Alsóbodok – Dolné Obdokovce

Alsóbodok – Dolné Obdokovce

Az 1170 lelket számláló község a zsitvai löszös dombság közepén fekszik, a Zsitva jobboldali mellékfolyójának felső folyásánál, 11 kilométerre Nyitrától. A jórészt mezőgazdasági jellegű falu távolabb esik a nagy forgalmú utaktól, természeti szépségeivel és értékes műemlékeivel vonzó turistaközpont lehet.

A FALU TÖRTÉNETÉBŐL

A falu határát már az ősidőkben emberek lakták. Településeik legrégibb bizonyítéka egy neolitikus kőeke lelete. Bronzkori kerámiatöredékeket is találtak itt, a kárpáti sírdombos kultúra és a füzesabonyi kultúra maradványait. Figyelemre méltók az idősebb bronzkori leletek. A római korból pannóniai kerámiák maradtak hátra, a középkorból egy egész sor lelet (9-16.század).

A falut első ízben 1228-ban említik a nyitrai Jakab püspök és a szentbenedeki Jób apát peréből fennmaradt periratban. Az esztergomi Tamás préposttal pereskedtek a vozokányi és bodaki földek miatt az esztergomi káptalannál. A falu régebbi szláv településből fejlődött ki, ahol a honfoglalás idejében magyar törzsek telepedtek le. A magyarokkal együtt más törzsek is érkeztek (székelyek, kabárok, hunok, besenyők), egyesülésükkel alakult ki a palóc népcsoport. A templom mellett Nagybodok terül el, de a helyi hagyomány szerint Kisbodok alapítása korábban történt. Majd 1283-ban említik a falut, amikor IV. Béla király Wyteknek adományozta a lakatlan földet, valamint 1287-ben a szomszédos pogrányi uradalom határainak kijelölésénél. 1335-ben az esztergomi érsek és a nyitrai püspök elcserélik birtokaikat, és a falvak közt két Bodokot említenek (Alsó és Felső??). 1468 és 1480 közt az itteni birtokokat a nyitrai püspökség kapta meg. A község viszonylag nyugodt életét a török fegyveres rajtaütések zavarták. 1576-ban Bodok török fennhatóság alá került. 1586-ban kifosztották a falut, és 17 embert fogságba hurcoltak. A többiek föld alatti gödrökbe (lochokba) bújtak el. 1664-ben a törökök ismét a falura törtek, a lakosság egy részét lemészárolták vagy magukkal hur-colták, bár a község nem tartozott az érsekújvári ejálethez. A török adószedők abban az időben 31 adóköteles családot jegyeztek be 50 névvel. A község Mehmed csausznak fizetett adót, így tulajdonképpen az ő személyes birtokában volt. A falu másik birtokosa Mehmed ben Ali volt, és a községben egy malmot is említenek. A 17. és 18. század fordulóján a község lakosai II. Rákóczi Ferenc kurucainak oldalára álltak, ezért a felkelés leverése után a császár katonái kegyetlenül üldözték őket. A lakosságot 1710-ben, 1730-ban és 1740-ben jelentősen megtizedelte a kolerajárvány. 1748-ban sáskajárás volt a faluban. 1715-ben szőlője volt Bodoknak, és 13 család lakott a településen. 1751-ben 45 családot jegyeztek, 1787-ben már 70 család, 485 lakos élt a községben. A 18. század közepén két pálinkafőző katlan volt a faluban. 1829-ben Alsóbodokon 79 ház állt, lakosainak száma 502. 1847-ben a lakosok panaszlevelet küldenek a nyitrai püspöknek, amelyben elgyengülésre és éhínségre panaszkodnak. 1849-ben a kolerajárvány 300 áldozatot szedett a falu lakosai közül. 1870-ben hentes, tímár, szűcs, kocsmáros, szabó, kovács és két csizmadia meg egy inas volt a faluban. A lakoság főleg mezőgazdasággal foglalkozott, állattenyésztéssel, juhtenyésztéssel és szőlőtermesztéssel. A települést továbbra is sanyargatták a különféle járványok és természeti katasztrófák: 1880-ban kolera, 1883-ban éhínség. 1890. október 13-án tűzvész volt a faluban, 26 ház és 16 gazdasági épület leégett, 45 család veszítette el a tetőt a feje felől. A károsultak segítséget kaptak a központból, több intézmény és magánszemély is segített (Jó szív intézmény, Leopold Herbert von Roho, a brünni belga nagykövet). Az 1889-1890-es években újraalapították a községben a Rózsafüzér Társulatot. 1895-ben a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület tagja lett a falu. 1901-ben felosztották az úrbéri legelőket. 1908-ban községi könyvtár alakult 100 kötetnyi könyvállománnyal. 1908. szeptember 3-án Frankl Gyula eladta bodoki birtokát a helyi gazdáknak. Az I. világháború nem érintette különösképpen a falut, de a lakosok soraiból több áldozatot követelt.

1918 után Alsóbodok az I. Csehszlovák Köztársaság részévé vált, miközben megtartotta mezőgazdasági jellegét. A falu magyar nemzetiségű lakossága nehezen, de nyugodtan fogadta az új helyzetet. A környező falvak jegyzősége Pohranicén volt. 1929-ben rendkívül kegyetlen tél volt. Abban az időben rendszertelen buszjáratot létesítettek itt, de a vonalat később megszüntették. Az önkéntes tűzoltóegyesület 1935-ben kézi vízfecskendőt kapott.

1934-ben alakult meg a helyi labdarúgócsapat, és új futballpályát építettek. Azokban az években stagnált a falu fejlődése. 1938-ban a lakosság csalódottan vette tudomásul, hogy nem csatolják őket Magyarországhoz. 1944-ben német katonák szállták meg a falut, a helyi iskolában ütöttek tanyát. A II. világháború nem nagyon érintette a falut, de a harctereken 3 lakos esett el. 1945-ben megszüntették a magyar nyelvű iskolát, és a magyar nemzetiségű lakosokat megfosztották állampolgári jogaiktól. Ezt a jogtalanságot 1948 után hozták helyre. A háború utáni viszonyok rendezése után megkezdődött a község új, gyors fejlődésének időszaka. 1950. december 23-án megalapították a CSEMADOK helyi szervezetét. Ez az intézmény, amely a szlovákiai magyarok kulturális fejlődését biztosította, Alsóbodokon is fontos szerephez jutott. 1949-ben megalapították az efsz-t, és 1957-ben megkezdték az új kultúrház építését. 1961-ben üzletet és vendéglőt kezdtek építeni. A falu arculata feltűnően változni kezdett, megerősítették az utakat, így javult Alsóbodok összeköttetése a környező településekkel. A magánerős lakásépítés keretében új házak épültek. 1971-ben megkezdték az új halottasház építését, 1972-ben felújították a falu közvilágítását. 1974-ben egyesítették a szövetkezetet Nyitragerencséren és Pogrányon. 1975-ben egyesítették a szövetkezeteket Pogrányon, Családon, Lapáson, Gesztén, Nyitragerencséren és Alsóbodokon, a székhely Pogrányon volt. 1976-ban felépítették a tűzoltószertár épületét. 1989 novembere sem teljesítette mindenben a lakosok elvárásait. Tény, hogy megszűnt a kommunista párt diktatúrája, új pártokat lehet alapítani, garantálják a hitvallás szabadságát, de a negatív jelenségek mégis túlsúlyban vannak. A munkanélküliség, a korona devalválása, a bűnözés terjedése egész Szlovákia lakosságát gyötri. Hasonló problémái vannak az itteni lakosságnak is, a községi hivatal elsősorban pénzzavarral küzd. 1995-ben bevezették a telefonhálózatot,  1996 és 97-ben megépült a községi vízvezeték. 1997-ben gázvezetéket kapott a falu. 1997-ben a községet meglátogatta a környezetvédelmi miniszter, Jozef Zlocha. A legnagyobb gondot a munkanélküliség jelenti. A község azonban mindent megtesz azért, hogy megoldja a problémákat. Jó példa erre a helyi vadászegylet új faházának építése. A vadászház a Nárak erdőrészben épül.

Kernyét első ízben 1248-ban említik, amikor IV. Bélától a nyitrai várurak kapták meg az itteni földeket. De a falu korábban alakult, erről tanúskodnak azok a régészeti leletek, amelyeket főleg a megszűnt Kernye falu határában találtak. 1287-ben IV. László jóváhagyta azt az adásvételi szerződést, amellyel a falu Ludányi Folkusról Mihály fiára száll. A helyi hagyomány szerint favár állt a falu mellett. A falut 1311-ben a Folkus család tulajdonaként emlegetik. A 16. században a falu még nem létezett. 1567-ben a Ghyczy család tulajdonaként emlegetik, 1576-ban török kézre került, majd a 17. század folyamán teljesen megsemmisült, és már nem építették újjá. 1516-ban Kernyéhez tartoztak Zsigárd (Sdygard) és Berény (Berenya) települések is, amelyeket akkortájt említettek utoljára. Ezek a települések több nemes család tulajdonában voltak (Ghy-czy, Hencz, Boronkay, Köröskői, Tarnay, Thúróczy).

Érdekes a lakosság számának fejlődése. 1869-ben 667 lakos élt itt, 1890-ig számuk 606-ra csökkent, de ezután állandóan növekedett. 1900-ban 653 lakos élt itt, 1930-ban már 818, 1948-ig számuk 904-re emelkedett, 1970-ben pedig 1194 lakost tartottak nyilván.

TERMÉSZET

A község 158-245 méter tengerszint feletti magasságban fekszik, helyenként akácos erdőkkel tarkított dombságon. Talaját harmadkori szedimentumok és barna föld alkotja. Bár a község határa sokat veszített természeti gazdagságából, még mindig van itt mit megcsodálnunk. A község alá nyúlik a beladicei barnaszénmedence, de kitermelése nem lenne nyereséges. A római katolikus templom mellett ritkaságnak számító fa áll, csörgőfa (Koelreteria paniculata), amely Észak – Kínából származik. A 20. század harmincas éveiben ültették ide. Az őskori fauna érdekes bizonyítéka a harmadkori masztodont csontvázának lelete a község határában.

MŰEMLÉKEK

A Nyitra környéki falvakban, főleg azokban, amelyek egyházi tulajdonban voltak, megmaradt vagy még áll több román templom. Természetesen néhány megszűnt, vagy egészen átépítették. Nem volt ez másként Alsóbodokon sem, ahol az itteni román templomot már 1332-1337-ben a pápai adószedők listáin emlegetik, de mai ismereteink szerint biztosan a 12. század közepén építették, és már abban az időben Keresztelő Szent Jánosnak szentelték fel. Alsóbodok a pogrányi plébánia fíliája volt, bár a községben plébániáról beszélnek. Az átépítés előtti canonica visitationál Gusztínyi J. azt írja a templom eredeti formájáról, hogy bár kisebb, de egész épülete falazott, és a szanktiárium boltozatos, a hajó mennyezete fából készült. Az evangéliumi oldalon lévő fülke a szentség elrejtésére szolgál, a nyugati oldalon fából készült kórus volt, amelyre belülről falépcső vezetett. A nyugati oldalon volt a torony, amely nagyon rossz állapotban volt. A templom körül kapott helyet a temető, amelyet az állatok ellen frissen ásott sánc védett. Keresztelő Szent János római katolikus temploma jellegzetes román stílusú falusi templom volt hosszúkás hajóval és félköríves apszidiummal. Később a kis templom már nem felelt meg, ezért 1796-ban kibővítették a mostani hajót főtengelyében úgy, hogy az eredeti román hajóból presbitérium lett. A román templom északi homlokzatához sekrestyét építettek, amelyet porosz boltív fed. 1968-ban a templomot ismét átépítették, a régi sekrestyét lebontották, és helyette újat építettek. 1992-ben nyugati irányban meghosszabbították a templomot, és a régi torony új, hatalmasabb mását építették fel. A templom sima homlokzatait csak félköríves ablakok és az egyszerű bejárati nyílások tagolják. Az apszidium reneszánsz hengerboltívvel van fedve lunettákkal, a román hajó és a barokk hozzáépített rész egyenes mennyezetű. A barokk hajó nyugati részében betonból készült kórus áll, amelyet 1968-ban eredeti, fából épített kórusra cseréltek. A főoltár késő barokk stílusban készült a 18. század második felében. A rajta lévő festmény Krisztus keresztelését abrázolja. A templomban két mellékoltár van, az egyik Szent Józsefé, a másik Szűz Máriáé. Mindkét mellékoltár a 20. század elejéről származik, központi plasztikái a donátorokat ábrázolják. A késő barokk szószéket, amely a 18. század második feléből származott, az utolsó templomrendezésnél eltávolították. A templom berendezésének értékes darabja a 17. századból származó reneszánsz kehely. A templomot több plasztika díszíti: Szűz Mária Szíve, Jézus Szíve, Szent Antal, Szent Teréz és a Hétfájdalmú Szűz két plasztikája. A templomhajó falain a Kálvária 14 stációjának képei függenek, amelyeket Michálek Mária nővér festett, és Gyepes Tibor műfaragó készítette a kereteket. Ezek a képek nemrég kerültek Ács István régi képeinek helyére, amelyek kb. 1930-ból származtak, keretüket Heim Richárd bábindoli fafaragómester készítette. Az áldozati oltár 1933-ban készült, akkor még örökmécses is volt a templomban. A kórus orgonáját Roskoványi Ágoston nyitrai püspök adományozta a templomnak 1866-ban, 1927-ben javította a híres nyitrai orgonaépítő, Vazsánszky Ottokár. A toronyban három harangot találunk, ezekből kettő újabb, a háborúban elkobzott harangok helyére került: Keresztelő Szent János harangjának és Szent Antal kisharangjának a helyére, amelyeket 1924-ben öntött a nagyszombati Fischer testvérek cége. A középső harang Xaveri Szent Ferenc harangja, ezt 1800-ban adományozta a templomnak Xaver Ferenc Fuchyz.

Az iskola udvarában fából épült harangláb áll, az eredetit a 19. században építették, legutóbb 1987-ben javították. Harangját R. Walser cége öntötte Pesten, hosszú ideig ez hívta össze a tanulókat. Az Ágostonhalom nevű községrészben található harangláb harangjának hiányzik a szíve. A harangot a nagyszombati Fischer cég öntötte, a gyártás évszáma hiányzik. Ez a harang most elhelyezésre vár.

A falut több kisebb szakrális emlékmű díszíti. A templom előtt áll Keresztelő Szent János szobra, amelyet 1911-ben készítettek kőből a hívők adományaiból. A szobrot magas oszlopon álló szoborfülkében helyezték el. A templom előtti kis tér parkjában találjuk az I. és a II. világháború emlékművét. Az emlékműnek obeliszk formája van. A templom mögötti temetőben áll a temető központi kőkeresztje kőkorpusszal. A kereszt talapzaton áll, 1795-ben állíttatta Gyöpös Albert, 1796-ban szentelte fel Aloisiusz Antal Schaffarovits kanonok és a kolinyai Hazuch János pap. 1824-ben a keresztet újraállította Gyepes László, és 1881-ben javította Gyepes János. A temp-lom mellett találhatók a befejezetlen lourdes-i barlang alapjai, amelyeket 1994-ben raktak le. A Fővég falurészben áll a klasszicista, kőből készült út menti kereszt korpusszal, amelyet a falu lakossága 1791-ben állított, Juniperus ferences rendi barát szentelte fel. A keresztet 1893-ban javították. A Bélád felé vezető út mellett áll az a lourdes-i kápolna, amelyet 1911-ben Ács István épített. Egyszerű négyszög alakú építmény egyszerű homlokzatokkal és csúcsos főhomlokzattal. Belsejében eredetileg a lourdes-i Szűz Mária egyméteres plasztikája állt, ma új Szűz Mária-plasztika látható benne. A kápolnát nemrég javították. Az Alvég részben található egy újabb út menti kereszt, kőből készült, a korpusza öntött-vas. 1927-ben építették az alsóbodoki lakosok adományaiból. A kereszt körül kovácsoltvas kerítés van. A bábindoli út mellett a Piéta kőplasztikája van, amelyet 1942-ben Ács István és felesége, Gyepes Rozália állíttatott. Korábban ezen a helyen Piéta faplasztika állt. Az Ugarak községrészben áll Szent Vendel kőszobra, ezt is Ács István állíttatta feleségével, Gyepes Rozáliával közösen 1942-ben. A szobrot a szeredi Stranák kőfaragómester készítette. Körülötte kovácsoltvas kerítés húzódik. A pogrányi út mellett újabb út menti kőkereszt áll öntöttvas korpusszal, amelyet Ács István és felesége állíttatott. Ennek a keresztnek helyi elnevezése is van, „Suhajkeresztnek“ hívják. A szőlődomb előtti mezei út mellett találjuk azt a kápolna-képoszlopot, amelynek fülkéjében Szent Orbán szobra állt. Az eredeti szobor a 19. századból származott, de nemrég ellopták, és most a zsérei Szent Orbán-plasztika másolata van benne. Az Ágostonhalom határrészben kőkeresztet látunk öntöttvas korpusszal 1882-ből. Ez a kereszt eredetileg a major előtt állt, amelynek tulajdonosa feltehetően Roskoványi Ágoston nyitrai püspök volt, majd 1920 táján a cseh Vinár tulajdonába került, és mára csak jelentéktelen romhalmaz maradt belőle. Több szakrális emlékmű az idők folyamán eltűnt. Az Alvég helyi részben állt Keresztelő Szent János szobra, amelyet 1930 körül távolítottak el. A szőlődomb felé vezető úton egy fatörzsön volt egy Mária-kápolna, amelyben a Fájdalmas Szűz Mária szobra volt. A szobrot 1980 táján ellopták, és a kápolnácskát eltávolították. A halottasházban látható a Hétfájdalmú Szűz Mária szobra, amely helyi lakos, Gyepes Rozália (szül. Ács) műve.

A falu melletti domboldalon találhatók a zsidó temető maradványai, ahol Kis- és Nagyhind zsidó lakosai, valamint a koloniak temetkeztek. Ágostonhalom majornak is volt saját temetője, amely máig megmaradt.

A FALU TÖBBI ÉPÜLETE

A falu rendkívül fontos épülete az iskola, amelyet 1815-ben Kluch József nyitrai püspök építtetett a templom mellett. De a községben már sokkal korábban tanítottak, 1732-ben kántortanítót említenek, akinek azonban nem ismerjük a nevét. 1798-ban Procházka Ferenc volt a kántortanító, aki közjegyzőként is szerepelt a faluban. 1815-ben Köntös György tanított itt. Az iskola eredeti épülete L alaprajzú, egyosztályos volt, és a kántortanító lakása is helyet kapott benne. 1865-ben javították az épületet. Később ezt a régi épületet többször javították és átépítették úgy, hogy megfeleljen a kor követelményeinek. 1937-ben már három osztálya volt az iskolának, és 1941. október 1-én megnyitották a katolikus szlovák nyelvű népiskolát. Az 1945-1950-es években betiltották a magyar nyelvű tanítást. 1973-ban javították az iskola épületét, ezért egy ideig a kultúrházban folyt az oktatás. Az iskolának saját színköre, tánccsoportja, hagyományőrző gyermekcsoportja van, informatikai szakkör, német nyelvtanfolyam működik. Az iskola udvarában található a kétnyelvű óvoda épülete.

A falu mai kulturális és adminisztrációs központja a kultúrház épülete, amelyet az 1957-1961-es években építettek, és ahol a községi hivatal irodái is találhatók. Földszintes, téglalap alapú épület emeletes középső résszel. 1971-1972-ben épült a temetőben az új, méltó halottasház terjedelmes fedett terasszal. 1976-80 között épült az új sportközpont a 350 férőhelyes lelátóval, valamint a szabadtéri színpad. A Keresztfa közelében állt az az épület, amelyben a kézi tűzoltó fecskendőt tárolták. Ezt a Vysoké Mýto-i Tratílek cég gyártotta, az itteni tűzoltók ajándékba kapták 1935-ben. Napjainkban a fecskendő a nyitrai mezőgazdasági múzeum állandó kiállításán látható. Napjaink építményei közül az újonnan épült vadászegyleti faház érdemel figyelmet. Az épületet gyalulatlan hasított fából és deszkából építették, szépen illeszkedik az erdei környezetbe, és a helyi vadászoknak jó pihenőhelyet, találkahelyet biztosít.

A FALU RÖVID ETNOGRÁFIÁJA

A falu álorsószerűen beépített. A 19. századból maradtak itt háromteres népházak, amelyek vályogtéglából épültek, hengerszerű tetőszerkezetük volt. Ezek földszintes, téglalap alakú épületek kéttengelyes homlokzattal, az udvar felé fedett falrésszel. Az istálló és a lakótraktus egy fedél alatt van. A pitvarban a kémény alatt nyitott tűzhely volt. A szobában búboskemence hozzáépített takaréktűzhellyel. A házakat tapasztották és bemeszelték. A 20. század elejéről való házak már nagyobbak, az udvar felé többnyire pilléres folyosójuk van. A főhomlokzatokat néhány esetben igényesebb építészeti megoldásokkal képezik ki. A község 1945 utáni építkezéseiben nem folytatja a néphagyományt, falazott házak épülnek négyszögletes kertekkel.

Az itteni népviselet eléggé különbözik Zoboralja többi népviseletétől. A kisebb fiúk, lányok egyforma ruházatot hordtak, subának nevezett hátulgombolós hosszú inget. Csak később, iskolaköteles korukban különbözött a ruházatuk. A lányok és az asszonyok hasonló ruhát hordtak. A vidék más népviseletétől főleg színben különbözött ez a népviselet, itt a fekete szín volt túlsúlyban. Háromfajta női inget hordtak – durva vászonból, finomabb és durva vászon keverékéből, valamint vékonyabb vászonból készült redős ujjú inget. A hímzett, finom vászonból készült ingeket ünnepnapokon hordták, a durvább vásznúakat hétköznapokon munkára, de hálóingként is használták. Az ingre kabátkát vettek fel (zubbony), amely hasonlított a környéken viselt mellényre. Több alsószoknyát hordtak, amelyekre a rávarrt szalagokkal gazdagon díszített felső szoknyát vették fel. Ennek a népviseletnek az érdekessége, hogy az alsószoknyák közül csak egy volt láthatóan csipkés. A felső szoknyára kötényt vettek, amely szalagokkal volt szegve körös-körül. Az asszonyok főkötőt hordtak, néha vállkendőt. Az ünnepi lábbeli a bőrből készült csizma volt. A férfiak viselete nagyjából egyforma volt egész Zoboralján, fekete nadrág, fehér hímzett ing, rövid kabát, a hűvös hónapokban hosszú kabát. Fejükön fekete kalapot hordtak, különböző ünnepi alkalmakra szalagokkal vagy csokrokkal díszítették. A menyasszony ünnepélyes fekete ruhában volt, fején színes pártát viselt, amelyet rózsaszín és kék szalagok-ból fontak. A pártát eredetileg rozmaringkoszorú szegte, később viaszkoszorú. Munkára vagy hétköznapokra általában durva vá-szonból készült ruhát viseltek.

Télen nem kellett a földeken dolgozniuk, ezért elég idő maradt az ünneplésre, a többi évszakban már lényegesen kevesebb volt az ünnep, főleg az istentisztelet keretében ünnepeltek. A böjt előtt volt a rendkívül vidám farsang. Az angyali köszöntés napján megszentelték a barkákat (március 25-én). Majd következett a húsvét, amelynek különlegessége, hogy az öntözők piros tojást kaptak. Május elsején a legények májusfát állítottak a lányoknak, május 25-én körmenet vonult Szent Orbán szobrához, mivel ő volt a szőlőskertek védőszentje. Búcsú Kereszetelő Szent János napján volt a faluban. A Szentiván -éji (Szent János ünnepének éjszakáján, június 24-én) tűztáncokhoz több hiedelem kötődik. Természetesen itt is nagy ünnep volt az aratás befejezése, ilyenkor az aratók koszorút fontak. Hasonló nagy ünnep volt a szőlőszüret befejezése. Szent Vendel, a pásztorok védőszentje nagy tiszteletnek örvendett (október 20.). November 1-én volt mindenszentek ünnepe.

A családi ünnepségek is hangulatosak voltak, akár a gyermek születéséről, keresztelőről, első áldozásról volt szó. A lakosság ma is a régi szokások szerint tartja meg ezeket az ünnepségeket. A serdülő fiatalok számára kiemelkedő volt a legényavatás. A többnyire tizenhét éves fiúkat búcsúkor avatták, fő szava itt a legénybírónak volt. A község legnagyobb eseménye a menyegző volt sajátos mondókákkal, ünnepi ételekkel. A helyi szokások megegyeznek a Zoboralján ismert hagyományokkal. Szomorú, de jellegzetes volt az itteni temetés, az elhunyttól való utolsó búcsú.

Gazdag az itteni népdalkincs, amelyet nagy sikerrel adnak elő itthon és külföldön is. Az itteni hagyományokat a Nefelejcs gyermek népdalegyüttes és a Bodocsanka fúvószenekar, valamint a menyecskekárus őrzi.

Jól ismert a község bortermelése, amelyet már a 17. század közepén említenek, de bizonyára még korábbi időkig nyúlik vissza. A községtől nyugatra kezdetben egyszerű fajtákat termesztettek (Otelló, Nova, Portói), ma már a nemesebb fajtákat részesítik előnyben (Veltelíni, Rizling, Leányka, Rizlingszilváni, Csaszla, Csaba gyöngye). A szőlőkben máig megmaradt néhány eredeti borospince, ezek kis földszintes épületek vályogtéglából, az oldalbejárat gerendákkal van alátámasztva. A pincéknek eredetileg szalmatetejük volt. A föld feletti részben volt a présház, ebből egyenesen a föld alatti boltíves pincébe lehetett jutni.

A FALU JELENTŐS SZEMÉLYISÉGEI

A községet több jelentős személyiség meglátogatta.
Kodály Zoltán (1882-1967), világhírű zeneszerző, folklorista, pedagógus, Kossuth-díjas. Zoboralja népdalkutatása során 1906-1916 között többször meglátogatta Alsóbodokot. Itt írta le és publikálta a néphagyományokat, pl. a „Villőzést“. Az első évben együtt kutatott vele Bartók Béla is (1881-1945), aki szintén világhírű magyar zeneszerző. Mindketten megérdemelnének a községben legalább egy emléktáblát. A faluban más jelentős etnográfus is kutatott, pl. Manga János vagy Ág Tibor.

Eszterházy János gróf (1901-1955 körül Mírov), magyar politikus, az Országos Keresztényszocialista Párt radikális irredenta szárnyának híve, később 1932-től elnöke. Az 1936-1944-es években a Szlovákiai Magyar Párt vezére, az 1935-1938-as években a Nemzetgyűlés képviselője, és az 1938-1945-ös években a Szlovák Parlament képviselője, aki 1942 májusában egyedüliként szavazott a zsidók deportálása ellen. 1945 után letartóztatták és igazságtalanul halálra ítélték, az ítéletet később életfogytig tartó börtönbüntetésre változtatták. Többször meglátogatta Alsóbodokot, főleg a választások előtti időszakban.

Schaffarovits Alois Antal dr. (1741-1803), egyházi tisztségviselő. Felszentelése után több helyen káplánkodott, utána pap volt. 1787-ben tituláris, 1797 óta tényleges nyitrai kanonok. Több művet írt latin nyelven. Egyik első és bőkezű mecénása volt az Učené slovenské tovarišstvo nevű egyletnek. 1796. május 10-én felszentelte a falu temetőjének központi keresztjét.

Ing. Alexander Reško