Egy érdekes úti beszámoló Nyitráról

Egy érdekes úti beszámoló Nyitráról

Egy érdekes úti beszámoló Nyitráról

Bár a cím teljesen másra utal, épp ezért érdekes.

Körkép.sk – Így veszünk el… (ha hagyjuk)

Augusztus elején egy késő éjjel vettem észre a facebookon a Körkép.sk hirdetéseként, alatta három hozzászólással, a Nyitraegerszeget említő késztetett a válaszra, a nem facebookosok részére alul pdf-ben.
Először csak röviden szándékoztam válaszolni, kiegészíteni a facebookos hozzászólásomat, de mivel létfontosságú téma, nem siettem, az idő haladtával mind több megmaradásunkkal kapcsolatos dolog jutott az eszembe, így a tervezett rövid válasz csak bővült, de ma már, 19-én lezártam.

Már a bevezetőben szokatlan megjegyzéssel találkoztam, pirossal:

„Egy többnapos konferencia kapcsán Nyitrára kísértem lányomat, miközben egy Zobor-hegy alatti vendégházban szálltunk meg. Rég jártam erre, eljöttem hát e neves történelmi városba, melyet magyarok és szlovákok egyaránt a magukénak tudnak, megjegyzem szerintem teljes joggal, hiszen évszázadok óta élnek itt egymás mellett. Igaz, mára a magyarok száma alaposan megcsappant…”

Először az utolsó mondathoz, a nyitrai magyarok számáról Trianon előttről csak 1891-es népszámlálási adatom van, ekkor 5205 szlovák-38,72 %, 5002 magyar-37,1 % és 3234 német-24,06 % élt ebben a kis háromnyelvű városkában, mely Trianon óta nagyvárossá terebélyesedett. Már volt talán 100000-es is, de a rendszerváltás óta zsugorodik, sok városi a közeli településeket választja otthonának, köztük a magyarlakta falvakat is, sajnos ezzel az ott élő magyarságot gyengítik %-ban, bár ezt nagyrészt mi magyarok segítjük az ingatlanok eladásával, illetve a magyar többségű önkormányzatok a bérlakások építésével és bérbeadásával, építési telkek kialakításával és eladásával, építési engedélyek kiadásával.
Az 1991-es népszámlálás szerint Nyitra 89689 lakosából 1777 HU-1,98% / 86257 SK-95,87%
2001 – 87285 – 1489 HU-1,71% /83285 SK-95,42%
2011 – 78916 – 1443 HU-1,82% / 70447 SK-89,27%
Tehát a Trianon előtti 1/3 magyarság mára 2% alá süllyedt, de ez a szám az akkori kisvárosban még 10% feletti lenne, bár ez is lényeges csökkenés.
A magyar nyelvhasználatot Nyitrán 1968-ig az üzletek bejárati ajtajain piros-fehér-zöld trikolórban „Beszélünk magyarul” tanúsította, az 1968-as leigázás után a normalizációs években(1970-) tüntethették el, ebben az évtizedben kezdték el a magyar alapiskolák bezárását, Nyitragerencsér, Berencs, a hegymegi és vízmegi települések, Vicsápapáti, Nyitraegerszeg, Béd, Menyhe, bár Nyitraegerszegről Bencz András bácsi 1968-at valószínűsít a videóban, a Verebély környékiekről nincsenek ismereteim. És bezárták az egyetlen magyar középiskolai osztályt, pedig akkor még volt elég diák.
Az 1980-as évek közepén pedig a magyar óvodák kerültek sorra, egyedül a koloni szülők mertek fellázadni, ezzel mentették meg a magyar óvodát, ezért van még most is magyar alsó tagozatos alapiskola Kolonban és felső tagozatos Gímesen!

A pirossal kiemelt idézetet azért tartom szokatlannak, mert a neten gyakori a tótozás, nincs történelmük, ellopták a kettős keresztünket, a himnuszuk egy lopott magyar népdal, amire semmi bizonyíték nincs, Bartók Béla sose beszélt lopásról, pedig ő a szlovák népdalok gyűjtője és szakértője volt, és ekkor egy teljesen ellentétes hangvételű véleményt olvasok a Körkép.sk-n, melyen egyáltalán nem ez a szokás, hanem egyes publikálóknál inkább a szlovákellenség éltetése és szítása.
Ha én írtam volna ezt a „szlováksimogató” megjegyzést, minden lennék, csak magyar nem, az az egy biztos – elnézést kérek a szerzőtől ezért a kifejezésért, nem rosszindulatú szándékkal használom, csak saját tapasztalat, mert hasonló véleményért a felvidéki igaz magyaroktól már kaptam efféle “értékelést”, voltam én elmebeteg csak azért, mert egy pozsonyitól megkérdeztem, mit tesznek a magyar óvodában évek óta tartó helyhiány ellen, egy fizetett álneves mo-i fórumozó pedig csehszlovák gennynek nevezett, mert nem egyezett a véleményem a megmaradásunkkal kapcsolatban, már ne ő mondja meg nekem, hogy kell Nyitra mellett magyarként élnem, mert azt tőle jobban tudom, hisz itt élek lassan 70 éve.
De a Slovanban játszó magyar focistákat is gyalázták, az egyik ifjú vianovás titán janicsárnak nevezte őket! Nem hogy örülnénk nekik, sőt épp büszkének kellene lenni ezekre a magyar sportolókra, és ezt éreztetni is velük, többet szerepeltetni őket a magyar médiában, érezzék, hogy közülünk valóak, és főleg, hogy közénk tartoznak!
Most voltam a Hodosi Lakomán, a “titulusok” kapcsán ők jutottak eszembe, mert az említett titulusok hasonlóak, mint amikor a Horthy szobor botrányban egy felvidékiző mo-i bemutatott a hodosi magyaroknak, sőt magyarul beszélő szlovákoknak nevezte őket!

S ha már a magyar-szlovák egymás mellett éléssel indult a beszámoló, ezt a nyitradarázsi szlovákok tavaly novemberben megerősítették, emléktáblát avattak Bartók Béla tiszteletére, első látogatása 110. évfordulójának emlékére Nyitradarázsin – 2017. nov. 25., sajnos csak facebook fotóalbum dokumentálja, és még sajnosabb, hogy magyarok nélkül történt, leszámítva néhányunkat, akik a járási újságban láttuk a Tradícia folklór együttes hirdetését.
Ha nem jelenik meg a pdf dokumentum F5 billentyűvel újra kell indítani az oldalt.

Tehát Buday Mária írásának érdekessége az, hogy úti beszámolóba csomagolta Trianon következményét, az asszimilációnkat, én csak erre reagálok, hisz a cím is erről szól.

De idézem Buday Máriát:
„Természetesen mi ebben a városban is magyarul beszéltünk, mert mindig az anyanyelvünket használjuk, ha lányommal társalgunk. Ezt csak azért említem, mert nemegyszer megtapasztaltam, hogy sokan ilyen helyzetben átváltanak az államnyelvre, hogy eleve elkerüljék a kellemetlenséget. Óvatosak.”

Az óvatosságra és kellemetlenségekre utalás a valóságot érzékelteti, jelen van magyar életünkben, azt nem tudom megítélni, hogy milyen mértékben, én bárhol legyünk, minden magyar ismerősömmel magyarul beszélek, sőt azokkal a szlovák ismerőseimmel is, akikkel együtt nőttem fel, eddig még nem találkoztam olyannal, aki átváltott volna szlovákra.
A kellemetlenségről megemlítek egy személyes esetet, új munkahelyet találtam, néhány hét múlva egy ismerősömmel találkoztam, beszélgettünk, az új szlovák kollégám távolabbról odaszól, hogy hagyjuk abba, mert sérti a fülét a magyar beszéd, de mi folytattuk, erre megismételte, ezt követően elbúcsúztunk, mert az ismerősömet várta a munkája. Azonnal megkérdeztem a kollégámtól, ezt viccnek szánta-e, mert ha komolyan gondolta, akkor vésse a fejecskéjébe, hogy nekem senki sem fogja megtiltani a magyar beszédet. Utána már nem kellemetlenkedett, és a munkában is elég jól kijöttünk egymással, sőt voltak magyar kollégáim, akikkel nem szívesen dolgoztam együtt, inkább őt választottam partnernek.
Az illetőnek magyar vezetékneve volt, a nagyapja még magyar volt, sőt magyar verseket is említett, melyeket tőle hallott, de csak említést tett erről, mélyebbre nem jutottunk egymás megismertetésében.

A szlovákok kellemetlenkedéséről egy további személyes tapasztalat:
Az idősebb lányom kilencedikesként az első személyi igazolványa megszerzése korába került, odahaza megkérdeztem, milyen névvel legyen kiállítva, mert hivatalosan szlovák neve van, ha magyart akarunk, akkor kérvényezni kell a névváltoztatást az anyakönyvi hivatalban, végül a magyar név mellett döntött a család, de már a fiatalabbnak is.
Mivel a szülőnek kell kérvényezni, először elmentem Gímesre, ott vagyok vezetve az anyakönyvi hivatalban, probléma nélkül lettem Gabrielből Gábor.
A lányaim Nyitrán születtek, ide kétféle kérvényt készítettem, más paragrafusok érintik a 15 feletti és alatti személyt, más az -ovátalanítást, tehát jól oda kell figyelni a kérvény megfogalmazásánál a paragrafusokra.
Elmondtam mi járatban vagyok, leadtam a kérvényeket, a hölgy átment a szomszéd helyiségbe, és jó ideig nem mutatkozott, „na, most tanácskoznak, hogy akadályozzák meg a névváltoztatást”. Visszajött a kérvényekkel, és kezdődött a szívatás:
Bizonyítanom kell, hogy a szlovák Edita megfelelője a magyar Edit, erre én, ezt nem gondolja komolyan.
De igen, Pozsonyból a magyar nagykövetségről kell igazolást hoznom, vagy a belügyminisztériumból, már nem emlékszem.
De hisz itt Önöknél a hivatalban kell lenni a magyar-szlovák névjegyzéknek…
De csak nem engedett, nem akarta elfogadni a kérvényeket.
Már rendesen kezdett felmenni bennem a pumpa, de még türtőztettem magamat, megkérdeztem, akkor végül is mivel igazoljam az Edita=Edit cserét, hogy egy szlovák-magyar kalendáriummal – puffff neki!!!!
Megköszöntem, és távoztam, nem nyomtam az orra alá, hogy a kalendáriumok nem hivatalos ügyiratok és hibásak is szoktak lenni, hogy mire volt ez a b…
De még nem zárult le az ügy, odahaza csörög a telefon, a hivatalból kerestek, a kérvények szövegében kértek módosításokat, melyek egyáltalán nem voltak szükségesek, kérésüket teljesítettem, kalendárium helyett pedig a bizonyítványok másolatait adtam le.
Csak annyit értek el, hogy egy rövid időre feldühítettek, de a névváltoztatást nem tudták megakadályozni, ugyan néhány nappal később kaptuk kézhez a névváltoztatást igazoló új anyakönyvi kivonatokat, de mehettünk a rendőrségre a magyar nevekkel.
S ha már szóba hoztam a névváltoztatást, ez is az egyik legerősebb asszimilációs fék – lehetett volna!!!
Sőt már rég ezt kellett volna megoldani, elsőként, hisz Trianon után a magyar nevek elkobzásával alázták és gyalázták meg először az elődeinket, kiutaltak részükre szlovák keresztneveket és elszlovákosított vezetékneveket, ezt a gyalázatot kellett már rég lemosni róluk, visszaszerezni az őseink magyar nevét!
Az említett saját tapasztalat alapján arra gondoltam, hogy országos névváltoztatási programot kellene meghirdetni, ekkor még tagja voltam a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége országos szerveinek, a tanácson vagy az elnökségen javasoltam országos programnak a Magyar név az első személyibe, de nem lett nyerő, pedig azóta hány 10 ezerrel több hivatalos magyar név lenne a belügyminisztérium lakossági jegyzékében, és ehhez nem kellettek milliók, csak széleskörű propaganda és példamutatás!
Ebben az esetben is, mint sok más esetben, csak az volt az akadálya a javasolt program elfogadásának, hogy nem kívánatos személy javasolta, nem pedig valamelyik pártvezér kiválasztottja!

A vegyes érzelmeihez és az elszomorodásához nem tudok véleményt mondani, ott kellett volna lennem a helyszínen, személyesen megtapasztalni a hallottakat és látottakat, de még akkor is kérdéses, hogy ugyanúgy értékelném, hisz nem vagyunk egyformák, más környezetben nőttünk fel, élünk, ezért másképpen látjuk a megmaradási problémákat.

További idézet:
“Vajon hogyan értékelik a hasonló helyzeteket azok a Dedo-k és Babká-k, akik a hatvanas, hetvenes években szlovák iskolába adták gyermekeiket, a könnyebb boldogulás, a jobb érvényesülés reményében? Mérlegelik-e a saját felelősségüket a kialakult helyzetért, hogy hiába próbálkoznak, unokájuk bizony nem akar megszólalni magyarul … Pedig az állam biztosította az anyanyelvi oktatást! És fölmérik-e, mi többletet értek el vajon gyerekeik? Magasabb pozíciót, fényes karriert, gazdagságot? Vagy csupán az identitás-vesztést? Harminc-negyven év távlatából már lehet következtetést levonni.”

Elsős koromban (1955-56) a padtársam és legjobb pajtásom a másik félévet már a szlovák osztályban folytatta, pedig egy kukkot sem tudott szlovákul, mint minden magyar kisgyerek abban az időben, mert a köznyelv magyar volt, a szlovák játszótársakkal csakis magyarul beszéltünk, hisz másképp nem tudtunk, ők pedig az utcán megtanultak magyarul, és barátok is lettünk sokukkal mostanig.
Akkor nem értettem miért hagyta el a magyar iskolát, de már tudom, a szlovák nyelv hiányos ismerete volt az ok, mivel a bátyjának a magyar alapiskola után nyelvi problémái voltak a szlovák tanonciskolában-učňovka, ettől akarták megvédeni a kisebbik fiukat.
Tehát nem a könnyebb boldogulás, a jobb érvényesülés reményében, nem miniszternek szánták a másik fiukat, hanem az életben szükséges szlovák nyelv és a szakmában szükséges szlovák szaknyelv jobb elsajátítása érdekében tették át a szlovák osztályba, mert a magyar iskola erre nem volt képes, csakis ez kényszerítette a szülőket erre a lépésre.
Azóta több évtized eltelt, de ez a probléma nem lett megoldva, az asszimiláció problémájára se gyógyszert, se gyógymódot nem tártak a szlovákiai magyarság elé a „nemzet gyógyszerészei és orvosai”, a szülők ezeknek a “nemzetszakértőknek” az áldozatai!
Zoboralján már lényegében nem okoz gondot a magyar alapiskola után a szlovák nyelv, de a déli járásokban én mindenképp ezt a hiányosságot tartom a szlovák iskola választásának legnagyobb okozójának.
A 2011-es beíratások előtt a magyar iskola melletti ösztönző írásomban az első osztályosként megélt esetet is említem… – Isten magyarnak teremtett

További idézet:
„Viszont a hegytetőn, a szándékosan lerombolt millenniumi emlékmű, a 22 m magas obeliszk egykori helye, mely Huba vezér győzedelmes területfoglalását volt hivatott hirdetni, megint elszomorított … Miért kell egy emlékművet a földig rombolni? Vagyis hát, nem a földig, mert itt a talapzat megmaradt… és elég masszív… Ettől a gondolattól megint felvidultam.”

Huba vezér tiszteletére, de elsősorban a magyar identitás erősítése céljából, 2007-ben kezdeményeztem Zoboralja Himnusza megszületését, mert 10 év iskolamentést tapasztalva, egy lépést nem jutottunk előbbre, épp fordítva, csak sodródtunk a szakadék felé mind gyorsabb tempóban, mert a hatalom vezérei minden megmaradási kezdeményezést megfúrtak, mely mögött nem ők voltak, a majdani Himnuszunkkal a “zoboralji magyar” érzelmeket vettem célba.
De nem csak ezért tartottam fontosnak Zoboralja Himnusza megszületését, hanem azért is, mert járási rendezvényeken mind gyakrabban hallottam a Székely Himnuszt énekelni, és szerintem Csaba királyfinak semmi köze nincs Zoboraljához, ellenben Huba vezérnek mindenképp, és a Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! szintén nem értünk van, de a Ne hagyd veszni Istenem, Ne hagyd Zobor-vidéket a megmaradásunkért van.
De 2008. aug. 31-én a Kormorán együttes hiába hozta el az ajándékot, melyet Koltay Gergely a Himnusz csapat kérése szerint alakított, és közösen énekelték a Zobor Hangja Vegyeskar jelenlévő tagjaival.

Sajnos csak egy alkalommal volt énekelve a Makovecz amfiteátrumban, mert Zoboralja kiskirályai teljesen elhallgattatták a Himnuszunk éneklését járási rendezvényeken, tisztelet annak a néhány csoportnak, akik nem hajoltak meg a hatalom előtt, elfogadták és éneklik.
Buday Mária előző idézetében feltett néhány kérdést a Dedoknak és Babkáknak, Mérlegelik-e a saját felelősségüket a kialakult helyzetért…?
Én ugyanezt kérdezem mindazoktól, akik részesei a Himnusz elhallgattatásának, mert az „Isten magyarnak teremtett“ és a „Ne hagyd veszni Istenem, Ne hagyd Zobor-vidéket“ éneklésével milyen kára keletkezett volna Zoboralja magyarságának, Önökre bízom a választ, akik meghallgatják?!

Asszimilációs fék lehetett volna, de nem lett, nem a tótok-szlovákok akadályozták meg, hanem magyarok, érdekmagyar vezérek irányításával!
És köszönöm a Jó Isten sugallatát, hogy nem elégedtem meg csak a kottával és szöveggel, kértem a Kormorán együttessel feljátszott változatot, mert a felvétel nélkül senki sem ismerte volna meg, nem énekelte volna és valószínűleg nem is énekelné, bár imádkozni lehet kotta nélkül is!
S bár csak olyan erősek lennének a “büszke” gyökereink új hajtásai, mint a millenniumi emlékmű talapzata volt 1921. február 9-én, mikor ellenállt a cseh legionáriusok rombolásának, akkor nem lennének végveszélyben az iskoláink.

További idézet:
“Nincs minden veszve. Hiszen még javarészt itt van a háború után született nagyszülők korosztálya. Azok is, akik a jobb jövő reményében mellőzték az anyanyelvi oktatás lehetőségét. Igaz, az utolsó másodpercben járunk, de még megpróbálhatják helyrehozni, vagy legalább picit módosítani akkori lépésük irányát. Persze, nemzeti öntudatra nevelni egyik pillanatról a másikra nem lehet.”

Ha valaki az ezredfordulón azt mondja, hogy 15-20 év múlva ilyen állapotban lesz Zoboralja, az alapiskoláink végveszélyben, erre csakis azt feleltem volna, ez lehetetlen, hisz még van 500 alapiskolásunk, legalább ennyi középiskolásunk, és néhány 1000 fiatal családalapítás előtt, ezekkel meg kell menteni Zoboralját.
Akkor még azt hittem, hogy a Mečiar-Slavkovská-Slota-félékkel szemben kell megvédenünk a magyar iskoláinkat és magyarságot, néhány hónap járási közéleti szereplés után megrökönyödve tapasztaltam, hogy nem a magyargyűlölő slotaféléktől kell megvédeni Zoboralja magyarságát, hanem Duray Miklóstól és a kiválasztottjaitól, akik az utóbbi 20 évben Duray szárnyai alatt 1000%-ra megvalósították az „oszd meg és uralkodj” programját, ezáltal pedig a szakadékba juttatták Zoboralját.

Sajnos a „nincs minden veszve” egyre távolodik, még a tömbben is!
A megosztás-megosztottság az asszimiláció melegágya!
Megszakítással több éven át szerveztem a Feltámadási menetet, melyet Gál Péter balatonzamárdi e-mailes ismerősöm ajánlott 2007-ben, a következő évben kipróbáltam és nagy lehetőséget láttam benne közösség és identitás erősítésre, folyamatosan átrendeztem a mi igényeinkre, az utolsó 4 alkalommal már az iskolamentés volt a fő célja, a beíratások a fő téma, a beíratottak és szüleik a főszereplői és kitüntetettjei.
A „Feltámadási menet a magyar iskolák megmaradásáért” projektet 4 lépcsősre próbáltam fejleszteni, sajnos még az első lépcsővel is problémák voltak, ennek ellenére 2016-ban Boldog 24 órám-ról írtam, de a következő évben a zárszavamban már belengettem a 99%-os lemondást a szervezésről, mert ha nincs közös akarat, akkor lehetetlen a megmaradásunkért érdemben tenni, a projekt megvalósítása elé gördített akadályokat csak nagyon nehezen vagy egyáltalán nem lehetett leküzdeni, ezért idén szüneteltettem. A 2017-es FM a 99%-os záróbeszéddel ITT

Utolsó idézet:
“Hát, csak így elmerengek, s reménykedem, hogy nem lesz a szavam csupán pusztába kiáltott szó. – Hátha … És még a is jó lenne, ha a dedonak és babkának szólított nagyszülők esetleg megtanítanának unokáiknak egy-egy verset például Petőfitől, vagy Kölcseytől, esetleg Vörösmartytól…”

Én a 20 éve tartó reménykedésben eljutottam a 99,5%-os lemondáshoz, de azt tudom, hogy meg lehet menteni Zoboralját, erre lenne hivatott a mindenkitől független Zoboralji Magyarok Autonóm Közössége, melynek fő feladata lenne a gyerekszaporulat megduplázásával megmenteni az alapiskoláinkat, ami differenciált gyerek-diáktámogatással megvalósítható, oktatási-nevelési központ bölcsődétől kezdve, szuper iskola uszodával, tornateremmel, hogy a magyar alapiskola minden téren sokkal jobb legyen a szlováknál, olyan minőség különbséget kell elérni, hogy még a már szlovákká vált magyarok is a minőségileg jobb magyar iskolát válasszák gyereküknek, unokájuknak. De a 2013- febr. 16-i iskolamentő javaslatom nem volt nyerő. ITT bővebben a ZMAK-ról.

Petőfit említve pedig az a kérdés merült fel bennem, hogy ha a szlovák iskolát választó magyar szülők az asszimilációnk fő bűnösei, érvényes-e ugyanez Petőfi szüleire a szlovákok és szerbek szempontjából?!

A Nyitraegerszegre reagáló facebookos hozzászólásomat kibővítem, ha nem jelenik meg a pdf, kattintsanak az F5-re, ez a benne található link a Gímesi Alapiskola 3. Trianonjáról.
A Pék Lászlónak írt üzenetemben említem a karácsonyi koncerteket Vicsápapátin és Nyitraegerszegen, ez utóbbi helyen én is beszélgettem egy bácsival, riportalanyt kerestem a TV-nek, és egész másként alakult a beszélgetésünk, mint Határ úr esetében.
A TV riportból pedig megtudhatjuk, hogy a 60-as évek végén zárt be a magyar iskola Nyitraegerszegen, addig a bácsi gyereke magyar iskolába járt, tehát valószínűleg Határ úr által említett bácsi gyereke sem járhatott volna magyar iskolába, mert már nem volt.

Szokom mondani-írni, az dobjon követ a szlovák iskolát választó szülőre, aki minden akadályt elhárított a magyar iskolába vezető útról, de ilyen személy eddig nem született a szlovákiai magyarok között, legalább én nem tudok ilyenről!

Zoboraljának az segített volna, ha 1989-ben Duray Miklós kinn marad az USA-ban, ha már az államhatalom engedélyezte(?!) az állam ellenségének a kiutazását nyugatra, mert ha nem jön vissza, akkor nincs középiskola Alsóbodokon, melyre csak azért volt szüksége az alapítóknak, hogy megnyíljanak a milliós pénzcsapok a turizmusra, melyek a 90-es évek közepén elapadtak. Középiskola helyett lettek volna magyar óvodák, melyek az alapiskolák utánpótlásának a bölcsői!
De ugyanez érvényes Zoboralja Soros Györgyére szintén, ha nem avatkozik Zoboralja életébe, akkor nincs ilyen mértékű pusztulás Zoboralján – aki nem tudná kit takar ez a megnevezés, Halzl Józsefet, a Rákóczi Szövetség elnökét, aki lassan 20 éve irányítja a beíratásokat, oktatásunkat, és nem csak Zoboralján.
Harmadikként a médiát tartom a pusztulásunk főbűnösének, mert a hatalmat szolgálták nem a közösséget, köztük a zoboralji tudósítónk.
Akinek zoboralji magyar szíve van, jók a szemei, és a DHLP vírus sem fertőzte meg, az tudja miről írok!

Az idézett írásaim, az audió és a videók nem önreklámozás, és nem is a saját sebeim nyalogatása, mint ezt sok esetben fejemhez vágták, tényekről írok, mint például arról, hogy a szülők régóta nem tudják, mi lesz a magyar iskolákkal és ez mindenképp befolyásolta és befolyásolja a számunkra negatív döntésüket.
A zoboralji valóságról írok, az asszimilációs fékekről, a megjavításuk megakadályozásáról!

Trianonnal egy új veszélyes kór jelent meg a határokon túlra került magyarság életében, az aszimiláció, mely az idő múlásával mind jobban elhatalmasodott a magyar közösségekben.
Az 1940-es “büszke magyarok” utódainak már harmatgyenge az identitásuk, ennek megerősítésén kellett volna dolgozni, a rendszerváltás óta volt rá majd 30 évünk, de minden mással foglalkoztak a közéleti vezetők, csak erre nem szenteltek elég időt, ezért van, hogy identitás megtartásban mi magyarok vagyunk a leggyengébb nemzet.
A meghibásodott asszimilációs fékek megjavítása kellett lenni a fő feladatnak, de mivel nem a politika és politikusok és ezek kiválasztottjai javasolták, ezért figyelembe nem vették és veszik mások javaslatait.
Az iskoláknak pedig az oktatás mellett további feladatokat kellett volna beiktatni a nem hivatalos tantervükbe, az utánpótlás nevelést és a köldökzsinór programot.
De nem a magyar kormány köldökzsinór programját, hanem sajátunkat, hogy 9 iskolaév után nem hagyjuk elvágni, elszakítani azt a köldökzsinórt, mely a diákunkat az iskolánkhoz kötötte, hanem közösen iskola-diák-szülői szövetség még erősebbet fonunk, nehogy elszakadjon, és a volt diákunkat elnyelje a háborgó nagy szlovák tenger.
És ehhez sem kellettek milliók, csak közös és főleg őszinte akarat és egy kis áldozat a szabad időnkből a megmaradásunkért.

Látszatmegoldásoknak nem vagyok a híve, se a kezdeményezője, erre példa a Kormorán koncert, mert lehetett volna sima koncert, jót buliztunk volna a Kormoránnal, de én ettől többet vártam, identitás és közösség erősítést Zoboralja Himnuszával, és a beíratottaink bemutatását és megjutalmazását. Ezt 2008-ban sikerült keresztülvinni, ami állandósulhatott volna, ártani biztosan nem ártott volna a közösségünknek, csakis segítette volna az asszimilációs fékek javítását, de ez volt az első és utolsó ilyen jellegű rendezvény, melyet sikerült megvalósítani a kezdeményezésemre, bár voltak további lehetőségek, melyek sajnos kihasználatlanul maradtak!
Bár a következő évben a beíratottaink ismét meg voltak ajándékozva, de ekkor már csak eszközök voltak Ladányi megkoronázásához a “Párta, párta” rendezvény keretében.

Mit tartok károsnak és mit fontosnak a megmaradásunk szempontjából?!

A túlzott magyarországi gyámkodás és a forintfüggőség a történelem süllyesztőjébe vezető út, a mo-i nemzetpolitika pedig csak kelléknek használ bennünket!
Ha a rendszerváltás Szlovákiát nem érintette volna, hogy a pengés drótkerítésen még a rádióhullámok sem jutottak volna át, nem hogy millió sőt milliárd forintok, akkor sem lett volna az utóbbi két népszámláláson 110000-től nagyobb veszteségünk és 110-től több felső tagozatos alapiskolánk vészhelyzetben, sőt közösségként erősebbek lennénk, mert a megmaradásunkat saját magunk szerveztük volna, mint az első magyar migránsok, vagy a ruszinok, akiknek ellenben velünk megduplázódott a számuk, pedig nincs Anyaországuk, vagy épp ezért, mert nincs aki gyámkodjon felettük!

A megmaradásunkhoz létfontosságú egy Legfelsőbb Szerv, mert mindenki azt csinál, ami neki és a pártjának felel meg, nem pedig a magyar közösségnek.
Külön kell választani a lakosság-települések és magyarság érdekvédelmét!
A lakosság és a települések érdekvédelme a pártok feladata a parlamentekben, és az önkormányzatok feladata a településeken, de a magyarság érdekvédelmét csakis egy Legfelsőbb Szerv irányíthatja, mely nem a párt(ok) kiszolgálója, hanem csakis a magyarságunkat szolgálja!
Zoboralján ezt a feladatot tölthetné be már 5 éve a Zoboralji Magyarok Autonóm Közössége, ha a 2013. febr. 16-i iskolamentő javaslatom meghallgatásra talál, sőt régebbtől, mert már 2008-ban a beíratások előtti rádióbeszélgetésben szerződéskötést említettem a gyerekekkel és szüleikkel, hogy csakis magyar iskolát vállasszanak, tehát már 10 évvel ezelőtt egy komoly asszimilációs fékről beszéltem, amit a stúdióban sem fogadtak tapssal – Beíratások előtt – 2008. jan. 15. – Pátria rádió -, Zoboralján pedig egyáltalán.

Zoboralja a médiában!

Azt is gyakran mondogatom, ha a Zoboralját érintő jelenlegi hírek csak 10%-a lesz a zoboralji összes hírnek, 90% pedig egyéb hírek lesznek Zoboraljáról, akkor jó úton fogunk haladni.
Mert miről olvasunk, mit látunk és hallunk éveken keresztül?
Hagyományőrzés és hagyományőrzők, énekcsoportok, néptánc, az utóbbi években pedig a Paulisz rancs és Zarándokközpont, de aki ismeri Zoboralját, annak tudnia kell, hogy ezek az utolsó előtti lépcsőfok a teljes beolvadás előtt, ezt sok magyarlakta település elmagyartalanodása tanúsítja. Zsére szintén ezt bizonyítja, szuper női karuk és hagyományőrző csoportjuk van, de 2016-ban diákhiány miatt “ideiglenesen” bezárt a magyar alsó tagozat, állítólag idén újra beindul a magyar részleg.
És az alsóbodoki középiskola sem hatott ösztönzőleg a beíratásokra, mint ahogy állították, és Halz József ajánlására 2007-ben Esterházy emlékdíjat kapott az állítólagos ösztönző hatásért, épphogy fordított hatást eredményezett, de hát egészen más volt a cél, aki nem vak, az már látja.
Kellenek a hagyományőrzők, énekkarok, néptáncosok és egyéb magyar csoportok, szervezetek, mert ha ezek is megszűnnek, az már a teljes beolvadás előtti utolsó lépcsőfok lesz, de a megmaradásunkhoz sokkal több kell, elsősorban az asszimilációs fékek megjavítása, és főleg nem érdekmagyarok szolgáinak lenni!

És még egy nagyon fontos tapasztalat, melyet néhány éve Kolozsváron szereztem a határon túli magyarok konferenciáján:
a magyarságunkat és oktatásunkat semmiképp nem irányíthatják vállalkozók, ez csak nálunk létezik!

De Zoboralja Soros Györgye sem irányíthatja Zoboralját, mert dobogós helyen van a pusztulásunkban elért eredményéért, én rég kitiltottam volna Zoboraljáról!

Zoboralja asszimilációs minta, tanuljanak a mi kárunkon!

A véleménykülönbségek ellenére nagyon jó írásnak tartom Buday Mária beszámolóját.

Balkó Gábor
Kolon, 2018-08-19