtőztek el, csakhogy a janicsárok később ezt is felgyújtották, s a védőket lemészárolták; így azok maradtak életben, akik a hegyekbe menekültek; a település egy időre elnéptelenedett. Az 1594-ből ránk maradt érsekségi vagyonösszeírás szerint a német katonaság újabb kárt okozott: 700 forint értékben szarvasmarhát és egyéb élelmet zsákmányolt. A falu lakossága tartotta el az ott áthaladó magyar sereget is. Erdői és rétjei miatt a helyiek állandó viszályban álltak a Forgács családdal; a nagybirtok intézői meg gyakran magas adóval és értelmetlen parancsokkal zaklatták a népet. A 16. század végén Gáspár nevű lelkész hirdette az igét. 1601-ben 4 malom (ebből 2 egyházi tulajdonban) és 44 ház volt a faluban; a lakatlanokba (14) menekültek költöztek, s a település újra benépesült. 1640-ben létrejött az első iskola. A 30 éves Rafael János lett a falu lelkésze. A falut és a határát a Dervence patak kettészeli: az egyik része Nyitra vármegyéhez, a másik Barshoz tartozott; tehát évszázadokig külön közigazgatásúak voltak; majd a 18. században mindkét részt Nyitra vármegyéhez csatolták, de a 19. századtól Bars megyéé lett. Ezen a helyen a kurucok is gyakran tábort vertek; még II. Rákóczi Ferenc is a Trencsén melletti csatavesztés után – 1708. augusztus 3. – Lédecen keresztül menekült a kistapolcsányi kastélyba. 1700 körül pestisjárvány sújtotta a falut. Az alábbi adatok 1720-ból valók: 23 adófizető, 2 malom és egy mészárszék volt a faluban. 1777-ben a kisközség neve Ladicze, majd Lédecz, illetve Barslédec. Lédec és Ladice, ez utóbbiakat mind a mai napig használjuk. A múlt század elején (1828) 109 lakóházában 690-en éltek; 1855-ben, valamint 1866-ban a kolerajárvány tizedelte meg a lakosságot.

Az impériumváltozás után (1918) Lédec jellege nem változott. A helyi lakosok a megőgazdaság és a szőlészet mellett évszázadokon át fakitermeléssel és kosárfonással foglalkoztak; jelentős volt a vályogvetés. Az érsekség birtokán végrehajtott földreform – 1924 – nem oldotta meg a kisparasztok és a cselédek földigényét; továbbra is kemény munkával teremthették elő a betevő falatjukat. A falu kulturális életének meghatározója volt a katolikus népiskola: a tanítók népszínműveket tanítottak be, énekkart szerveztek-vezettek, könyvet terjesztettek. Mindezt a népi örökség fenntartásáért tették. Az 1938-ban, az Aranyosmarót-Zbehy között épült vasútvonal Lédec határát is átszelte; vasútállomását délre, a falutól egy kilométerre építették fel. A rá következő évben kisebb szeszfőzdét építettek. Miként az első, úgy a második világháború sem érintette közvetlenül a kisközséget, mégis számos áldozatot szedett. A fölszabadulás után a település arculata megváltozott: fölparcellázták a nagybirtokokat, a megmaradtakon 1949-ben állami gazdaságot létesítettek; a földműves-szövetkezet 1958-ban alakult. A falu útjait portalanították, a házait fölújították, és újakat építettek; a kultúrház építésébe 1960-ban fogtak. Javult az autóbusz-összeköttetés a környező falvakkal. Az új alapiskola építésének kezdete: 1967; a helyi nemzeti bizottság – ma községi hivatal – építéséé: 1980; a helyi temető halottasházát 1975-ben adták át a rendeltetésének. Az új sportpálya 1976-ban épült meg. Lédec napjainkig megőrizte a múlt század végi és a század eleji arculatát, amelyet a jövőben a vendéglátásban (turistaforgalom) szeretnének kamatoztatni. A község gondja a lakosság apadása; az elöregedés, mivel a fiatalság a megélhetés céljából városokba költözik, hogy ott munkalehetőséget találjon.

Érdekes a lélekszám alakulása: 1869-ben 685, 1900-ban 776, 1940-ben 1003, 1948-ban 1063, 1970-ben 1107, 1976-ban 1250 a lakosság száma, de – sajnos – 1996-ra 830-ra csökkent.

A természeti környezet

A település a Zsitvai-dombvidék északi részében, a Derence patak völgyében, 190-400 tengerszint feletti magasságban fekszik. Dombvidéki határát agyagos, homokos talaj és sziklás kovaföld borítja. Találunk erdei barnaföldet is. A falutól északnyugatra kvarckövet fejtettek egészen a közelmúltig (1970-ig). Lédec idősebb polgárai ezen a helyen évente tábortüzet gyújtanak – május 8-án – a felszabadulás emlékére. A falu lakosai kiváló gyümölcskertészek is, ennek bizonyítéka a rengeteg gyümölcsfa (alma, körte, szilva, cseresznye, kajszi, őszibarack és dió); sok szép szőlőskert is van. A hagyomány úgy tartja, hogy a házi berkenyét (Sorbus domestica L.), valamint a naspolyát (Mespilus germenica L.) a törökök honosították meg. A berkenye egyik kiemelkedően nagy fajtáját a nyitrai oldalon lévő egyik szőlőskertben termesztik. E kisközség határába belenyúlik a Gesztenyés nevű természeti rezervátum, amelyben 50 éves szelídgesztenyefák (Gastanea satira) nőnek. A község déli részétől szép gyalogtúrák tehetők: a gímesi várromhoz (másfél óra), a Gesztenyéshez (fél óra), valamint Apponyhoz (négy-öt óra). A közeli erdők fölkeresése ugyancsak kellemes kikapcsolódást nyújt.

MŰEMLÉKEK

Felekezetileg a lakosság mindig buzgó katolikus volt, már régóta van saját templomuk. Az első valószínűleg még a 13. század elején épült, amely később, átalakítva a törökök ellen is védelmül szolgált, ám nem bizonyult biztonságosnak, mert az oszmánok 1573-ban fel-égették, a védőiket és a bentlévőket lemészárolták. A Mindenszentek nevet viselő mait barokk stílusban építették, 1790 táján renoválták; a 20. század elején újrafestették, 1970 körül korszerűsítették a belső részét. Maga a templom egyhajós, sokszögűen záródó szentéllyel, hozzátoldott sekrestyével és előreugró toronnyal. A templom homlokzatát keskeny falsávok tagolják, ablakai félköríves zárásúak, és záróköves keretelésűek. Tornya a főhomlokzat középső tengelyében van; az övpárkányok három részre tagolják. A felső két rész ablakai félkörívesek, záróköves keretelésekben. A koronázópárkányon háromfokozatú, nyomott kupolatető nyugszik. A templomhajó poroszsüveg-boltozatú, a boltövek falpilléreken ülnek. A templomhajó nyugati részén domború, mellvédes orgonakarzat van. A klasz-szicista orgona még a templom építésének idejéből való. A 20. század elejéről származó főoltárt a 70-es évek táján szétszedték. Megmaradt, 1792-ből, a rokokó-klasszicista Mindenszentek-kép, melyet Zallinger János pozsonyi mester alkotott, majd Fáy Mihály amatőr festő restaurált (1937-ben). A szétszedett oltárrészek (tabernákulum: szentségház, 2 angyalszobor, gyertyatartók) a sekrestyében találhatók. Ugyancsak fennmaradt a Jézus Szíve-mellékoltár a 19. század végéről származó központi szoborral. Ez eredetileg a Nepomuki Szent János oltára volt. A domborművel díszített baldachinos szószék a templom építésének a korából való. A fedővel ellátott fa keresztelőmedencén Krisztus megkeresztelését ábrázoló plasztika van; a múlt század végéből maradt ránk. A barokk stílusú szenteltvíztartó homokkőből készült még a templom építésekor. A templom szobrai: Szent Ferenc, Szent Antal, Lourdes-i Szűz Mária, Nepomuki Szent János, Szűz Mária a kisdeddel, Szent Teréz, valamint a Piéta színes plasztikája. A templomhajó falát a keresztút stációinak 14 olajfestménye díszíti, melyet Fáy Mihály festett 1937-ben, majd Pechó Lajos, a helybeli polgári iskola igazgatója restaurált 1946-ban. Az előcsarnokban látható Nepomuki Szent Jánost ábrázoló olajkép ugyancsak Fáy Mihály munkája, feltehetőleg 1937-ből. A sekrestyében négy processziós (körmeneti) fakereszt van, közülük a legújabb vaskorpusszal. A torony három harangját 1920 után öntötték, mivel az előbbieket háborús célokra elkobozták; közülük a legértékesebbet, a gótikus harangot, amelyet 1315-ben Lucas atya készíttetett, megmentették; Prágában és Pělhřimovban restaurálták, és napjainkban a templomhajó padlózatán fekszik.

A templommal egy időben épült a plébánia is, amely valószínűleg a 15. századból való régebbi helyére került. Azóta több ízben átépítették. L alaprajzú, földszintes épület, sarkain előreugró homlokzatrésszel. A hozzáépített gazdasági épület ugyancsak L alakú, egyszerű homlokzattal, az udvar felőli oldalon magtárablakokkal. E parókia pincéjéből egykor föld alatti folyosó vezetett Gímes várába – tartja a helyi hagyomány, ami nem valószínű. Mind a templomot, mind a plébániát magas kőfal védte; a maradványai a mai napig megtalálhatók.

A régi katolikus iskola épületének legrégibb része – az önálló oldalépülettel – az 1600-as évekből való. Ezt 1897-ben négytengelyes melléképülettel bővítették; ez magasabb az eredetinél. A iskola épületében volt az iskolamester lakása; oldalépületében pedig raktár, igazgatói iroda, valamint tanítólakás. 1970-ben szűnt itt meg a tanítás; később óvoda nyílt az iskola helyén. Maga az épület téglalap alaprajzú, földszintes; az újabb részének a homlokzatát falsávkeretek tagolják; koronázópárkánya fogazatos díszítésű, ablakai fölött szemöldökpárkány van. Ez az épület a népi építkezés helyi jegyeit viseli magán. Ma már csupán az egyik tanterme használatos, amelyben Lédec néprajzi gyűjteményét helyezték el. Egykor itt szép díszkert zöldellt.

Ezt a kisközséget számos kisebb szakrális műemlék gazdagítja. A templomot körülvevő falba századunk 60-as éveiben lourdes-i barlangot építettek, ahová a Lourdes-i Szűz Mária szobrát helyezték, ennek az ablakrámájára került az AVE MARIA felirat; az első és a második világháború áldozatainak az emléktáblája is itt kapott helyet. E barlang fölötti részen állott még a múlt század első felében Nepomuki Szent János szobra. A Fő út mellett, a falu felvégén a 115-ös számú ház közelében lévő képoszlop a század elejéről való; ennek a szoborfülkéjében helyezték el Szűz Mária újabb szobrát. A Lédeci Rózsafüzérkör 1933-ban a temetőben központi keresztet állíttatott, rózsaszínű márványból, öntvénykorpusszal; az aranyosmaróti Bencsik kőfaragómester munkáját. A múlt századból számos öntött és hét, fából faragott síremlék maradt ránk. A század eleji sírköveket a nyitrai Lővinger cég faragta; a 40-es évekből valók a szintén Nyitrán, Juhari mesternél készült síremlékek. Lipcsey József sírkövét unokaöccse, az ismert Lipcsey György szobrászművész faragta rózsaszínű márványból. A Fő út mellett, az alvégen út menti kereszt áll, műkőből formálták, színes, öntött korpusszal (1969-ből). Régebben ezen a helyen fakereszt állt, a földműves-szövetkezet udvarával szemben lévőhöz hasonló. A Nyitrai sor szőlőskertjeiben lévő képoszlop Tóth József alkotása, 1977-ből, ennek fülkéjében Szent Orbán szobra áll. Ehhez közel található a század eleji fakereszt pléhkorpusszal, a korpusz alatt Pi`eta-képpel. Egy 20. szd. eleji képoszlop az egyik berkenyefa alatt áll. E karcsú építmény háromszög alakú csúcsban végződik, rajta három pléhkereszttel; a fülkéjében Szűz Mária szobra van. A helyi hagyomány szerint ezt egy hétgyermekes anya emeltette, hogy megmentse nyolcadik gyermekét. A Mély út melletti képoszlop valószínűleg a 18. és a 19. század fordulójáról maradt fenn. Magát az oszlopot kőgúla fedi; minden oldalán fülke van, ezekben a Fájdalmas Szűz Mária, a Szeplőtelen Szűz Mária szobrai voltak, valamint két Jézus Szíve-plasztika. Ezek a szobrok felújítás alatt állnak. A mezőgazdasági szövetkezet udvarával szemben áll egy fakereszt pléhkorpusszal, három pléhrózsával; a múlt század végétől. Ezt a keresztet vitték a gabona megszentelésének a körmenetében. Szent Orbán színes szobra 1834-ből, amely magas oszlopon áll, a szőlődomb barsi oldalán látható. A szent a bal kezében egy könyvet, azon szőlőfürtöt, a jobbjában kettős vaskeresztet tart; fején királyi korona van. Egy másik Szent Orbán-szobor – fából faragták, valószínűleg a 18. században – bal kezében könyvvel, jobbjában kettőskereszttel, fején püspöki fejdísszel látható. Varga Imre szőlősgazda borospincéjében, amelyet Barát János épített 1861-ben, a mestergerendán olvasható felirat. A falu alvégén, a Laposháton egy négy-szögletű kőszobor maradványa van, amelyen állítólag öntöttvas oszlop volt. A felirata már a múlt század második felében sem volt olvasható; a helyiek úgy tartják, hogy a török időkből maradt fenn; a nyitrai kanonok és kísérete emlékére emelték, akiket a törökök ezen a helyen mészároltak le, amikor a garamszentkereszti kolostor vizitációjára mentek.

EGYÉB ÉPĺTMÉNYEK

Említést érdemel a régi községháza épülete; 1948-ban emelték, s tűzoltószertár is tartozik hozzá. Az új helyi nemzeti bizottság épületének – ma községi hivatal – az átadása után nyugdíjasklubot rendeztek be itt. Az épület téglalap alaprajzú, a bejárat a homlokzat középső részén van. Lédec és a környéke részére szeszfőzdét építettek 1939-ban. Az L alaprajzú kis építménynek udvarra nyíló terasza van. A közelmúltban magánosították és felújították. Műszaki berendezése részben az eredeti. További figyelemre méltó épületek: a modern öt tantermes alapiskola, 1970-ben épült; a mai községi hivatal épülete – téglalap alaprajzú; a temetőben lévő halottasház, 1975-ben épült, sima homlokzatát csúcsíves ablakok tagolják.

A FALU KIS NÉPRAJZA

Lédec máig megőrizte eredeti arculatát, a közelmúltig szokásait is, ebből adódóan jelentős a néprajzi sajátossága. Még a múlt századból maradt fenn a 100-as szám alatti parasztház: téglalap alaprajzú, vályogból épült, tapasztott falú, fehérre meszelt; jellegzetes, kissé előreugró, bolthajtásos bejárata van. A lakóépület három lahóhelyiségből áll (tisztaszoba, szabad kéményű konyha, hátsó szoba). Az istálló és a fészer közös tető alatt van, ezt eredetileg szalma fedte, ma cserép védi. A közelmúltban még számos hasonló ház állott. Kéttengelyes parasztházak, téglalap alaprajzúak, kiugró falaljjal, falépcsős padlásfeljáróval. Ilyenek a 210., a 211., valamint a 224. hsz. alattiak. A 225., a 261., 262., és a 267. házszámú parasztporták mennyezete gerendás, a konyhájuk szabadkéményes, a padlásfeljárójuk fából ácsolt. Az iméntiekhez hasonlóak a 281., 284., valamint a 296. hsz. alattiak. A századforduló táján épült házak kéttengelyesek, téglalap alaprajzúak, alsó falrészkiugrással; két lakóteresek, két gazdasági épületrész tartozik hozzájuk – azaz két család számára szolgáltak. A 48., 49., 52. házszámúak falépcsős padlásfeljáróval és magtárral épültek; az 55-ös házszámú porta fészerét vályogból rakták; a 68. és a 69., valamint a 77. hsz. alattiak két lakórészesek, az utóbbi önálló magtárral; a 246-os számú ház padlásföljárója is falépcsős; az előbbiekhez hasonlóak: a 251-252., 297-298., 299-300. házszámúak. Századunk elejétől a porták udvaraiba már nyári konyhákat is építettek, mint pl. a 77. hsz. alatt. Ehhez hasonló a három család részére emelt hosszúkás ház, kiugró falaljjal: 287. hsz. Szintén a századelőről való a Friedmann család által épített 273. hsz. alatti, L alaprajzú, földszintes, az udvar felől pilléres, nyitott tornácú ház. A főhomlokzatát keskeny falsávkeretek tagolják. Ez az épület 1948-1958 között iskolaként szolgált. A későbbi időkben a módosabb gazdák négytengelyes, L alaprajzú házakat emeltek, amelyeknek az oldalsó felében volt a gazdasági rész, falépcsős padlásföljáróval; ilyenek: a 216. és a 111. hsz. alattiak – az utóbbinak a hátsó részét Gál József 1937-ben építette hozzá, a pilléres, nyitott tornácát részben befalazta. Ezt követően kéttengelyű házakat építettek, amelyeknek az udvar felőli pilléres tornácai nyitottak voltak; hátul gazdasági résszel, mint pl. a 79., 246., 253., és a 273. szám alattiak. Néhány ház főhomlokzatát falsávkeretek tagolják, hátsó gazdasági épületrész tartozik hozzájuk – ilyenek a 60., valamint a 278. hsz. alattiak. 1920-at követően hosszúkás, háromtengelyes, pilléres, nyitott folyosójú családi házakat építettek, két lakótereseket: 231-232., 233-234. hsz. A kisebbek egy család részére készültek, L alaprajzzal, kiugró falaljjal, s hozzátoldott gazdasági részszel, mint pl. a 222., 223., 286., 224., 225., és a 226. házszámmal jelöltek.

A 96-os számú épület a falu egykori legmódosabb gazdájáé, Székely Imréé (1878-1961) volt; a századelőről való. A ház építészeti stílusát nézve átmenet a parasztház és az udvarház (úri ház) között. Földszintes, L alakú, az udvar felől nyitott, pilléres tornáccal; a hozzáépített oldalszárnyában gazdasági résszel, amelyet kiugró falalj díszít. Négytengelyű főhomlokzatát falsávkeretek tagolják, az ablakpárok záróköves plasztikus keretelésűek, közös könyöklőpárkányosak. A bejárati ajtó üvege színes, Sz. I. iniciáléval. Ma is az örökösök tulajdonát képezi, de nem laknak benne.

A tehetősebb gazdák az udvaraikban vályogból magas fészereket építettek, amelyeknek mindkét oldalán nagy ajtó nyílott, tetejük egy irányban lejtett. Hasonló építmény maradt fenn a nyitrai oldalon lévő szőlőskertek egyikében. A szőlőskertekben jellegzetes borospincék vannak, ezek az ún. hajlokok. A barsi oldalon lévők alacsonyak, hosszúkásak, vályogból rakottak; a bejáratot két-három facölöppel alátámasztott tető fedi; sajátos jegyük a deszkaoromzat. A falaik tapasztottak, fehérre meszeltek; e pincék első helyiségében a szőlőprés, az azt követő részben a boroshordók vannak; fakulccsal s furfangos megoldással zárhatók. Vannak olyanok, amelyeknek tetőterében szénát tároltak. A nyitrai oldalon lévők fából, valamint vályogból készült hajlokok, régebben ezeket szalmával fedték; a bejárat fölötti tetőt néhol itt is facölöpök tartják, miként a barsi dűlőben. Itt egy fából ácsolt hajlokot szétszedtek, s Turócszentmártonba vitték a Szlovák Nemzeti Múzeumba.

Számos ház főhomlokzatának a falmélyedésében szentek szobrai vannak elhelyezve (Jézus Krisztus szobra a 196. hsz. alattiban; a 111., 225-226., valamint a 253. hsz. alattiban Szűz Mária szobra). Itt-ott gémeskúttal és kerekes kúttal is találkozunk.

Gazdag a falu foklórja; több jeles néprajzkutató és zenész jegyezte le a népdalait: Kodály Zoltán, Manga János, Jókai Mária, valamint Ág Tibor. A férfiak tipikus népviseleti ruhadarabja a pitykegombos mellény volt; az asszonyok főkötőjét drótrámán kialakított két szarv díszítette, amelyre a szalagot indaszerűen tekerték, s masniban kötötték meg. A hajukat W alakba tűzték, és illatos kenőccsel kenték.

Amikor Kodály Zoltán (1882-1967) világhírű magyar zeneszerző a Zoboralján népdalgyűjtő körúton járt (1904-1914 között), több ízben fölkereste Lédec faluját is.

A FALU NEVESEBB SZEMÉLYISÉGEI

A helyi temetőben, a Turcsányi család kriptájában nyugszanak:
Ferenc Xavér (1797-1859).
József (1819-1869).
Turcsányi Mátyás (1822, Lédec – 1901, Komját) római katolikus pap; először Pozsonyban tanult, 1840-től Nagyszombatban filozófiát hallgat, majd Bécsben teológiát végez. Pappá 1847. január 15-én szentelték; utána Aranyosmaróton káplánként szolgált, később Pesten (Józsefváros) hirdette az igét. 1861-től Komjáton plébános, később kanonok lett. Számos vallási és filozófiai tanulmányt írt.
Szintén a lédeci temetőben alusszák örök álmukat:
Vachtler Károly (1810-1859) lédeci pap.
Liszy János (1862-1911) kántortanító.
Borbás László (1864-1934) pap, esperes.
Zachar Rezső (1891-1967) pap, esperes.

Varga Imre
Alexander Reško

Irodalom:

A barslédeci római katolikus iskola krónikája
A magyar népzene tára (I. Gyermekjátékok, II. Jeles napok, III. B. Lakodalom), Budapest 1957, 1953, 1956
Borovszky Samu: Bars vármegye, Budapest
Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára III., Pest 1851
Kodály Zoltán: A magyar népzene, Budapest 1969
Rakovský Štefan a kol.: Zlaté Moravce a okolie, Bratislava 1969
Tríbeč, Pohronský Inovec, Bratislava 1983
Vlastivedný slovník obcí na Slovensku II., Bratislava 1977

Honismereti Kiskönyvtár 68. szám
Kiadja a Komáromi (Komárno) Nyomda és Kiadó Kft., Meszlényi István igazgató, a lédeci önkormányzat megbízásából 1997-ben 5000 pld.
Felelős kiadó: Dr. Szénássy Árpád
Felelős vezető: Reško Alexander
Fordítás: Csiba Géza
Fényképek: Szénássy Árpád
Nyomdai előkészítés, nyomás: DOLIS Kft., Bratislava

A sorozat kiadványok megrendelhetők, megvásárolhatók:
Komáromi KT kiadó Kft
Mederčská č. 9
945 01 Komárno
Tel.: 035 7700869